Mindannyian harmonikus és kiteljesedett életre vágyunk – és ez közelebb van hozzánk, mint hinnénk, ugyanis mindezek megvalósítása tanulható. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán (BHF) – Európában egyedülálló módon – a lélek tudományát oktatják, az itt szerzett ismeretek pedig mind a hétköznapokban, mind az önmegvalósítás terén alkalmazhatók. Sőt, már a diákévek is ezt tükrözik. Az alábbiakban Fekete-Csenki Eszter vaisnava jógamester szakos hallgatónk véleménye olvasható:

„Az első más jellegű benyomást az évnyitó során kaptam, amikor magával ragadott az a légkör, amit az itteni oktatói közösség képvisel. Megmagyarázhatatlan, de nagyon jóleső érzés volt, végtelen nyugalom, béke hangulata járt át.

Ez azóta sincs másképp. Minden oktató más stílusban tanít, de egyvalami közös bennük: kivétel nélkül nyugalmat, derűt, békét árasztanak. Ez a mai világban egy nagyon szembetűnő dolog, mert sajnos ritka, hiszen mindenki rohan, türelmetlen, minden mosolynak ára van. Ezt a békés alaphangulatot a Krisna-tudathoz tudom kapcsolni.”