Valóban materialisták a tudósok? – Sajtóbeszélgetés Rupert Sheldrake-kel

2019. 11. 26. | Életmód, Filozófia

Szerző: Mezei Katalin
 

Dr. Rupert Sheldrake, az ismert biológus nagyon hitelesen ver hidat a tudomány és a spiritualitás között – egyebek közt a családállítás alapját is jelentő morfogenetikus mező elméletének egyik atyja.

Több évtizedes munkássága során mindvégig arra törekedett, hogy nyitottabbá tegye a tudományt, sőt a tudomány művelését is. Könyvei – melyek Magyarországon is megjelentek – ugyancsak ebben a szellemben íródtak, ezáltal a szélesebb közönség számára is befogadhatók.

„Az emberiség bármely nemzedékében csupán maroknyian vannak olyanok, akiknek gondolatai magukban rejtik az emberi történelem jelentős megváltoztatásának lehetőségét. Rupert Sheldrake egyike az ilyen személyeknek. Elképzelései valódi esélyt kínálnak az emberiségnek a közös szellemi út újbóli megtalálására. Személyében a sors egy ritkán felbukkanó lángelmével ajándékozott meg minket” – írta róla a Hét kísérlet, amely megváltoztatta a világot című műve kapcsán Larry Dossey, az orvostudományok doktora, a Healing Words (Gyógyító szavak) című könyv szerzője.

Sheldrake a közelmúltban hazánkban járt, és egy sajtóbeszélgetés keretében újságírók kérdéseire is válaszolt. A beszélgetésről cikksorozatot indítunk, melynek első részéből kiderül, a tudósok jellemzően valóban materialisták-e – vagy csak jobban járnak, ha „nem teszik ki az ablakba” a véleményüket.

„Vannak, akik ellenségesen viszonyulnak a gondolataimhoz – ők a ’harcos ateisták’, akik közül a legismertebb talán Richard Dawkins (brit etológus, evolúciós biológus és tudományos író – a szerk.). Ugyanakkor nagyon sokan nyitottak rájuk – nekik azonban sajnos ‘titokban’ kell találkozniuk velem, mert veszélyes személynek számítok, akit nem illik ismerni. Rengeteg barátságos megkeresést kapok a világ minden részéről. Ha pedig közönség előtt adok elő, jó néhányan négyszemközt elmondják, hogy szeretnének többet tudni az adott témáról.

Egy tudományos megbeszélés után mind a hat résztvevő kutató odajött hozzám, a professzort is beleértve, mondván, hogy nagyon szeretik azt, amit csinálok, de a többieknek nem beszélhetnek erről.

Máskor egy molekuláris biológiával foglalkozó neves intézetben adtam elő a telefonos telepátiával kapcsolatban. Megkértem a közönséget, hogy tegye fel a kezét, akinek volt már ilyen tapasztalata. Senki sem mozdult – az intézmény vezetője sem, aki pedig még az előadás előtt elmondta nekem, hogy vele már előfordult ilyesmi. Ránéztem, mire vonakodva bár, de feltette a kezét, majd lassacskán a résztvevők nyolcvan százaléka követte – egyébként a teljes népességnél is ez lehet az arány.

A tudósoknak úgy kell tenniük, mintha materialisták lennének, ellenkező esetben vége szakadhat a pályafutásuknak – holott a privát életben nem azok. Mintha a Brezsnyev-rendszerben élnénk…

Az új generáció viszont már befogadóbb. Hozzá kell tennem, hogy a fiatal tudósok nagy része nem európai, hanem ázsiai, így nem olyan erős a kapcsolatuk a materializmussal – kivéve talán a kínaikat, de ez már politikai kérdés. Hét évig dolgoztam Indiában, és az ott megismert kutatók egyike sem vallotta magát materialistának. A legtöbb kutató nyugaton sem az, de ha jó munkát, ösztöndíjat akar, kénytelen ilyen képet mutatni magáról kifelé.”