az önmegvalósítás eszközei szerint
Aszerint, hogy egy jógi az önmegvalósítása során milyen eszközöket részesít előnyben, más-más jógairányzatokat különböztetünk meg. Alapvetően három (illetve négy) fő irányzat ismert: a karma-jóga, ami az önzetlen cselekedetek jógája, a dzsnyána-jóga, vagyis a transzcendentális tudás folyamata, Patandzsali nyolcfokú astánga-jóga rendszere és a bhakti-jóga, vagyis a szunnyadó istenszeretet felébresztésének és Isten szolgálatának jógája. Mindegyik célja az ember felemelkedése arra a tudatsíkra, ahol már megértheti saját lelki természetét és Istennel való kapcsolatát.
Karma-jóga
A karma-jóga a Legfelsőbb úr örömére és az emberiség javára végrehajtott önzetlen cselekedeteket jelenti. Ennek a folyamatnak az őszinte gyakorlása számos kedvező tulajdonságot (önzetlenség, lemondás, együttérzés, őszinteség, odaadás stb.) fejleszthet ki a lelki törekvőben. Könnyen beláthatjuk, hogy e tulajdonságok elengedhetetlenek a jógában való fejlődéshez.
A karma-jógának két fejlődési szintje van:
1.) Az első (szakáma-karma-jóga), amikor az ember úgy gyakorolja az önzetlen cselekedeteket, hogy közben még számtalan egyéb vágya is van. (szakáma=anyagi vágyakkal végzett tettek; ez jelenthet például anyagi gyarapodásra, jó társadalmi pozícióra vagy éppen hírnévre való igényt.) Ezen a szinten a gyakorló cselekedeteinek csupán bizonyos százalékát végzi önzetlenül, s a tettei gyümölcsének csak bizonyos százalékáról mond le mások javára. Ekkor bár a külső cselekedetek nem tükrözik teljesen a jógi belső tulajdonságait, a nemesebb jellemre való vágy és az ennek érdekében végzett aktív tettek megteszik hatásukat.
2.) A második szinten a karma-jóginak már nincs más vágya, csak az, hogy önzetlen tetteket végezzen pusztán azért, mert annak úgy kell lennie. Saját érzékeinek elégedetté tétele már nem fontos a számára, s tetteinek gyümölcséről is teljes mértékben lemond. Ezt hívják niskáma-karma-jógának (niskáma=anyagi vágyak nélküli cselekedetek).
A fent említett két szinten végzett tetteknek a fő motivációja minden esetben az önmegvalósítás. Ettől válik a folyamat jógává.
A karma-jóga folyamatában az egyik szintről a másikra történő fejlődést a transzcendentális tudás biztosítja. Amikor valaki a tettei gyümölcseiről lemond (vairágja), vagy mások javára bármilyen lemondást végez, az minden esetben az „én”, az érzékek, illetve az intelligencia tisztulását eredményezi.
Tisztább intelligenciával az ember mélyebb megértést szerezhet a szentírások transzcendentális tanításairól (dzsnyána), amelyek tudatosabb tetteket (karma) eredményeznek. Istentudatosabb tettek fejlettebb lemondást és még tisztább intelligenciát hoznak létre. A kamra-jóga köre egyre feljebb, a vágyakkal teli tettek szintjéről az anyagi vágyak nélküli tettek szintjére emeli a gyakorlót. A körfolyamat hajtóereje a kötelességtudat. A „tudás” és a „lemondás” fejlődésének nagy szerepe van minden jógairányzatban és azok különféle gyakorlatában.
Dzsnyána-jóga
A transzcendentális tudás jógája (dzsnyána-jóga) az anyagi világ, a lélek és Isten tanulmányozását, összehasonlítását jelenti, s az anyagi világból a lelki tudás által való kiszabadulást célozza meg. A Bhagavad-gítá (4.36-37.) így ír:
„Még ha a bűnösök legbűnösebbjének tekintenek is, képes leszel átszelni a szenvedések óceánját, ha helyet foglaltál a transzcendentális tudás hajóján. Óh, Ardzsúna! Amint a lobogó lángok között hamuvá ég a fa, úgy hamvasztja el a tudás tüze az anyagi cselekedetek minden visszahatását.”
