10 csodálatos idézet Mahátma Gandhitól

2019. 09. 27. | Életmód, Filozófia

Szerző: Mezei Katalin
 

1869. október 2-án született Mohandász Karamcsand Gandhi indiai politikus, akit hazájában a Mahatma – azaz „nagy lélek” – és „a haza atyja” jelzővel is kitüntettek. A 20. század legnagyobb hatású pacifista vezéreként világszerte ismertté tette a nem-ártás elvét, azaz az ahimszát. Fegyvertelen harcot vívott India gyarmatosítóival – és pusztán azáltal, hogy együtt nem működést hirdetett velük szemben, illetve bojkottálta intézményeiket és áruikat, felszabadította hazáját Nagy-Britannia fennhatósága alól. Születésének 150 évfordulója alkalmából gyűjtöttünk össze tíz különösen szép Ghandi-idézetet.

Használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját.

Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.

A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.

Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.

Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.

A gyenge nem tud megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága.

Boldogság az, ha amit gondolsz, amit mondasz és amit teszel, összhangban vannak egymással.

Az erőszak gyökerei:

Jólét, munka nélkül,

Öröm, lelkiismeret nélkül,

Tudás, jellem nélkül,

Kereskedelem, erkölcs nélkül,

Tudomány, emberség nélkül,

Imádat, áldozat nélkül,

Politika, elvek nélkül.