Miben látják a mai nagyszámú szingliség, a házasság nélküli életek okát?
Bár számunkra ez szokatlannak tűnik, mind a védikus, mind a hagyományos keresztény társadalmakban az volt a szokás, hogy a szülők segítik a gyermekeik párválasztását. Megfelelő társadalmi helyzetű és jellemű párt javasoltak, akivel összeillőnek tűnt a gyermekük személyisége. A mai, érzelemdominált világban ez nehezen elképzelhető, ugyanakkor megkímélte a fiatalokat az olykor évtizedekig is eltartó, folytonos nyugtalansággal járó párkereséstől.
A mai társadalomban az egyedülálló életek egyik oka, hogy a férfiak egy része nem akar hosszú távú felelősséget vállalni egy feleségért, illetve egy családért. Ehelyett szabadosabb életet folytat, és a párkapcsolatait szinte csak szexuális beteljesülésre használja. Meglátásunk szerint ennek a hozzáállásnak az az alapvető oka, hogy sokan figyelmen kívül hagyják Isten, vagyis a vallások társadalmi tanításait, amelyek éppen a házasság felelősségének elfogadására biztatnak. Amikor a férfiak – és ennek a következtében e nők – bizonyos százaléka könnyelmű módon viselkedik és kihasználja a másik nem társaságát, anélkül, hogy felelősséget vállalna, akkor az érintett nők érthető módon csalódottá és bizalmatlanná válnak. Ez pedig tovább nehezíti a szilárd kapcsolatok, házasságok létrejöttét.
Kell-e ezen változtatni, s ha igen, mi lehet a gyógyír erre?
Természetesen, nagyon jó lenne ezen változtatni, mert egy egészségesen működő társadalomban az emberek javarészének stabil családi kötelékben kell élnie. A változáshoz egyrészt arra lenne szükség, hogy az általános és középiskolákban hangsúlyosabb szerepet kapjon a párkapcsolatra, házasságra való felkészítés. Természetesen a férfi-női kapcsolatok magánügyek, de vannak olyan általános alapelvek – például a férfi és női alaptermészet és sikeres együttműködésük törvényeinek megismerése, vagy a párkapcsolati konfliktusok kezelésének módjai – amelyeket megismerve az emberek boldogabb kapcsolatokat tudnának létesíteni és fenntartani. Másrészt segítene, ha a vallások teológiai és társadalmi tanításait minél többen komolyabban vennék, és nem csak világinak tekintenék a kapcsolataikat, hanem Isten előtt létrejött, és így jelentős felelősséggel járó köteléknek. A házasságok akkor lehetnek a legstabilabbak, ha a felek aktívan végeznek lelki gyakorlatokat is.
Mi a vallásuk álláspontja a válással kapcsolatban? Vajon miért ilyen magas ma a válások száma és hogyan lehetne kevesebb?
Ennek nyilvánvalóan összetett történelmi, szociológiai, vallási és pszichológiai okai vannak – hadd említsek csak néhányat ezek közül. Régebben az esküvők mind templomban zajlottak, az idők során azonban a házasság sokak számára puszta jogi megállapodássá vált. Egy „polgári szerződést” pedig nyilván könnyebb felbontani, mint egy Isten előtt tett fogadalmat megszegni. Problémát jelent az is, hogy az emberek általában nincsenek felkészülve, felkészítve a házasságra. A férfi-női együttélés összetett feladat, amelynek vannak tanulható részei. Képzés hiányában az emberek „próba-szerencse” alapján kötik össze a sorsukat, és hibák sorozatán keresztül tanulnak, amelynek az ára sokszor a házasságok felbomlása. Nincs továbbá olyan képzés a mai társadalomban, amely az érzékeink és érzelmeink feletti uralomra tanítana. Így a megszokott (és olykor viharos) párkapcsolattal rivalizáló új kapcsolati lehetőségek sokszor felelőtlenné teszik és elvonzzák egymástól a házas feleket.
A védikus társadalomban – és az annak elveit hirdető Krisna-tudatos közösségben – sokat beszélünk és hallunk arról, hogy pszichológiai szempontból mire van szüksége egy nőnek, és mire egy férfinak a házasságban, és hogyan tudják ezt egymás számára biztosítani. Továbbá a házasság előtt a felek nálunk részletesen átbeszélik, hogy milyen jövőt képzelnek el maguknak (például a lakhatás, a gyerekvállalás, a kikapcsolódás és a vallásgyakorlat módja terén). Így hamar kiderül, ha az elvárások nem összeegyeztethetőek. Az ilyen alapos átgondolással csökkenteni lehet a pusztán felszíni vonzódáson alapuló, elhamarkodott, hamar kimerülő házasságok létrejöttének esélyét.
Mindezek mellett egy sikeres házassághoz emelkedett jellemű résztvevőkre van szükség, akik hajlandóak áldozni a másik félért, illetve a kapcsolatért. Gyakorolják a türelem erényét, és mindketten hajlandóak rá, hogy többet adjanak a másiknak (például figyelmességet, pozitív érzelmeket, minőségi időt), mint amennyit a másiktól kapni akarnak. Nem a másik kihasználására, hanem szolgálatára, az élet minden területén való segítésére törekednek. Ha ez a megközelítés nincs jelen, hanem a felek egocentrikusan viselkednek, akkor az könnyen elmérgesedő konfliktusokhoz, a kapcsolat megromlásához vezethet. Így könnyen csalódnak, megunják egymást és más kapcsolat után néznek. A tartós házasság alapját az áldozatkészség és kötelességtudat biztosítja, nem a testi vonzalom, vagy a szalmalángként fel- és ellobbanó érzelmek. A vallásos házasságot az is támogatja, ha a felek komolyan veszik vallásuk gyakorlatát, ami esetünkben a szentírások rendszeres olvasását, a Hare Krisna mantra segítségével történő meditációt, és templomi közösségi alkalmak rendszeres látogatását jelenti. A lelki gyakorlatok pszichésen is erőssé tesznek, ami a házasság fenntartása szempontjából is előnyös.
Vallásuk
tanácsa szerint melyek a harmonikus férfi-női kapcsolat/házasság
legfontosabb pillérei?
Természetesen kiemelkedően fontos, hogy a felek legyenek hűségesek egymáshoz. A házasulandóknak szóló közösségi kézikönyvünkben az alábbi javaslatok olvashatóak még az összetartás, a párkapcsolat tartóssága érdekében.
1. Fogadjuk el a másik fél alapvető alkatát és tulajdonságait. Ne kritizáljuk, és ne akarjuk állandóan megváltoztatni.
2. Fogadjuk el és tartsuk tiszteletben a másik fél életcélját.
3. Feltételezzünk jószándékot a másik szavai és cselekedetei hátterében.
4. Fogadjuk el szeretettel a másik fél barátait és rokonait.
5. Aktívan segítsük, szolgáljuk a másikat az élet minden területén.
Bármelyik elv sérül ezek közül, azt a kapcsolat sínyli meg. Fontosnak tartjuk tovább, hogy a felek napi rendszerességgel végezzenek odaadó, vallásos tetteket, ne feledkezzenek el az élet végső céljáról. Olvassák a szentírásokat, meditáljanak, énekeljenek vallási énekeket, látogassák a templomot, adományozzanak, és neveljék spirituális szellemben a gyermekeiket. „Az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad.”
Elhangzott: Napfényes Étterem,2018. november 20.
A cikksorozat második, befejező részének szerzője Dr. Tasi István, (Īśvara Kṛṣṇa Dásza), kulturális antropológus, vaisnava teológus.
A cikk első része:
A szerző korábbi cikkei: