Téli lassulás vagy kiégés? – Így ismerheted fel a különbséget

Január környékére téged is magával sodor a nyűgösködős hangulat? Az év első hónapja egy fura időszak, ilyenkor kevesebb az energia, nehezebb az elindulás, a lelkesedés nem jön valami könnyen. Gyakran mégsem tudjuk pontosan megnevezni, mi is történik velünk, mert nem feltétlen vagyunk stresszesek, és nem is igazán „rosszul” vagyunk – mégis mintha valami nem stimmelne, vagy úgy megfáradtunk volna.

Talán ismerős szitu, amikor reggel próbálsz kimászni az ágyból, de többször kell nekifutnod, hogy összejöjjön, vagy bár aludtál eleget, még délután is szunyókálnál inkább egy klassz program helyett. Megvan az érzés?

Emiatt pedig – azt hiszem, a jó öreg megszokásból – az lehet az első gondolatod, hogy ezt a problémát meg kell oldani. Szükséged van változtatásra, vissza kellene rázódni, újra lendületbe kerülni, össze kellene szedni magad, gyerünk! Oké, persze, ne ess szét teljesen, de biztos, hogy minden esetben azonnali megoldásra van szükség?

A téli lassulás, mint természetes ritmus

A természet nem lineárisan működik. Az évkör nem halad előre, hanem váltakozik: növekedés, kiteljesedés, elengedés és pihenés követi egymást. A tél nem az ősz kudarca, hanem az integráció ideje. Amikor kevesebb a fény, a figyelem természetes módon fordul befelé.

A tested és az idegrendszered gyakran még emlékszik erre a ciklikusságra. Az elvárásaid viszont már kevésbé. Így alakulhat ki az a belső feszültség, amikor azt érzed, „valami nincs rendben velem”, miközben valójában csak egy másik ritmusban vagy.

A lineáris időszemlélet terhe

A modern nyugati kultúra alapvetően lineárisan gondolkodik az időről. Van irány, van cél, és az idő akkor számít hasznosan eltöltöttnek, ha haladunk a dolgainkkal – ráadásul lehetőleg jó tempósan. A fejlődés fogalma szinte kizárólag aktív tevékenységet, előrehaladást jelent: többet csinálni, gyorsabban reagálni, hatékonyabban működni.

Ebben a szemléletben a lassulás könnyen válik problémává. Ha kevesebb az energiánk, ha nem vagyunk annyira fókuszáltak, hajlamosak vagyunk ezt visszaesésként értelmezni – nem pedig egy természetes szakaszként ugyanazon az úton belül.

Más kultúrák, más viszonyulás az időhöz

A védikus kultúra időszemlélete ebben jelentősen eltér. Nem arról van szó, hogy ott az élet mentes lenne a nehézségektől, de az időt nem kizárólag teljesítményként értelmezik. Az időnek minősége van, értik és élik azt, hogy nem minden pillanat ugyanarra való.

A keleti gondolkodásban az idő (kāla) élő erő. Vannak időszakok a cselekvésre, és vannak időszakok a visszahúzódásra, az érlelődésre. Például a várakozás nem feltétlenül elvesztegetett idő, hanem egy folyamat része.

Talán ezért tűnik sokszor úgy, hogy ezekben a kultúrákban kevesebb a rohanás, kapkodás. Nem azért, mert lassabbak lennének, hanem mert kevésbé próbálnak szembemenni az adott pillanat természetével. Aminek itt van az ideje, azt élik – ami pedig még formálódik, azt nem siettetik mindenáron.

Mert hát nem minden látható mozgás jelent valódi cselekvést, és nem minden visszahúzódás üres vagy haszontalan. Vannak időszakok, amikor a legfontosabb folyamatok nem kifelé történnek. Amikor a „nem csinálás” valójában belső rendeződés, feldolgozás vagy épp feltöltődés.

Az állandó aktivitás láthatatlan elvárása

A nyugati világban azonban nehéz ezt így megélni. A „jól működő” ember a mi fejünkben egy aktív, mindig elérhető, reagáló, nagyon is cselekvő élőlény. Emiatt aztán egy kis téli visszavonulás könnyen bűntudattá alakulhat. Nem elég, hogy kevesebb az energiánk, közben még azt érezzük, hogy többet kellene tennünk. Mintha mindig lenne egy belső mérce, amihez képest nem csinálunk eleget.

Ez a nyomás sokszor nem hangos, inkább egy állandó háttérzaj. Egy folyamatos belső sürgetés, hogy „össze kellene szednem magam, nem engedhetem meg magamnak ezt a lassúságot”. És akkor így válik nagyon gyorsan egy természetes állapot mentális teherré.

