tad-vairāgyād api doa-bīja-kaye kaivalyam

tat [mfn.] – az, azok, ez, ezek (az előző sūtrákban megemlített eredményekre utalva); vairāgyāt [sg. Ab. n.][TapLoc] – elkülönülésből (az érzéki vágyak tárgyaitól), az érzéktárgyakkal való kapcsolatról történő lemondásból, megtagadásból, vágytalanságból; api [ind.] – még az is; még azon túl is; ezen felül; doa [m.] – sötétség, hiba, hiányosság, sérülés; bīja [n.][TapGen] – mag, csíra, eredet, forrás, ok, kezdet; kaye [sg. L. m.][TapGen] – pusztulásban, eltűnésben, csökkenésben; kaivalyam [sg.] – felszabadulás, tökéletes szabadság, elkülönülés, az anyagi energia kötelékeitől való felszabadulás, a Legfelsőbb Lélekről (Īśvara) szóló transzcendentális gondolatokban való teljes elmerülés.

Amikor a jógī még az így elért képességekről is lemond, akkor a tudatát eltakaró sötétségnek [és ezáltal az e világba való megkötöttségének is] a magja elpusztul, s teljes mértékben felszabadul az anyagi energia kötelékeiből (kaivalyam). [3.51]

A jóga gyakorlásának számtalan kedvező eredménye van, amely az egész világon megmozgatja az embereket, s arra ösztönzi őket, hogy a jóga valamely fizikai aspektusát, s ritkábban a transzcendens felé mutató teljes spektrumát gyakorolják. Az általános motiváció azonban az, hogy mindenki boldoggá szeretne válni általa. A nehézsége általában mindenkinek azzal akad, hogy senki sem tudja igazából, hogy mi az a boldogság, ahogy azt sem, hogy mi az a szeretet. Amíg ezekről a fogalmakról a hétköznapi módon gondolkodunk, úgy, ahogyan megszoktuk e fogalmak „definiálását”, addig még mindig vakon bolyongunk az érzékeink, az evilági érzelmeink, ragaszkodásaink és irtózásaink által rángatva.

Valójában a boldogság és a szeretet is a lemondásokon keresztül válik tisztává. Mint ahogyan a nyersvasból is ismételt izzítás és a kalapáccsal való edzés által jön létre a tiszta, kemény és kicsorbíthatatlan acél, úgy a tiszta és felülmúlhatatlan boldogság is ily módon jelenik meg az ember szívében, csak a jógában az „izzítás” és az „edzés” maga a sādhana, melynek során megszabadulunk a szívünk tisztátalanságaitól.

Patañjali a boldogságról, jobban mondva a felülmúlhatatlan boldográgról egyetlenegyszer beszél a jógaszútrában, amikor azt mondja, hogy az az elégedettség (saṁtośa) képességének elsajátításából származik.[1] Mennyire egyszerű, „csak gyakorold az elégedettséget”. Egyszerű feladat, de ugyanakkor nagyon nehéz. Számunkra, akik az állandó élményeket kereső életmódhoz szoktunk hozzá, rendkívül nehéz, elégedetté válnunk azzal, amink van, illetve azzal, amit extrém erőfeszítés nélkül meg tudunk teremteni magunknak. A valódi elégedettség abból a felismerésből hajthat ki, amikor felismerjük, hogy a létezésünk lényege, célja, értelme, maga a valóság (satya) nem ebben a világban található. Erre a felismerésre vezetnek rá az önmagvalósítás gyakorlatai. Ekkor a jógi elindulhat az élete legmagasztosabb célja, a fenti sūtrában emített felszabadulás (kaivalya) felé. A Bhāgavatam erről rendkívül kijózanítón így ír:

„Ezért az anyagi létezés során annak, aki teljes mértékben képes arra, hogy különbséget tegyen jó és rossz között, arra kell törekednie, hogy amíg teste ellenálló és erős, és nem vett még rajta erőt a sorvadás, elérje az élet legmagasztosabb célját.

Az emberi lény legfeljebb száz évig élhet. Ám aki nem képes uralkodni az érzékein, az az évei felét végérvényesen elveszíti, mert amiatt, hogy a tudatlanság keríti hatalmába, tizenkét órát alszik éjszaka. Az ilyen ember így csak ötven évet él. Az ember tíz évet tölt el kisgyermekként, s ebben a korban mindenkit illúzió tart fogva. Ifjúkorában sportol és játszik, s ekképpen tölt el még tíz évet, ezzel együtt már húsz évet elvesztegetve. Öregkorában, amikor megnyomorodik, s még anyagi tettekre is képtelen, újabb húsz évet veszít el.

Aki nem uralkodik az elméjén és az érzékein, az a kielégíthetetlen kéjes vágyak és az erős illúzió miatt egyre jobban fog ragaszkodni a családi élethez. Egy ilyen őrült élet során az ember a fennmaradó éveit is elvesztegeti[…]

Kétségtelen, hogy az anyagi kötelékektől mindeddig egyetlen olyan embernek sem sikerült megszabadulnia, aki nem rendelkezett tudással az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről. Azokat, akik nem ismerik az Urat, az anyagi törvények gúzsba kötik […].

Írta: Dr. Tóth-Soma László (Gaura Krisna Dász)

A cikk második része itt olvasható.

[1] Lásd részletesen a Y.s.2.42. aforizmáját és annak magyrázatát. Gaura Kṛṣṇa, 2018. 231-233.