A piñcha szanszkrit szó farktollat jelent, míg a mayūra pávát. Ennek megfelelően az āsanát magyar nyelven pávatoll póznak nevezzük. Indiában az esős évszak megjelenése előtt a pávakakasok táncot járnak, melyhez felemelik és legyező formában szétterítik farktollaikat. A piñcha-mayūrāsanában alkarunkon támaszkodunk, törzsünket és lábunkat a plafon irányába emeljük, mely a pávakakas táncát megelőző jelenetre
emlékeztethet minket. A testtartás innen kapta a nevét.

A pávatollról azonban az āsanán kívül más is eszünkbe juthat. A védikus szentírásokban ugyanis gyakran találkozhatunk vele, igaz, egészen más szerepkörben. A Legfelsőbb Istenség Személyiségének, Śrī Kṛṣṇának a fejdíszét ékesíti a káprázatos
madár farktolla. A Veṇu-gītā hatodik fejezetében olvashatunk arról a történetről, amikor az Úr Kṛṣṇa varázslatos fuvolahangjával eksztatikus táncra perdíti a pávákat. Királyuk kérésére Ő is táncolni kezd, melynek láttán a pávák közül néhányan tébolyodott mámorukban eszméletlenül rogynak a földre. A különleges madártánc végén a pávák királya a kíséretével és a minisztereivel az Úr Kṛṣṇa elé járulnak, hogy
hódolatukat fejezzék ki az Úrnak. Mivel az erdőben egyszerű életet élnek, az egyedüli anyagi kincsüket az ékes farktolluk jelenti. Ezt ajánlották fel hát dakṣiṇā (Istennek, gurunak, papoknak szánt felajánlás) gyanánt a Legfelsőbbnek, aki a pávák nagy boldogságára a koronájába tűzve el is fogadta azt.

Írta: Rinyu Beáta vaisnava jógamester

Kép forrása: www.jkyog.org