Csodák a komfortzónán innen és túl

Mindig, de karácsony tájékán talán még erősebben vágyunk a boldogságra. Próbáljuk megtalálni a színes fényekben, szép holmikban, finom ételekben, és személyekben, akivel, akikkel megoszthatjuk mindezt. Természetesen ezek mind nagyon jóleső érzések! Ám gyorsan elillanak…

A helyzet az, hogy egy mélyebb szintű, hosszútávú – talán mondhatjuk úgy, hogy lelki – boldogságot valójában csak belülről kaphatunk. De, mint tudjuk, ez egy sokkal kényelmetlenebb, munkásabb feladat. Mint ahogy a legtöbb igazán értékes dolgot az életben, úgy ezt a fajta belső boldogságot sem adják olcsón, és az árát többnyire valamilyen lemondással lehet megfizetni. Milyen lemondások lehetnek ezek és, hogy megéri-e?

Julcsi néhány hete jött haza a Himalájából, és most megosztja velünk az ott átélt külső és belső nehézségeit, nem mindennapi kalandjait és megvalósításait. A cikk végére pedig talán te is közelebb kerülsz ahhoz, hogy számodra mennyire fontos az önismeret, fejlődés, a hosszútávú boldogság elérése, és mi az, amire hajlandó vagy érte.

Csodák a komfortzónán innen és túl

Amikor valaki a jóga folyamata által tökéletes helyzetet ér el, akkor több kiváló jellemző mellett elmondható róla, hogy megszabadult az anyagi lét kettősségeitől. Ez azt jelenti, hogy bár ebben a világban él, nem ingatja meg sem boldogság, sem szenvedés, sem a forróság, sem a hideg.  Az ellentétpároktól való mentesség akkor nyilvánul meg, amikor valaki hiánytalan tudással rendelkezik arról, hogy ki ő valójában, honnan jött és merre tart.

Ezután a hiánytalan tudás után sokat áhítoztam a fagyos Gangotriban, ahol egy erdei túránk alkalmával meglátogattuk azt a barlangot, ahol az ősi védikus eposz, a Mahābhārata hősei, a Pāṇḍavák töltötték száműzetésük egy részét. Ezen a helyen most egy śrī-vaiṣṇava szerzetes él, aki komoly lemondásban itt végzi lelki gyakorlatait és mindemellett kedvesen fogadja az ide érkező zarándokokat. Nagy titok őrzője lehet ő, mert azon túl, hogy az arcáról egy magasabb rendű boldogság sugárzott, az egész lényét fűtötte valami, aminek mi híján voltunk a szállásainkon.

Spirituális kalandozás és zarándoklat a Himalája szent helyein, erre volt keresztelve a nagy utazásunk, és mindahányan mentünk, saját belső hívásunknak tettünk eleget. India szent helyeinek felkeresése kihagyhatatlan lehetőség arra, hogy a hétköznapi életünkből kilépve, a komfortzónánkat elhagyva a lelki életünket helyezzük a középpontba és a jógában történő előrehaladásunkkal foglalkozzunk. A Bhagavad-gītā – az az ősi tanítás, amely írott formában szintén a Himalájában látott napvilágot mintegy ötezer évvel ezelőtt – lépésről lépésre juttatja el olvasóját annak megértéséig, miszerint valamennyien az anyagi testünktől különböző örök létezők vagyunk, s ezentúl valami hatalmasnak a parányi szerves részei.

A tökéletes helyzetünket, ami bármely anyagi örömnél nagyobb boldogságot nyújt, akkor érjük el, amikor ennek tudatában visszaállítjuk eredeti kapcsolatunkat a Legfelsőbb Abszolút valamely aspektusával. Az egyik kedves emlékem Rudraprajághoz kötődik, ahol lehetőségünk volt megfigyelni, ahogyan a Gangesz egyik hegyekből érkező ága összefolyik a fő folyóval. Amellett, hogy fantasztikus látványt nyújtó természeti kép, a hely magasabb szimbolikáját az erre a fajta visszacsatlakozásra való emlékezés adja.

Visszatérve a Bhagavad-gītā tanításaira, amelyben megjelenik a korábban említett fokozatosság, gondolhatunk úgy, mint egy létrára. A két rúd – amely a fokokat összeköti és ezáltal lehetőség nyílik a felfelé történő haladásra – két nagyon fontos alappillére a jógagyakorlásnak: a már szintén emlegetett transzcendentális tudás, és a megszokott, anyagias élettől való eltávolodás, vagy más néven lemondás. Ez a két jelentőségteljes elem volt az, amely távollétünkben átitatta a mindennapjainkat és kalandjaink esszenciáját adta.

Utunk Risikés városában kezdődött, amely az Úr Kṛṣṇa egyik nevét viseli: Hṛṣikeśa azt jelenti, hogy „az érzékek ura”. A Gangesz két partján fekvő városra úgy is hivatkoznak, mint a Himalájába történő utazás kapujára. Mindez tehát előrevetítette, hogy aki innen fentebb merészkedik, annak bizony a hegyek megkérik az árát. Az anyagi test esendőségére innentől kezdődően az utunk végéig számos dolog emlékeztetett, mert a hajnali kelés, a 13 órás autóutak szerpentineken, a magasság miatti rosszullét és a zarándokszállások igen sok teszt elé állították. Visszatekintve azonban mégsem a nehézségek váltak hangsúlyos emlékekké, mert úgy hiszem azáltal, hogy erre a rövid időre lemondtunk az anyagi érzékek kényelméről megnyílt egy másik világ, és mindeközben – ha lehet ilyet mondani – a lelki érzékszerveink szisztematikus kielégítése zajlott.

