Hetek óta többnyire itthon tartózkodom, munkám – a szó hivatalos értelmében – most nekem sincs, mint ahogyan sokunknak időlegesen megszűnt a munkahelye. Itthon teszek-veszek, online kapjuk a képzést a főiskolai tanárainktól, elméleti óráimat a babzsák fotelembe kucorodva nézem, az ászanagyakorlásaimnak pedig a konyha-étkező terében átalakított ideiglenes jógaterem ad helyet.
Időnként kidugom az orrom bevásárolni, vagy elsétálok a postára, bankba. Ha tehetem, akkor nem ülök fel a tömegközlekedési eszközökre, de néha muszáj.
Igyekszem tartani a szabályokat, mert tudom, hogy általánosságban a szabályok bennünket védenek, illetve megkönnyítik – ha lehet ilyet mondani egy ilyen fajsúlyos helyzetben – az egészségügyben dolgozók számára a folyamatos és egyenletes terhelést nyújtó munkavégzést.
De. (És most a zsigereimben érzem, hogy néhányan kezdik emelni a szemöldökük ívét.) Mégis jöjjön a “DE”:
Ha már egyszer a tudatosságról és a tudatos létezésről tanulok…
– Értem én, hogy óvatosnak kell lennünk, mert a saját egészségünket, és másokét is kockáztatjuk, DE látom, olvasom a pánikkeltő posztokat, amik egyrészt egyfajta valóságot takarnak, és nem kételkedem az igazságukban, másrészt pedig tudnunk kell, hogy ez csak egy szelete a valóságnak, nem lehet, nem szabad engednünk, hogy a félelem megegye az elménket.
Amellett, hogy együttérzőek vagyunk a szeretteinkkel szemben, és féltjük őket (lássuk be, hogy inkább magunkat az ő elvesztésüktől) egy egészséges mértékű bizalmunknak, hitünknek kellene lenni a felsőbbrendű hatalomban, nevezzük Krisnának, Istennek, vagy Buddhának, akár Univerzális energiának, hogy ez az erő tudja és végzi a dolgát.
Világok születnek és pusztulnak el ebben a végtelen időfolyamatban, amit mi az életeinknek hívunk.
Emberek, állatok, növények, és megannyi organizmus váltja folyamatosan megújuló létruháit, amit a lélek Istentől (Krisnától, Buddhától, a transzcendenstől) való elfordulása miatt ismételten fölvenni kényszerül.
Mitől félünk hát ennyire, mitől rettegünk?
Gondolod, hogy segít valamiben, ha befeszülsz, ha rémhíreket osztva, terjesztve heteket gubbasztasz a lakásodban, és egy pillanatra sem engeded magad belelazulni Isten tenyerébe?
Oké, kell az a fránya fertőtlenítős kendő, töröld meg vele a kilincset, a kosarat, meg a kapaszkodókat.
Vagy húzz kesztyűt, mit tudom én.
Told az arcodra a maszkot, ha ettől nyugodtabbnak érzed magad.
Moss kezet, ha hazaértél, sikáld körbe.
De közben ne félj, ne rettegj! Mert az csökkenti le aztán az immunrendszeredet igazán. Szívja, szívja belőled kifelé az energiát. Táptalaja leszel vírusoknak és baktériumoknak.
ÉS (mea culpa) néha engedd meg magadnak és a családodnak, hogy fellélegezzetek.
Már úgyis felszerelkeztél minden egészségügyi cuccal, töröld a kilincset, aztán lépjetek ki a tavaszi napfényre. Csupa D-vitamin.
Tegyetek egy sétát, ha van autó, akkor egy rövid kirándulást.
Szívjátok be a friss levegőt, most a repülőgépek kerozinja sokkal kevésbé szennyezi, mint eddig.
Nézzetek le a lábatok elé, a friss fűből kikandikáló apró árvacsalánok virágaira.
Gyönyörködjetek a fejetek felett a gesztenyefák hatalmas, pattanó rügyeiben.
Ne hagyd, hogy a félelem eluralkodjon rajtad, ültesd el a szívedben a hitet, hogy a világ folyása mindig jól és rendben halad.
Igyekezz vigyázni magadra és másokra, de ésszel, értelmesen, minden nap egy picivel tudatosabban.
Vegyél végre egy nagy levegőt, és engedd a Napnak, hogy átmelegítsen…, lélegezz!
Részt vettem egy játékban a minap a Facebookon, aki ismer már, az tudja, hogy szívesen verselek. Evolúció és tudatosság volt a téma.
Elhoztam magammal az oda szánt sorokat, talán érdemes ezzel zárnom a mai gondolataimat:
Programozva
Egy pontnyi lét az indulás.
Hatalmas álom. Egy állomás
a földi lét. Ki álmodik?
Ki programozza álmunk kínjait?
Egy pillanatra majdnem elhiszem
mikrobából kinőtt majoméletem,
s ha nem vigyázok, akkor
egy napon bőröm alá kódom is
megkapom.
Pontból lettünk, s kóddá leszünk? – felelj!
Lélek-ember, figyelj ma, jól figyelj!
Szeretettel:
Lilla
Írta: Mátyássy Lilla vaisnava jógamester szakos főiskolai hallgató