Amikor a spiritualitás is teljesítménnyé válik

Mindez egyébként a jógás közegben is megjelenhet. Ott, ahol az elfogadásról és a jelenlétről tanulunk, gyakran ugyanaz a lineáris gondolkodás köszön vissza – csak kicsit finomabb módon.

„Gyakorolni kell… A gyakorlás akkor működik, ha rendszeres… Ha kihagysz, visszaesel… Ma sem gyakoroltam elég kitartóan” stb. Ismerős szavak? Akár a fejedből, akár kívülről, de biztos rengetegszer hallottad már. Persze, ezek a mondatok önmagukban igazak is! Csakhát…

Igen, tudjuk, az élet nem mindig habostorta (vagy cuki színes cukorkákkal díszített mézeskalács), és olyankor is nyomni kell. Mégis, amikor a magaddal szembeni elvárás, vagy a mások felé való megfelelési kényszer azt az érzést adja, hogy nem vagy elég jó, nem csinálsz eleget, az nagyon frusztráló és lehúzó tud lenni. Pedig nem kellene.

Egyszerűen vannak olyan időszakok, amikor szükség van egy „belső engedélyre” – és külsőre is –, amikor a kevesebb is teljesen oké. És talán kevesebbet tudsz tenni, mint máskor, mégis van, hogy az a legtöbb, ami tőled telik. Van ilyen. A téli hideg, sötét időszak könnyen lehet ilyen. De ez nem baj! Ne bántsd magad miatta, annyi történik csupán, hogy ennek van itt az ideje. Ezt éldd.

Téli lassulás, kimerültség, kiégés – nem ugyanaz

Fontos különbséget tenni ezek az állapotok között! A téli visszahúzódás bár lassú – az energiaszint csökken –, mégis egészségesnek számít. Benne van az önmagunkkal való kapcsolatra törekvés. Az ingerek csökkentésével, pihenéssel, meditációval, vagy a léleknek szóló irodalom olvasásával fel tudsz töltődni. A nehézség az, hogy ezt a visszahúzódást sok mindennel könnyű összekeverni.

Ott van például az apátia, vagy a kimerültség, ami a motiváció, lelkesedés, illetve a teljesítőképesség csökkenésével is jár, és a kiégés, ami ezek mellett a tehetetlenség-érzést, valamint a pszichoszomatikus tüneteket (fáradtság, alvászavar) is hozza magával. Ezek lehetnek hosszabbtávú állapotok, amikhez a pihenés és lelki töltődés nem biztos, hogy elégséges gyógymód. Szóval nagyon nem mindegy a visszahúzódásunk valódi oka.

És sokszor egyáltalán nem könnyű felismerni, hogy melyikben is vagyunk éppen, hiszen semmi sem fekete vagy fehér, könnyen elmosódhatnak a határok. Első lépésként – amennyire csak tudjuk – érdemes megvizsgálni mivel is állunk szemben.

Mindezzel együtt fontos annak a belátása is, hogy egyáltalán nem minden nehéz állapot hiba vagy kudarc. Az egészséges téli visszahúzódás egy természetes dolog, és nem a fejlődés ellentéte, hanem annak egy másik minősége. Ilyenkor nem új dolgokat tanulunk, hanem megemésztünk, elengedünk, integrálunk, csendesebb, befelé forduló lelki tevékenységekkel töltjük magunkat. 

A visszavonulós időszak tanulsága

Talán nem mindig az a kérdés, hogyan lendüljünk tovább, hanem az, hogy meg tudunk-e állni annál, ami most van, és élünk-e az adott lehetőséggel. Meg tudjuk-e engedni magunknak azt az időminőséget, amelyben éppen élünk. Lehet, hogy a tél nem megoldást kér tőlünk, hanem egy kis figyelmet. És lehet, hogy a lassulás nem visszalépés, hanem egy olyan csendesebb szakasz, amely nélkül a következő lépés sem születhetne meg.

Ahogy a Bhagavad-gítá írja: „A cselekvés bonyolult témáját nagyon nehéz megérteni. Jól kell tudni ezért, hogy mi a tett, mi a tiltott tett, s mi a tétlenség.” (4.17)

Ha szeretnél többet tudni arról, hogy mikor vonulj vissza és mikor ne, mik az emberi élet legértékesebb tettei, hogyan végezheted őket, akkor jó szívvel ajánlom, hogy olvasd tovább a gítában, milyen hasznos tanácsokat kap Ardzsuna ezzel kapcsolatban (is). Az efféle művek olvasása pedig a visszahúzódás időszakát igazán méltó módon ragyogja be.

Fotók és borítókép: envato