Hogyan előzzük meg a túlfogyasztást? Tippek az 1 évig nem vásárolok ruhát csoporttól

2020. 01. 21. | Életmód

Szerző: Mezei Katalin
 

Napjainkat a túlfogyasztás jellemzi: az ember a reklámok hatására hajlamos lehet olyasmit is megvásárolni, amire tulajdonképpen semmi szüksége nincs – és legfeljebb pillanatnyi örömöt ad, hosszabb távú boldogságot azonban nem, hiszen az újabb reklámok már újabb árucikkek beszerzésére ösztönöznek. A „fogyasztó” tehát lényegében az örök elégedetlenség állapotában él, amivel ráadásul nem is csak magának, hanem a bolygónak is árt, hiszen a különféle termékek előállítása során a környezetvédelem nem, vagy csak alig lehet szempont. A megoldást a dolgok halmozásától való tartózkodás jelenthetné, amiről korábbi cikkünkben is írtunk. Nem könnyű azonban az évek során kialakult és berögzült szokásainkon változtatni. Ebben segítenek most az 1 évig nem vásárolok ruhát csoport tagjai. Érdemes megfogadni a tanácsaikat, amelyek során nemcsak meglepően sok pénzt takaríthatunk meg, de időnk és energiánk is felszabadul.

Novák Zsüliet, az 1 évig nem vásárolok ruhát csoport alapítója: Amióta gyerekeim vannak, azóta hihetetlenül spórolok az idővel. Például nincsen tévénk – napi másfél-két óra. Leiratkoztam ostoba (ruha-cipő-bónusz) hírlevelekről, nem vagyok hajlandó reklámújságokat bogarászni, nem járok plázába, ez is körülbelül heti három-négy óra extra idő értelmes dolgokra. Nem akarok álszent lenni, az “értelmes dolog” alatt azt értem, hogy speckó vonatokat és hidroplán lakóautót építünk legóból vagy régi répát viszünk a szomszéd lovának. 

novak_zsuliet

Novák Zsüliet

Kis-Szabó Tímea: Már a kihívás előtt is sok mindent turiból szereztem be. Kényelmes, a lehető legtöbb meglévő darabhoz illő holmikat próbáltam vásárolni. Boltban inkább olyasmit vettem, amit több éven keresztül hord az ember lánya: ilyen például egy strapabíró cipő vagy egy meleg télikabát. Szeptember óta nem vettem magamnak ruhát, és egész jól elboldogulok a meglévő készletemmel. Van, ami tönkremegy, de ameddig lehet és meg tudom oldani, nem veszek helyette másikat.

Ez a fajta tudatosság az életem más részére is hatással volt – az élelmiszer-vásárlásra, a maradék eladományozására (re-formáló ételdobozok) a műszaki cikkek cseréjére, illetve javítására, a bútorok felújítására, az időbeosztásra és az energiafelhasználásra. Még a könyvvásárlásra is, mert beszereztem egy e-bookot, de persze egy csomó könyvet is. Van, aminek nem lehet ellenállni, bár az antikváriumokat is szeretem. Viszont havonta csak egy könyvet engedek meg magamnak. Megesik, hogy egy órát is bolyongok a könyvesboltban, mire kiválasztom a sok közül azt, amit szeretnék. Amire nem került sor, azt megnézem a könyvtárban, hátha megvan. Csak olyan szerző könyvét teszem a kosárba, akit már ismerek korábbról. A lányom is havi egy könyvet vesz, ami éves szinten legalább huszonnégy könyv kettőnknek. Persze van, amikor lehet könyvet kérni ajándékba, természetesen csak ajándéktasakban, amit újra és újra felhasználunk.

Marie Kondo módszere szerint szortírozom a lakásban lévő dolgaimat (kivéve a könyveket), illetve Bea Johnson Zero Waste otthon – Kevesebb hulladék, egyszerűbb élet című könyvében találtam azt a tanácsot, hogy ha leürítetted a fürdőszoba egyik polcát, akkor szereld is le, mert ha nem teszed, akkor biztos, hogy megint telerakod. Hát igen, elég lenne egy tusfürdőt használni, és nem tárolni a szekrényben egy csomót, csak mert akciós volt, és megvettem. Ez az elmélet a kamasz fiamnál dőlt meg, de még küzdök az igazamért.

Amikor csak lehet, újrafelhasznált anyagból készült dolgokat veszek, hogy keresletet teremtsek ezekre a cikkekre. Hiszen ahhoz, hogy megérje a cégeknek feldolgozni a szelektív szemetet, kell valaki, aki megveszi az ilyen alapanyagokból készült használati cikkeket. Nem veszek ásványvizet, pedig imádom a szénsavas italokat, de van szódagépem, aminél, ha figyelembe vesszük a gép és a patron árát, illetve a minimálisan kinyerhető 60 liternyi bubis vizet, akkor a saját márkás ásványvízével egyezik meg a költsége, de nem kell felhoznom ennyi liter vizet a negyedikre és nem termelek ugyanennyi PET palackot a szelektív kukába.

