Varāhadeva és Hiraṇyākṣa

A Varāhadeva inkarnáció megjelenése során az Úr egy vadkan formáját öltötte magára. Ez a formája a viṣṇu-tattvák kö zétartozik. Ebben az időben élt az első nagyhatalmú démon, Hiraṇyākṣa. A Földet veszély fenyegette, mert a démonok miatt, akiket Hiraṇyākṣa vezetett, a bolygó elvesztette egyensúlyát, s a Garbhodaka-óceánba zuhant. [1]

Amikor az Úr megjelent, hogy megmentse a Földet és megvédje a félisteneket, akkor ebben Hiraṇyākṣa megpróbálta megakadályozni Őt. Ekkor az Úr Varāhadevaként harcba szállt vele és átdöfte Hiraṇyākṣát az agyarával. Az Úr ezen kedvteléséről a Śrīmad-Bhāgavatam nyolcadik énekében található bővebb leírás.

A démonok jellemzésénél kitértem arra, hogy Jaya és Vijaya – akik Kṛṣṇa személyes ajtónállói voltak – újra és újra leszületettek az anyagi világba, hogy szolgálhassák az Úr Kṛṣṇát. Közülük Vijaya született le Hiraṇyākṣaként. A Śrīmad-Bhāgavatam azt írja, hogy az Úr úgy élvezte, hogy transzcendentális testét megütötték, ahogy egy apa élvezi a verekedést a gyermekével. Néha az apa örömét leli az ilyesfajta játékban, s ily módon, amikor Hiraṇyākṣa megütötte az Úr testét, az Úrnak az olyan volt, mint az imádat jeleként felajánlott virágok. [2] Ez a leírás érzékelteti, hogy milyen a hangulata annak, amikor Isten egy bhaktájával harcol. Látható, hogy ez a küzdelem, az erőszaknak egy olyan formája, amely boldogságot okoz mindkét fél számára.

Hiraṇyākṣa az anarthák közül a mohóságot képviseli. „Elméjének és testének ereje, valamint az áldás, amit kapott, büszkévé tette. Nem félt attól, hogy bárki is a halálát okozhatja, ezért úgy érezte. hogy semmi sem állhat az útjában.” [3] Ehhez hasonló módon a tudatlanságban lévő ember is egyre többet és többet akar, hiszen minél nagyobb valakinek a hatalma, az anyagi világ hatása és a vágyai annál inkább arra ösztönzik, hogy még többet birtokoljon. Ez látható Hiraṇyākṣánál is. A mohóság arra ösztönzi őt, hogy erőszakos tetteket hajtson végre.

Narasiṁhadeva és Hiraṇyakaśipu

Az előző alfejezetben Hiraṇyākṣával küzdött az Úr, ebben a kedvtelésében a démon testvérével, Hiraṇyakaśipuval küzdött meg. Az Úr Hari Narasiṁhadevaként jelenik meg, egy félig ember, félig oroszlán alakban, aki szintén viṣṇu-tattva. Hiraṇyakaśipu sok lemondást végzett, ennek végeredményeként végtelen nagy hatalomra tett szert az egész univerzum valamennyi bolygórendszere felett. Azonban végtelenül irigy volt a bhaktákra, és nem bánt megfelelően Prahlād Mahārājával, aki a saját fia volt, s aki az Úr bhaktájaként nem vallotta apja démonikus nézeteit. Emiatt apja szüntelenül kínozta őt. Többször megpróbálta megölni a gyermeket, még tömlöcbe is vetette, de a Legfelsőbb mindig megmentette. Látható, hogy egy bhakta mindig szerencsés, bármilyen helyzetbe kerüljön is élete folyamán, mert az Úr Kṛṣṇa mindig megvédi híveit. Mivel Hiraṇyakaśipu rettenetes módon viselkedett egy olyan  személlyel, akit Isten nagyon szeret, ezért a Legfelsőbb Úr megbüntette őt. Erről a Śrīmad-Bhāgavatam így ír: „Amikor egy bűnös embernek az anyagi jólét élvezetében van része, az ostobák néha azt gondolják: »Hogy lehet, hogy ez a bűnös ember élvezhet, míg a jámbornak szenvednie kell?« A Legfelsőbb
akaratából a bűnös ember néha csak azért kap lehetőséget arra, hogy élvezze az anyagi világot, mintha nem lenne az anyagi természet béklyóiban, hogy becsapják.” [4] De mivel nem élt a lehetőséggel, végül elérte a végzete az Úr Narasiṁhadeva személyében. „Az egész univerzum megszabadult Hiraṇyakaśipu uralmától, s mindenki transzcendentális gyönyörben úszott.” [5] Ahogy az előző történetben, itt is extatikus örömmel végződött
Isten harcos kedvtelése. Erről a történetről a Śrīmad-Bhāgavatam hetedik énekében található részletesebb leírás. Hiraṇyakaśipu a büszkeséget képviselte az anarthák közül. Ez a démon az emberek ateista rétegének legnagyobb képviselője volt akkoriban. Mindig tagadta Istent. Amikor azonban az Úr megjelent, hogy megölje őt, az ateista elvek nem tudták megmenteni.

Narasiṁhadeva végzett Hiraṇyakaśipuval, és elvette minden erejét és hatalmát, valamint a büszkeségét is. A meghódolás folyamatában egy nagyon fontos lépés az, hogy az illetőt ne tévessze meg a büszkeség. Ez összekapcsolódik azzal, hogy az ember az anyagi természet urának hiszi magát, ezért a meghódolás és az alázat nehezére esik. A Śrīmad-Bhāgavatam az emberek büszkeségéről azt írja, hogy a büszkeséget az illúzió okozza, mert ostobán az ember azt hiszi, hogy ő a világ ura. Az ember csupán egy rövid ideig marad itt ebben az anyagi világban, csak jön s aztán hamarosan távozik, közben pedig mindent bonyolulttá tesz és emiatt állandóan bajban van. [6] Tehát itt az első fontos lépést is megmutatja a Legfelsőbb Úr azzal, hogy legyőzi a büszkeséget Hiraṇyakaśipu személyében. Prahlāda Mahārāja pedig példát mutat, miként viselkedik egy nagy bhakta még nehéz körülmények között is. Ezt a kedvtelést olvasva az ember megértheti, hogy a büszkeség és az irigység hova vezet. Azonban érthetővé válik az a követendő viselkedés is, amit Prahlāda Mahārāja mutat meg, mert az ő cselekedete a tiszta vegyítetlen odaadás útjára vezet.

Írta: Szabó Ivett vaisnava jógamester

Kép: en.wikipedia.org

[1] 100 Bhāg. 2.7.1. magyarázat.
[2] 101 Bhāg. 3.19.16. magyarázat.
[3] 102 Bhāg: 3.17.12.
[4] Bhāg: 7.8.27.
[5] Bhāg. 7. ének, 8. fejezet bevezetése.
[6] Bhg. 15.5. magyarázat
[7] Indra: a felsőbb bolygók legfőbb félistene, aki a félistenek királyaként ismert.