Takács Anasztázia írásának első része itt, második része itt olvasható.

Felmerülhetnek bennünk kérdések azzal kapcsolatosan, hogy ha az Úr Kṛṣṇa azért jelent meg az anyagi világban, hogy visszaállítsa a vallásos elveket, és példát mutasson, akkor miért mutatott be egy olyan kedvtelést, mely anyagi szemmel ennyire félreérthető és vallástalan cselekedetnek minősíthető, mint a rāsa-tánc? Mi volt valójában ezzel Kṛṣṇa szándéka?

Az Úr Kṛṣṇa természete az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként számunkra sokszor érthetetlennek tűnik, és néha úgy látjuk, hogy áthágja a saját szabályait. Tudnunk kell azonban, hogy Ő valójában sohasem követ el bűnös cselekedetet, mert mindig tudatos mindenről, s csak azért teszi meg, hogy számunkra kellő példával szolgálhasson és örömet okozhasson bhaktáinak. Mindennek tudatában a fenti kérdésekre a válasz nem más, mint, hogy Kṛṣṇa a kedvteléseit különleges kegyéből az elesett, feltételekhez kötött lelkek érdekében mutatja be. Kṛṣṇa pontosan tudta, hogy ebben az anyagi világban a gyönyör a nő és a férfi szexuális kapcsolatában nyilvánul meg, s, hogy a nő és a férfi életének középpontjában az egymáshoz való vonzódásuk áll. Ám ezen vonzalmuk kiteljesedésekor egyre jobban belesüllyednek az anyagi létbe. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a feltételekhez kötött lelkeket nagyon vonzzák a szexuális jellegű cselekedetekről szóló témák. Kṛṣṇa, hogy felkeltse bennük Isten, azaz Iránta való vonzódásukat, bemutatta rāsa-táncát. Ezáltal egyben, abban a különleges kegyében részesítette Őket, hogy alkalmuk nyílt arra, hogy ezen vágyaikat Kṛṣṇával kapcsolatban élvezhessék, s így felszabadulhassanak az anyagi világ feltételekhez kötött állapotából. Az anyagi világban az emberek gyakran olvasnak szexuális témájú írásokat, azonban, ha e tevékenységüket felváltják azzal, hogy Kṛṣṇa és a gopīk transzcendentális kedvtelésit hallgatják, akkor megszabadulnak az anyagi világ szennyeződéseitől. Mindez azonban csak abban az esetben lehetséges, ha Kṛṣṇa kedvteléseiről hiteles forrásból hallunk. Sajnos vannak olyan māyāvādīk, akik úgy adják elő magukat, mint a Śrīmad-Bhāgavatam hiteles tanítói és e szentírás tanainak jól ismerői. Abban az esetben, ha egy ilyen csalótól hallják az emberek az Úr Kṛṣṇa kedvteléseit, akkor az nagyon veszélyes számukra, mert tévútra vezeti őket és a felszabadulás helyett az anyagi világ mélységei felé sodródnak. Azonban, ha egy hiteles tanítványi láncolathoz tartozó, fejlett, lelkileg képzett személytől hallgatjuk a rāsa-līlāt, és teljes meggyőződéssel hisszük, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, hogy Ő a Legfelsőbb Lélek, akkor alkalmassá válunk a rāsa-līlā befogadására és arra, hogy a lelki élet legmagasabb szintjére emelkedhessünk.

A rāsa-tánc részleteinek bemutatása

Ennek fényében következzék a rāsa-tánc eddig nem tárgyalt, bensőséges részleteinek ismertetése.

Mielőtt a rāsa-tánc kezdetét vette volna, Kṛṣṇa eltűnt a gopīk szeme elől, mert azok túlságosan is büszkék lettek arra, hogy Kṛṣṇa csakis egyedül velük van. Kṛṣṇa, hogy megleckéztesse őket, eltűnt az erdőben. Közben a gopīk teljesen kétségbeesetten keresték Kṛṣṇát, s megkérdeztek minden élőlényt, hogy nem látták-e az Ő egyetlen, csodálatos Kedvesüket. Kṛṣṇa ezzel a cselekedetével is bemutatta, hogy Őt nem lehet egykönnyen elérni, és hogy a büszkeség nem vezet semmi jóra. Kṛṣṇa ezzel a tettével azt is bizonyította, hogy ha elveszítünk valamit, akkor csak arra az elveszett kincsre tudunk gondolni és szeretetünk felerősödik a szeretett, eltűnt kincs iránt. Miután Kṛṣṇa látta, hogy a gopīk, akik szívüket és lelküket teljes mértékben Neki adták, az Ő távollétében is Kṛṣṇa-tudatba merülve felidézték az Ő szavait és utánozták az Ő tetteit, s az Ő dicsőségéről énekeltek, visszatért hozzájuk. Kṛṣṇa megnyugtatta a gopīkat és elmondta nekik, hogy valójában nem is hagyta el őket, csak elbújt a közelükben, mert arra volt kíváncsi, hogy mennyire vágyódnak Utána a távolléte alatt. Bocsánatot kért tőlük és kifejtette nekik azt is, hogy Ő nem tudja nekik visszafizetni mindazt, amit a gopīk soha nem szűnő szeretetükből tettek Érte, azaz, hogy felhagytak minden társadalmi és vallási kötelezettségükkel, elhagyva a szüleiket, férjeiket, gyermekeiket. A gopīkat Kṛṣṇa engesztelő szavai boldoggá tették, s megszabadultak a távollét elviselhetetlen fájdalmától. Ezt követően kezdetét vette az Úr Kṛṣṇa és a gopīk rāsa-tánca.