Elkerülöm azokat a csapdákat, amik impulzusvásárlásra ösztönöznek – például azokat a helyeket, ahol az Amazonhoz hasonlóan már a regisztrációnál megadhatod a bankkártyaadataidat, hogy aztán tényleg egy kattintás legyen a vásárlás. Hiszen a cél az, hogy ne gondolkodj rajta sokat, hanem vedd meg. Mielőtt megnyomom a gombot, legalább egy napig a kosárban hagyom az adott cikket. Ez hatásos szokott lenni, mert általában az áruk felét eleve meg sem veszem, a többi esetben pedig kisebbet, olcsóbbat, gazdaságosabbat veszek. Hogy mit csinálok az így megtakarított pénzzel? Elteszem a nyugdíjpénztárba, elmegyünk belőle étterembe vacsorázni és megveszem a kedvenc Marvel- és DC-képregényeimet belőle minden hónapban.

Bába Magdolna: Van egy csoportom, ahol ingyen aduk egymásnak szinte már mindent! Ezt koordinálom lassan három éve, és nagyon, de nagyon jól működik! Tudom, hogy van sok száz ilyen csoport, de mindig az a legjobb, amiben érintett vagy. 😊 Vásárlás előtt mindig felteszem magamnak a kérdést: Kell ez nekem, tényleg szükségem van rá? Vagy pedig tudok nélküle élni, illetve nem tudom esetleg a csoportomból megkapni? Mindig meggyőzöm magam arról, hogy mindennek van értelme, de nem kell, mert nincs rá szükségem… Marie Kondo könyveit én is elolvastam, és nagyjából ezek alapján selejteztem is.

baba_magdolna

Bába Magdolna

Bába Kitti: Egyszer azt mondta valaki, hogy a legjobb befektetés fiatalon, ha nem vásárolok ruhát. És milyen igaz volt! Egy időben, mikor először volt saját fizetésem, amibe belefért, hogy akár hetente új ruhát vegyek, nagyon elkapott a hév. Aztán elkezdtem számolgatni, és végre leesett, hogy hova megy el a pénzem. Olyasmire, ami csak néhány pillanatig ad örömet, hosszú távon viszont nem sokat ér. Elkezdtem utánajárni a dolgoknak, a hulladéktermelést és a fejlődő országokban végzett munkát is érintve, és szomorúan láttam, hogy RENGETEG felesleget termelünk és veszünk, míg máshol közösen hord egy család egy cipőt. Szociológus egyetemi hallgatóként egyre többet tudtam meg a szociálisan és anyagilag hátrányos helyzetűekről, és elgondolkodtam. Nem élhetek akkora luxusban, hogy “kihívás” legyen csillapítani a ruhavásárlás utáni vágyamat. Elkezdtem értékelni, amim van, és aszerint tekinteni a ruháimra, hogy mennyire praktikusak, vagy hogy hosszú távon mennyire fognak majd szolgálni. 2019 szeptember 1. óra nem vettem ruhát, és szeretném, ha ez nem is érne véget idén szeptemberben. Amim van, de már nem kell, vagy kinőttem, azt elajándékozom, ha pedig egyszer valamire tényleg szükségem van, akkor azt is másodkézből szeretném majd beszerezni. Ahelyett, hogy kitartást kívánnék mindenkinek, azt mondanám, hogy álljunk meg egy percre, és gondolkodjunk el, hogy milyen jól is élünk, és segítsünk azoknak, akik nem kihívásból nem vesznek ruhát, hanem mert nem telik rá.

baba_kitty

Bába Kitti

Agócs Melinda: Új szokásom, hogy a különféle praktikus tárgyakat bemutató videók alá kommentelek. Fontosnak érzem, hogy ezek a tárgyak már ne ipari szemetek legyenek, hanem ökotudatos eszközök! Egyre nagyobb figyelmet – teljes figyelmet – kell szentelnünk a megelőzésnek. Szükségem van új dolgokra, de ügyelek arra, hogy ezek környezetbarát – például biológiailag lebomló – termékek legyenek. Az egyik üzlethálózat feladta a leckét a poliészter tasakjaival – inkább kézművesektől veszek öko csomagolóanyagokat! És még mennyi mindenre nem tudok figyelni, de tanulom…

Bakosné Szántó Viktória: Egyvalamiről még nem esett szó. Sajnos sokan azért dobnak ki egy ruhát, mert kifogytak belőle, kihízták, vagy csak egyszerűen elszakadt. Ennyire kiment a divatból a varrás? Vagy én vagyok a csodabogár, aki a turiban is anyagot keres, és nem ruhát? Ilyenből lett a lányomnak sok szép holmija… A kimúlt pulcsikból meg felfejtve és újrakötve most készül a harminckettedik takaró. Valakinek csak jó lesz…