Illúzióból ébredés: hogyan vezetett vissza a jóga Istenhez

Nem sejtettem, hogy nemcsak új tantárgyakat, hanem egy teljesen új életmódot is kapok. A jóga addig kellemes testmozgás, a meditáció egyfajta misztikus szokás, a vaisnavizmus pedig távoli egzotikumnak tűnt. Néhány hónappal később azonban egészen máshogy gondolom. És ami a legfontosabb: egészen máshogy látom magamat.

A politika zajától Krisnáig: hogyan találtam vissza Istenhez?

Néha hosszú kerülőutakon jutunk vissza oda, ahonnan valójában el sem indultunk. Nekem ez az út a politika világán át vezetett a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (BHF) vaisnava jógamester szakára és Istenhez. Ha visszatekintek, tisztán látom, hogy a történetem nem a felnőttkori útkeresésemmel kezdődött, hanem jóval korábban: gyerekként a templom padjában.

Református családban nőttem fel. Megkereszteltek, konfirmáltam, vasárnaponként templomba jártam. Nem azért, mert köteleztek rá a szüleim, egész egyszerűen szerettem ott lenni. Olyan volt, mint másnak egy falat kenyér: mindennapi táplálék, amely nem a testemet, hanem a lelkemet tartotta életben. Később realizáltam, hogy a családi perpatvar, a nehézségek közepette valójában menedéket kerestem.

Felnőttként a politikai újságírás felé sodródtam. Egy olyan világba csöppentem – tudattalanul –, amelyben minden feszült, zajos, tele van küzdelemmel, igazságkereséssel, és nem utolsó sorban indulatokkal. Egy ideig (el)hittem, hogy ezáltal lehet változást hozni. Hogy a világ megjavításának útja az, ha az ember alakítja a közbeszédet. De a politika egy idő után leuralt, elnyomta a belső, igaz hangomat.

És bumm! Ilyenkor szól közbe az élet?

Olyan váratlanul, ahogy egy sötét szobában hirtelen felkapcsolják a villanyt: először csak hunyorítasz, nem érted, mi történik, majd lassan-lassan kirajzolódik minden addigi tévedésed körvonala. Velem ez egy sportbaleset formájában érkezett. Mint a kártyavár – úgy dőlt össze bennem egy pillanat alatt az addigi biztosnak hitt világ. Abban a néhány másodpercben – ott, a földön, mozdulatlanul, könnyek között – felvillant a reflektor, és a fényben megláttam magamat: őt, aki éveken át egy illúziót kergetett…

Változás: az egyetlen dolog, ami állandó

Az első félév legmélyebb tanítása számomra az lett, hogy a változás nem ellenség, hanem állandó kísérő. A jóga gyakorlása és a védikus filozófia tanulmányozása közben megjelent az az egyszerű, mégis felszabadító felismerés: nem kell görcsösen ragaszkodni ahhoz, ami ismerős. Időnként az ember úgy érzi, mintha bezárt ajtó mögött toporogna, aztán egy váratlan pillanatban rájön: hoppá, hát a kulcs végig itt volt a kezemben. Ez akkor történt, amikor az első zh-ra készülve levettem a könyvespolcomon porosodó Bhagavad-Gítát.

És ettől a felismeréstől kezdve a saját magamról alkotott képem is teljesen megváltozott.

Korábban is jógáztam. Nem titok, eleinte jótékony nyújtásként tekintettem rá, aztán egy idő után mélyen érezni kezdtem, hogy ez jóval több ennél. Kíváncsi voltam. Végül megértettem. A BHF miatt a jóga lett az egyik fix pont, ami köré a napomat elkezdtem szervezni. A rendszeres ászanázás és meditáció három nagyon kézzelfogható dolgot adott: visszataláltam önmagamhoz, tudatossabb lettem és újra tudtam kapcsolódni Istennel.

Közösség, kapcsolat, értékrend

A vaisnava kultúrával való találkozás egyszerre volt ismerős és nagyon új. Ismerős, mert a szeretet, a tisztelet, az együttérzés mind olyan értékek, amikre legbelül mindig is vágytam. Új, mert ezt nemcsak magunkért, hanem másokért – és a Legfelsőbbért – tesszük. Ez teljesen új fényt vetett a mindennapi feladataimra is. Itt nem egyedül keresem az utat, hanem olyanok között, akik – néha már-már idegesítően – hasonló kérdéseket tesznek fel, hogy válaszokat kapjanak.

Non plus ultra, hogy a vegánság növényi alapú étrend nem volt új számomra, hiszen nyolc éve így élek. A Főiskolán azonban megértettem, hogy mindennek mélyebb, spirituális, lelki jelentése is van. Itt találkoztam először igazán az ahimsā (ahimszá), a teljes erőszakmentesség elvével.

A prasādam (praszádam) megtapasztalása pedig egy újabb fejezetet nyitott meg: az étel nem pusztán táplálék, hanem felajánlás. Ugyanaz a fogás valahogy könnyebb, tisztább, szeretettel telibb lett, amikor Istennek felajánlva készítettem.

A védikus tanításokból azt is megtanultam, mik a guṇák (gunák), vagyis a kötőerők. És azt is, hogy van hova visszalépnem: a tudatosság, a fegyelem, a mértékletesség felé. A jógikus életmód megtanított arra, hogyan irányítsam az érzékeimet, hogyan kezeljem a vágyaimat, és hogyan maradjak a szattvikus minőségben még akkor is, ha a tamas (tamasz) szele egy kicsit erősebben fúj a kelleténél.

Alig pár hónap, de kezdem megérteni Arjuna dilemmáját a kuruksétrai csatamezőn, választ kaptam arra, mitől örök a lélek, mi is az a karma, és hogy a születés–halál végtelen körforgása (saṃsāra=szamszára) nem börtön, hanem egy olyan kör, amelyből tudással, gyakorlással és odaadással ki lehet lépni.

És bár ez a felismerés nagy lépés, a történet nem ért véget ezzel, hiszen ez még csak a Változás könyvének az első fejezete, ami annyira izgalmas, hogy muszáj tovább olvasnom.

 Fotók: Envato
Borítókép: Pixabay