Ebből az idézetből megérthetjük, hogy a lelki tudás – amelyet India titkos tanításai, a Védák, az upanisadok és a puránák stb. közvetítenek – egy jógát gyakorló személy számára elengedhetetlen. Ez a lelkki tudás olyan fénybe helyezi a körülöttünk lévő világot, amely segít bennünket függetlenedni a szenvedést és a stresszt okozó érzéktárgyaktól. Segíti az embert abban is, hogy önmagát saját testétől különbözőnek lássa, és hogy tudatában elkülönülhessen a fizikai világtól.
Astánga-jóga
A következő irányzatot rádzsa-, vagy királyi jógának is nevezik, mert a védikus írások (főként az upanisadok) jógával foglalkozó részeinek technikai leírásait rendszerbe foglalva jól értelmezhető képet nyújt a jóga teljes folyamatáról. Meditációs jógának is hívják (dhjána-jóga), hiszen e rendszerben fejlettebb szinten a meditáció kapja a legnagyobb hangsúlyt. Ezt az ősidők óta létező tudást Patanydzsali összegezte Jóga-szútra című művében (kb. az i.e. IV. században). Ez a jógairányzat mechanikus folyamatként főként technikai alapelvekkel foglalkozik, irányelveket és módszereket ad valamennyi, jógában törekvő embernek. Nyolcfokú jógának (Astánga-jóga) azért nevezik, mert e rendszer megszerkesztője nyolc lépcsőjét emelte ki az úgynevezett „jóga-létrának”. A modern jógairányzatok a harmadik és negyedik lépcső variációi, de jobb esetben az első két lépcsőfokot is használják.
Az astánga-jóga nyolc lépcsőfoka
A bölcs Patanydzsali a Jóga-szútra című összegző művében a jóga folyamatának nyolc részét emeli ki. Ezek a szintek, mint lépcsőfokok egymásra épülnek, s egymás után segítik a gyakorlót a végső cél elérésében:
1.) JAMA: erkölcsi fegyelemmel kapcsolatos irányelvek:
a. Erőszaknélküliség (ahimszá)
b. Az igazsághoz való hűség (szatja)
c. A lopástól való tartózkodás (asztéja)
d. A szexuális önkontroll (brahmacsárja)
e. És az anyagi gyűjtögetéstől való mentesség (aparigraha)
Ezek az irányelvek szent erényekkel helyettesítik az ember alacsonyabb rendű késztetéseit.
2.) NIJAMA: A jógi magatartására vonatkozó szabályok: szabályozzák az ember szokásait és rendezik a személyiségét. Ez a következőkből áll:
a. Tisztaság (shaucsa)
b. Megelégedettség (szantósa)
c. Lemondás (tapasz)
d. Az önvaló Védákon keresztül történő tanulmányozása (szvádhjája)
e. A tettek és az akarat Legfelsőbb Lénynek, Isten akaratának való alárendelése (Ishvara pranidhána).
Ezek az előírások lehetővé teszik, hogy az ember fizikailag, mentálisan és lelkileg erőssé váljon.
3.) ÁSZANÁK: Az ülő és egyéb testhelyzetek: olyan fizikai gyakorlatok, amelyek testi és mentális egyensúlyt adnak a gyakorló jógi számára. Ezek a pózok nem tornagyakorlatok, hanem inkább kitartott testhelyzetek, amelyek révén az ember megtanulhat uralkodni a test és annak folyamatai felett. Az ászanák csökkentik a fáradtságot, megnyugtatják az idegeket és fegyelmezettségre szoktatják a tudatot.
4.) PRÁNÁJÁMA: A légzés szabályozásának fő célja az úgynevezett életlevegő vagy életerő (prána) felhalmozása és testben való áramlásának irányítása. A különböző fizikai gyakorlatok elvégzése révén a jóga-tanítvány megértheti az anyagi elemeknek a finomabb szintjét, amelybe a prána is tartozik. Amikor ez megtörténik, a jógagyakorló saját testében tudatosan befolyásolhatja ennek állapotát. A prána szó az életenergiának az első egységét jelöli, amely életet ad minden olyan energiának, ameyl a fizikai és mentális folyamatokban részt vesz. Így a prána az, amely közvetlenül fenntartja és aktivizálja a testet és az elmét. Valójában kapcsolatot tart fenn a látható anyagi test és a finom fizikai, mentális test között.