Gangotriban az októberi megszokott időjárástól eltérően havazás várt minket. A fűtetlen kőszobáink egy, a külső térrel egybenyitott folyosóról nyíltak, küszöbök híján és az ablakok hézagos üvegezése miatt a hőmérséklet szinte ahogy kint, úgy volt bent. Fürdéshez a bojlerből – amikor volt áram – forró vizet engedtünk egy körülbelül térdig érő vödörbe, egy kisebbel pedig locsoltuk magunkra a mosdáshoz. A magas csúcsokkal körbeölelt folyóparti városkát csak kora délutánig melegítette fel kissé a nap, aztán miután ismét lebukott a hegyek mögé, elkezdődött a küzdelem a hideggel szemben.

A citromos gyömbértea, amivel a fizikai testünket igyekeztünk felvértezni, és a szent helyek atmoszférája között az a különbség, hogy míg az előbbi hatása hamar elmúlik, az ott szerzett élmények felidézése azonban a mai napig melegséggel tölt el valamennyiünket. Az egyszerű körülmények, amelyek a test számára kihívást jelentettek, lehetővé tették, hogy nagyobb figyelemmel legyünk jelen egy szent életű yogī társaságában, egy közös esti mantraéneklés során, vagy a bensőséges hangulatú templomokban az istenszobrok előtt állva, mely tapasztalatok másféle elégedettséget nyújtanak, mint amire a hétköznapi életben vágyunk.

Sajnos az Úr Śiva híres zarándokhelyéről, Kedarnátból nem tudok saját élményekről beszámolni, mert alvás híján nem mertem hajnalban elindulni a többiekkel öszvéreken felfelé. Szitapurban, az ottani bázisunkon tartottam sādhana napot a folyóparton és imádkoztam, hogy mindenki épségben leérjen. Kora este érkeztek meg a többiek, talán az eddigi legelgyötörtebb arccal, de hősiesen helytállva. Vacsora mellett hallgatva a csoport beszámolóját hálát adtam, hogy kisebb sérülésekkel, de mindenki megúszta a túrát. Az az érzésem, hogy az Úr Śivát sikerült elégedetté tenni, mert a következő és egyben utolsó himalájai állomásunkig vezető utat békésen és zökkenőmentesen tettük meg, pedig Badrinát elérése hallomásból is nehéz, a Śrīmad-Bhāgavatamban pedig így olvashatunk róla:

„A Himalájában fekvő Bhadarikāśrama, a Nara-Nārāyaṇa bölcsek lakhelye a hinduk kedvelt zarándokhelye. […] Erre a zarándokhelyre közönséges ember nem juthat el könnyen, mert a Himalájának egy olyan nehezen megközelíthető helyén fekszik, amelyet szinte egész évben jégtakaró borít. Csak nyáron van néhány hónap, amikor az emberek nagy vesződségek árán eljuthatnak e helyre.”

Odafelé bennünket azonban már nem értek vesződségek. Ahogyan közeledtünk, rajtam egyszerre valamilyen különleges nyugalom lett úrrá. Nem sokat lehetett sejteni az ottani leendő körülményeinkről, de valahogy már az sem érdekelt, ha még egy kicsit fázni kell.  Bhadarikāśrama a Bhagavad-gītā elbeszélőjéhez, az Úr Kṛṣṇához kapcsolódó szent hely. Templomának imádott alakjai Nara és Nārāyana, akik egy következő megtestesülésben a Gītā hősei: a Pāṇḍavák közül Arjuna, aki harcos kṣatriyaként egy mindent eldöntő háború előtt áll, valamint Kṛṣṇa, a mindenki számára vonzó Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki tanításaival felvilágosítja Arjunát élet és halál kérdéséről, a létezés okáról és céljáról. A Bhagavad-gītāban maga mondja, hogy ő minden élőlény őszinte jóakarója és legkedvesebb barátja. S hogy milyen érzés vele szeretetteljes viszonzásban részesülni?

Nos, az egy dolog, hogy az utolsó himalájai szobánkat hősugárzókkal melegen tudtuk tartani, és még arra is jutott áram, hogy hellyel-közzel, de legyen melegvíz. Zuhanyrózsából. Ám mielőtt e kellemes meglepetésből felocsúdtunk volna, még aznap karon ragadott minket, és addig vezetett bennünket a városon át, keresztül a hídon az Alakananda felett, fel a lépcsőkön, majd a cipőből kibújva mezítláb tovább, amíg valamilyen misztikus módon a zarándokok kígyózó sorát megkerülve, egy oldalvást eső ajtón besurranva olyan testközelből látogathattuk meg, amely érthetetlen módon csak ott, csak nekünk és csak akkor adatott meg.

A jóga egyik jelentése a kapcsolat. Kapcsolódunk az āsanák gyakorlásával a fizikai testünkhöz. Kapcsolódunk a légzőgyakorlatokkal az elménkhez és a finom testünkhöz. Amikor pedig elérkezik a megértés és ráhangolódik a tudat, akkor olyanok vagyunk, mint a hegyekből alászálló keskeny folyók: kapcsolódunk a Legfelsőbb Forrásunkhoz.

 Képek és borítókép: az írás szerzőjének, Gaál-Kovács Júliának az út során készített fotói