Bizonyára mindannyiunkkal megtörtét már azaz eset, amikor annyira besűrűsödtek az életünk mindennapjai, hogy egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy szinte már nem is mi irányítjuk a saját életünket, hanem az életünk irányít minket, és mi csak tehetetlen bábuként kívülről figyeljük, ahogy pörögnek a napok, hetek, hónapok.

Szerencsére az elmúlt időszak nagyszerű lehetőség volt mindenki számára, hogy egy mély lélegzetvétel kíséretében megálljunk, és kicsit jobban megvizsgáljuk a saját belső világunkat, és végre rápillantsunk saját életünkre. Ha úgy látjuk, hogy nem a megfelelő irányba haladnak a dolgaink, könnyen beleshetünk egy olyan szerepbe, amelyben mi, saját magunkat tituláljuk áldozatnak, hiszen mi csak a szerencsétlen körülményeink kiszolgáltatott prédái vagyunk.  Valóban vannak az életünknek olyan szegmensei, amire mi nem tudunk hatással lenni. Létrejöhetnek olyan élethelyzetek, események, amik váratlanul csak úgy megtörténnek velünk, és úgy érezzük, semmi irányításunk nincs fölötte. Valójában azonban egy dolgot ilyenkor is tudunk befolyásolni, ez pedig nem más, mint a helyzethez való hozzáállásunk. Megpróbálhatjuk az életünket úgy szemlélni, mint egy iskolát, ahol mindennap tanulunk valamit legyen az jó vagy rossz, de tanulunk belőle. Minden egyes esemény, pillanat, és minden egyes személy egy tanítás az életünkben, ami formálni képes bennünket. Az, hogy mivé formál, csak rajtunk áll, az alapján, hogy mit kezdünk a tanítással. És bizony életünk legutolsó vizsgája akkor fog eljönni, amikor hátra hagyjuk ezt a világot. Akkor minden kiderül. Ezért nem mindegy, hogy résztanításokat az életünk során hogyan tudtuk megérteni, feldolgozni, magunkévá tenni.
Saját életünkért csak is mi magunk vagyunk a felelősek. Ha nem szeretünk valamit az életünkben, akkor változtatnunk kell rajta. Ha nem változtatunk, akkor nem fáj még eléggé. Ez sokszor nehéznek tűnhet, hisz életünk szokások, és cselekedet-minták sorából áll, amiket gyerekkorunkban, majd egész életünkön át tápláltunk magunkba. Sajnos ezek a berögzült minták gyakran nem éppen pozitív, építő tulajdonságokká fajulhatnak. Ezek a sémák mélyen beépültek a személyiségünkbe, és sokszor már automatikusan működnek bennünk. Ha nem változtatjuk meg őket, akkor pedig az egész életünket úgy fogjuk leélni, ahogy jelenleg is élünk. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy hogyan is írjuk felül ezeket a belső negatív programokat, amik futnak bennünk?

1.) Nos az első lépés, azaz, hogy döntsük el, hogy változtatni szeretnénk az életünkön, vagy az életünk egy bizonyos területén. Amíg ezt a döntést nem hozzuk meg, addig mindig visszafogunk esni az eddig megszokott életünk kerékvágásába.  Vállaljuk a felelősséget az életünkért, és tudatosítsuk, hogy képesek vagyunk a saját életünket egy pozitívabb irányba terelni. Senki más nem fogja ezt megtenni helyettünk!

2.) Tűzzük ki, hogy mi is a szándékunk a változással. Ha nincs meg a szándék, azaz eredmény, amit el szeretnénk érni, akkor hamar feladhatjuk a tervünket, mert nincs ott egy magasabb rendű végcél, ami felé haladnánk, ami motiválna bennünket. Tehát tisztázzuk le, hogy mit is szeretnénk elérni valójában, és hogy miért is szeretnénk azt a bizonyos dolgot elérni. Fontos, hogy céljaink erkölcsileg is helytálljanak. Az erkölcstelen célok talán ideig-óráig működhetnek, de hosszútávon nem vezetnek előre, mert a saját tudatunkat húzzuk lefelé, így egyre alacsonyabb tudati szintre juthatunk általuk. Ne felejtsük: amit adunk, azt kapjuk vissza.

3.) Ha nagyobb terveink, céljaink vannak, bontsuk le kisebb lépésekre, amiket könnyen be tudunk illeszteni a hétköznapok során a munkánk vagy a családi életünk mellett is. A legnagyobb tervünk lesz az a stabil alap, amire épülni fognak a kisebb alkotó elemek. Ha megvan a fő célunk, azt lebonthatjuk kisebb, majd még kisebb lépésekre. Ugyanúgy, ahogy egy lépcsőn sem tudunk az első fokról felugrani a második emeletre, itt is fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk. Figyeljünk rá, hogy egyszerre csak egy lépéssel foglalkozzunk, ez segít megteremteni a megfelelő fókuszt, ami segít a koncentrációban, ezáltal a feladat, amit kitűztünk, napról-napra könnyebb lesz.

Egy munkafolyamatot (legyen ez tanulás, edzés, meditáció stb…) inkább végezzük kevesebb ideig, de rendszeresen. A rendszeres gyakorlás és ismétlés az, ami segít az agyunknak abban, hogy egy cselekedetmintát egyre jobban megszokjon, és magáénak tudjon. Kezdjük a kis  lépésekkel, amit szigorúan mindennap (vagy ahogy időnk függvényében előre beterveztük) elvégzünk, ha törik, ha szakad.

Az elménk hamar elkezdi keresni a kifogásokat, hogy miért lenne jobb, ha ma inkább kihagynánk ezt a kis lépést, de szigorú önfegyelemmel tartsunk ki a tervünk mellett. Ha elgyengülnénk, emlékeztessük magunkat a végcélra, amit az előzőpontban írtam le, merüljünk el benne, és érezzük át, ahogy képzeletünkben már elértük azt. Ha ismerünk meditációs technikákat, akkor akár meditációban is gyakorolhatjuk ezt a fajta vizualizációt, a lényeg, hogy érezzük valósnak a végcélunkat. Ebből erőt és motivációt meríthetünk, hogy kitartsunk eredeti tervünk mellett, és elvégezzük az adott kis lépést. Ha így teszünk, és rendszeresen elvégezzük az apróbb lépcsőfokokat, hamar megérezhetjük, hogy a lemondásainkból mekkora erő tud felszabadulni.

4.) Legyen hitünk saját magunkban. Közhelynek hangzik, mégis valóban hatalmas ereje van a hitnek. Ha nem hisszük el magunkról, hogy képesek vagyunk változtatni saját magunkon, akkor nem fog fejlődés történni az életünkben, és hamar visszatérünk régi szokásainkhoz, mintáinkhoz. Valójában ez a kulcsa a változásnak, és minden elérendő célnak. Értékeljük azokat a kisebb lépéseket is, amiket eddig már megtettünk az utunk során. Bízzunk magunkban, és tápláljuk a tudatunkat építő, pozitív megerősítésekkel, ami növeli a hitünket saját magunkban. Kitartóan apróbb lépéssekkel haladjunk előre. Ha az előzőt eltudtuk végezni, akkor tudatosítsuk magunkban, hogy a következő is menni fog, szépen addig, amíg meg nem valósul a kitűzött tervünk! : – )

Írta: Kajtsa Szilvia, a BHF vaisnava jógamester szakos hallgatója