A hatha jógának nevezett jógairányzat a teljes folyamatnak csupán e két, utóbb említett – testhelyzetek és légzésszabályozás – részét hangsúlyozza. Pusztán a jóga technikai részleteinek gyakorlására helyezi a hangsúlyt, s nem fordít figyelmet a mögöttük rejlő szándékra, az elérendő és végső transzcendentális célra.
5.) PRATJÁHÁRA: Az érzékek visszavonása és befelé irányítása a következő lépcsőfok e folyamatban. Külső, anyagi tevékenységek során az elme kapcsolatba lép a környezetünk érzéktárgyaival, az öt érzékszervi működésen, a halláson, a látáson, az érintésen, az ízlelésen és a szagláson keresztül. Az érzékek visszavonása egy olyan technika, amely által a tanítvány elsajátíthatja azt a képességet, hogy erőnek erejével visszavonja figyelmét a bensőjébe, s az önvalóra összpontosítva elméjét visszatartsa az eltérésektől. Az érzékek és az elme visszavonása valójában ezek szétszórt erejének összegyűjtése, amely után természetes módon következik be a koncentráció.
6.) DHÁRANA: A koncentráció gyakorlásához az ember az elméjét minden irányból visszavonja, s erejét a további befelé vezető utazásra összpontosítja. Hogy ezt lehetővé tegye a jógi segítségül hív egy megfelelő koncentrációs tárgyat, mint például mantrát (az elme megtisztítását szolgáló szanszkrit ima), egy formát vagy egy energiaközpontot a testben stb. E koncentrációnak a folyamata Patandzsali szerint belső folyamat, amely az elmében történik, s amely akaratlagosan irányított.
7.) DHJÁNA: A meditáció a koncentrációnak egy fejlettebb állapota, amelyben egyetlen koncentrációs tárgyra való összpontosítás árad megszakítás nélkül. Ebben az állapotban az elme teljesen egy pontra rögzül, s így lehetősége nyílik arra, hogy megközelítse a Felsőlelket. A meditáció sima, szakadatlan folyamatában nyilvánulnak meg azok a misztikus természetfeletti képességek (sziddhik), amelyek a jóga megfelelően gyakorolt folyamatának velejárói.
8.) SZAMÁDHI: A jóga utolsó stádiuma a lelki elmerülés. E szó szorosan kapcsolódik a szamáhitam kifejezéshez, amely azt jelenti, hogy „az az állapot, amelyben minden kérdésre választ kapsz”. A jógik úgy ismerik a szamádhit, mint az egyéniség misztikus beteljesülését. A jógahagyományok hangtalan hangnak, a csend vagy a boldogság és béke legfelsőbb állapotának nevezik, amelyben a lélek tisztán látja és aktívan éli lelki azonosságát, formáját (szvarúpa).
Bhakti-jóga
Az istenszeretet jógája az a folyamat, amelyben az ember aktív szolgálattal és mély meditációval, Isten szent neveinek éneklésével feléleszti szunnyadó, Isten iránt érzett szeretetét. Tökéletesen megvalósítja saját lelki mivoltát és a Legfelsőbb Személlyel való kapcsolatát. A bhakti, vagyis az odaadó istenszeretet szintjén az ember Isten akaratát és az Ő szolgálatát helyezi az élete középpontjába. Az előző három jógafolyamat tulajdonképpen az önzetlenség, a transzcendentális tudás, valamint az érzék- és elme kontroll tulajdonságainak kifejlesztésével felkészítik az embert az Isten iránti odaadás, a bhakti-jóga gyakorlására.
Forrás: Gaura Krisna Dász (Dr. Tóth-Soma László): Jóga tiszta forrásból. Lál Kiadó, Budapest, 2008. pp. 18-27
