Kalocsán kicsi, de annál bensőségesebb adventi “forgatag” ragadott magával minket. Meglestük, hogyan készülnek a karácsonyra, mivel várják Jézus Krisztus születését, eljövetelének estéjét (az advent szó eljövetelt jelent, a latin adventusból származik). Szívmelengető kis kórus álldogált esténként a “főtéren”, az adventi koszorúnál, a hatalmas, visszafogottan feldíszített karácsonyfa mellett. Az tetszett meg legjobban, hogy nem volt vásár, csak egy érzés, ami segített ráhangolódni a lényegre: elengedni az anyagit, odafigyelni a lelkire.
Imádkozni, megtisztulni, várakozni, reménykedni, elcsendesedni mindenki tud, a maga tempójában, nézőpontja szerint. Az önfegyelem lehet ajándék is, tőlünk-Istennek; nem muszáj, hogy kényszernek fogjuk fel. Szabad akaratunk van, dönthetünk, mi az, amit még képesek vagyunk megtenni Istenért. Az advent nem verseny, senki sem fog megdicsérni, vagy leszidni minket, nem mérik a teljesítményünket. Ez a saját belső érzetünk dolga, a mi felelősségünk, Istennel való meghitt egyezségünk.
Fénybe borítani a tudatunkat, ez az advent legfontosabb tanítása számomra. Több évtizednyi hosszú és sötét éjszaka után a tudatlanságom lassan legyőzetik. A sok lelki olvasmány, drága nagypapám és gurudévám (lelki tanítómesterem, A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda) könyvei erőt adnak a napi köreimhez a dzsapaláncon, tisztul a szívem, az elmém most már megint inkább a barátom. Számomra a lelki béke, az elengedés csendje, a felebaráti szeretet az igazi karácsony. Isten áldását kérem minden lélekre.
Írta: Varga Kata vaisnava teológus