A rāsa-táncra śarat[1] teliholdas, csodálatos éjszakáján került sor Vṛndāvana erdejében egy gyönyörű tisztáson. A hold vörösre festette a horizontot úgy, mint amikor a férj a védikus szokások szerint egy hosszú távollét után hazatérve piros kuṅkumával[2] bekeni a felesége arcát. Ennek hatására fokozódott a gopīk azon vágya, hogy elégedetté tehessék Kṛṣṇát, s hogy megöleljék, megcsókolják Őt. Boldogok voltak, hogy végre teljesülhetett a vágyuk, hogy Kṛṣṇát a férjükként, a szerelmesükként élvezhessék. Most végre kéz a kézben táncolhattak vele, s anélkül, hogy a gopīk észrevették volna, Kṛṣṇa misztikus képességének köszönhetően megsokszorozta önmagát s ott állt minden egyes gopī mellett, így  mindegyikük úgy érezte, hogy Kṛṣṇa egyedül csakis vele táncol. Táncuk közben bokacsengettyűik, karkötőik és ékszereik lágy csilingelése töltötte be a teret. Kṛṣṇa és a gopīk rāsa-táncát a Krisna könyv az alábbiak szerint írja le: „Kṛṣṇa olyan volt, mint egy csillogó zöld zafír egy drágakővel kirakott arany nyakék közepén. Ahogy Kṛṣṇa és a gopīk táncoltak, testük rendkívüli látványt nyújtott. Lábuk mozgása, összeérintett kezük, szemöldökük tánca, mosolyuk, a gopīk mellének és ruháinak hullámzása, fülbevalóik, arcuk, virágokkal tűzdelt hajuk – mindez miközben énekeltek és táncoltak, felhők, mennydörgés, hópelyhek és villámlás táncának hatott.”[3]

A gopīk és Kṛṣṇa felváltva tapsoltak és énekeltek, majd a gopīk, hogy boldoggá tegyék Őt, így buzdították Kedvesüket: Nagyszerű! Csodálatos! Ezt követően gyönyörű dallamokat játszottak Neki. Közben ölelték, csókolták Őt, s a transzcendentális öröm eksztázisába elmerülve, ezáltal még magasabb lelki szintre emelkedtek. Mikor kimerültek a táncban, hogy enyhítsék fáradtságukat, megmártóztak a Yamunā folyó vizében. A gopīk játékosan fröcskölték vízzel Kṛṣṇát s így élvezték egymás társaságát.

A rāsa-tánc Brahmā[4] egy egész éjjelén, azaz 4.320.000.000 éven át tartott, mely idő hosszúságáról a gopīk mit sem sejtettek. Kṛṣṇa azáltal, hogy a rāsa-tánc idejét ilyen millió hosszúságúra nyújtotta szerette volna a gopīkat teljes mértékben boldoggá tenni. S hogy mindez hogyan volt lehetséges? A válasz az, hogy mivel Kṛṣṇa a Legfelsőbb Irányító, Ő mindent megtehet annak érdekében, hogy bhaktáinak örömet szerezzen. Láthatjuk tehát, hogy Kṛṣṇa számára valóban minden lehetséges és egyedül Ő teljesíthette a gopīk legfőbb vágyát, akik így a millió és millió évekig tartó rāsa-tánc éjszakáján, hosszú-hosszú időn keresztül férjükként élvezhették Kṛṣṇa társaságát.

A fent tárgyaltak alapján látható, hogy Kṛṣṇa a kedvtelései során bemutatja Saját fenségének természetét és mindemellett számos tanítást ad számunkra, mely tényeket a rāsa-tánc kapcsán leírtak is alátámasztanak.

Írta: Takács Anasztázia

Kép forrása: www.bhaktabandhav.org

[1] Śarat: Ősz.

[2] Kuṅkuma: édes illatú piros por, női szépítőszer.

[3] Bhaktivedanta Swami Prabhupāda A.C. 2004: 279–280.

[4] Brahmā:az univerzum első teremtett lénye.