Egy fejlett jógi viszonya a jóga által elérhető eredményekhez – Yoga-sūtra 3. fejezet 51. aforizma (2. rész)

2019. 10. 03. | Filozófia

Szerző: Mezei Katalin
 

tad-vairāgyād api doa-bīja-kaye kaivalyam

tat [mfn.] – az, azok, ez, ezek (az előző sūtrákban megemlített eredményekre utalva); vairāgyāt [sg. Ab. n.][TapLoc] – elkülönülésből (az érzéki vágyak tárgyaitól), az érzéktárgyakkal való kapcsolatról történő lemondásból, megtagadásból, vágytalanságból; api [ind.] – még az is; még azon túl is; ezen felül; doa [m.] – sötétség, hiba, hiányosság, sérülés; bīja [n.][TapGen] – mag, csíra, eredet, forrás, ok, kezdet; kaye [sg. L. m.][TapGen] – pusztulásban, eltűnésben, csökkenésben; kaivalyam [sg.] – felszabadulás, tökéletes szabadság, elkülönülés, az anyagi energia kötelékeitől való felszabadulás, a Legfelsőbb Lélekről (Īśvara) szóló transzcendentális gondolatokban való teljes elmerülés.

Amikor a jógī még az így elért képességekről is lemond, akkor a tudatát eltakaró sötétségnek [és ezáltal az e világba való megkötöttségének is] a magja elpusztul, s teljes mértékben felszabadul az anyagi energia kötelékeiből (kaivalyam). [3.51]

A cikk első része itt olvasható.

A lemondás szellemiségének végig kell kísérnie a jógit a teljes spirituális útján. A jógi lemondásokat végez kezdetben, amikor elkezdi gyakorolni a yama és niyama elvek követését.[1] A későbbiekben, amikor már komoly jógiként tanítványai lesznek, sokan kedvelik, vagy guruként tekintenek rá, lemondást jelent számára nem azonosulni e kiemelt szerepekkel. Végül a felszabadulása, a s az Úrnak végzet tiszta szolgálata érdekében lemondást kell gyakorolnia akkor is, amikor a fejlődésének köszönhetően, már némely siddhi tulajdonosaként hátra kell hagynia e képességeket, nem használva őket, tudomást sem véve róluk.

Patañjali a fenti sūtrában a jógi életében bekövetkező eme pillanatról beszél, amikor minden eddigi, a jógával elért anyagi eredményét, s még a siddhiket is hátra ell hagynia, le kell mondania róluk azért, hogy elszabadulhasson e világtól. Ezt a törekvését eme fejlett szinten a társai, barátai vagy éppen a családja meg sem érti, ezért a bensőjében zajló folyamatokat nagyon bizalmasan kezeli. Kivülről ugyanolyan, mint más jógi, belülről azonban már a karmájának utolsó csíráit égeti a lemondásával, s az egyre obban beérő transzcendentális tudásával.

A fenti sūtrában szereplő tad szó egyrész utalhat az előző aforizmában említett képességekre, de a 3.38. sūtra szellemiségében minden eddig említett képessége, illetve eredményre is, amit a jóga gyakorlása „jutalomként” adott a jóginak. Patañjali tehát azt mondja, hogy MINDENT adj fel, ne ragaszkodj hozzájuk, mert lekötöznek, megláncolnak, s elveszik a szíved valódi kincsét, a lelki szférákhoz közeledésed vágyát. Ez azt jelenti, hogy egy magasabb rendű cél elérése érdekében hagyod, hogy mindezek elveszítsék a jelentőségüket a számodra.

Mindig emlékeznünk kell arra, hogy a jóga gyakorlati célja szabályozva megszabadítani (niroddha) a cittát az anyagi tartalmú vttiktől. A niroddha (lásd az I.2 sūtrát) fogalma nem csak az anyagi tudat megzabolázását, rögzítését jelenti, hanem annak lelki tartalommal való feltöltését. Ez az igazi niroddha!

Vyāsa azt mondja, hogy amikor a jógi már a sattva-gūára is úgy tekint, mint az elkerülendő fájdalomra, vagy annak forrására s a puruára úgy, mint változatlan, tiszta és a sattvától különböző örök lélek, akkor elkezdi elveszíteni a sattva iránti vonzalmát is, [megerősítve a lelki ragaszkodásait]. Az igazán fontos dolog számára, a Legfelsőbb Úrral való odaadó szeretetteljes transzcendentális kapcsolata. Ekkor nemcsak a kleśák szűnnek meg az életében, hanem azoknak a magja is elég, s képtelenné válik a kicsírázásra.[2] Ez a mag nem más, mint a jógi saját lelki azonosságával kapcsolatos tudatlansága (avidyā). Erre utal Patañjali akkor, amikor azt mondja, hogy e legvégső lemondás által a jógi tudatát eltakaró sötétségnek a magja elpusztul. Nem csak a sötétség oszlik el, hanem annak magja, oka is. (doa-bīja-kaye)

Amikor a kleśák magja az anyagi tudattal együtt elpusztul, a purua már nem szenved a háromféle fájdalomtól.[3] A ák céljukat beteljesítve visszatérnek megnyilvánulatlan állapotukba. Ez a teljes függetlenség és felszabadulás állapota, amikor a purua a saját eredeti lelki formájában és tudatos állapotában nyugszik.[4] [tadā svarūpa-pratiṣṭā citi-śaktir eva purua iti][5] Az anyagi tudat (citta) pusztulása azt jelenti, hogy megszűnik az anyagi jellege, mert ebben az állapotban tökéletesen átveszi a tiszta lélek (puruṣa) tudatának természetes funkcóit és tartalmát. Egy durva példával szemlétetve olyan ez a pillanat, mint amikor egy balesetben megsérült ember a lélegeztetőgépről lekapcsolva ismét a saját tüdejével lélegzik.

Természetesen, ahogy arról már az első fejezet bevezetésében is írtunk a felszabadulásnak is több típusa van, melyek közül az első típus az, amikor az ember felülemelkedik a természet kötőerőin (guṇa), s éppen eléri a transzcendens lét határát, annak anyagi tulajdonságoktól mentes sugárzását. Ekkor a jógi beleolvad ebbe a transzcendens sugárzásba. Ezt hívják sāyujya-muktinak. Amikor már megérti, hogy ennek a személytelen brahman sugárzásnak a forrása Isten, akkor a felszabadulása lehet Isten örök lakhelyének elérése (sālokya-mukti), az Legfelsőbb Úr formájához hasonlatos transzcendentális forma elnyerése (sārūpya-mukti), az Ő hatalmához hasonlót kapni (sārṣṭi-mukti) és végül a legtökéletesebb, Isten társaságának, illetve közelségének elérése (sāmīpya-mukti).

Amikor a jógi a fejlődése során, de még jóval a felszabadulása előtt a siddhik birodalmának környékére, illetve határára ér még egy komoly kihívással kell szembenéznie, amely szintén a lelki út feladására ösztönözheti őt. Erről szól a következő sūtra.

Írta: Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dász)

[1] Lásd a Y.s.2.30-45.Gaura Kṛṣṇa, 2018. 175-233.

[2] V.B.3.3.39. Rāma Prasāda, 1998. 255.

[3] Az anyagi lét háromféle szenvedéséről a Y.s. 1.31. és a 2.15. aforizmák magyarázatában olvashatunk.

[4] U.o. 256.

[5] Y.s. 4.34.