Amikor az életed szétesik: a Bhagavad-gítá összerak

Emlékszel egy olyan pillanatra, amikor leültél a jógamatracodra, és hirtelen minden sok lett? Túl sok döntés, túl sok elvárás, túl sok szerep, és közben ott motoszkál benned valami nagyon emberi kérdés: „Biztos, hogy ezt az életet akartam?”

Jógaórán időnként felbukkan egy idézet a Bhagavad-gītából – ebből az ősi szanszkrit írásból, amit sokan egyszerűen csak „a jóga Bibliájának” hívnak. De mit kezdj vele, ha nem vagy filozófus, csak egy mai ember, akinek fáj a háta, néha szorong, túl van tolva feladatokkal, és időnként még a klímaválság miatt is összerándul a gyomra?

Nézzük meg a Bhagavad-gītāt úgy, mint egy sokszínű jóga-térképet. Nem csupán vallási szöveg, hanem pszichológiai útmutató, életvezetési kézikönyv, társadalmi-tudati tükör és ökológiai ébresztő is egyszerre. Mindez a vaiṣṇava hagyomány szemszögéből, amely szerint a jóga végcélja egy élő, szeretetteljes kapcsolat a Legfelsőbb Személlyel.

A csatatér, ami benned is ott van

A Bhagavad-gītā nem egy csöndes barlangban játszódik, hanem egy csatatéren. A történet elején Arjuna, a harcos ott áll a kocsiján, szemben a saját rokonaival, tanítóival, régi barátaival, és egyszerűen összeomlik. Remeg a keze, elszorul a torka, elhagyja az ereje, és kimondja: „Nem akarok harcolni.” Ez a Gītā első fejezete – egy leplezetlen, őszinte krízis.

Ha egy kicsit lefordítjuk a saját nyelvünkre, ez a csatatér nem csak valahol Indiában van, hanem bennünk is. Amikor nem tudod, mire mondj igent vagy nemet, amikor a kötelességed helyett mást akar a szíved, amikor egyszerre vagy gyerek, szülő, jómunkásember, férj, feleség, mindeközben pedig úgy érzed, szétszakadsz. Amikor tudod, mit vár tőled a világ, de úgy érzed, hogy ezt hosszú távon nem bírod el…

Arjuna végül azt mondja Kṛṣṇának – aki a barátja és a kocsihajtója is –: „Tanítványod lettem, kérlek, taníts.” Itt indul el a valódi jóga: nem egy tökéletes pózban, hanem egy beismert összeomlásban, egy őszinte mondatban – „nem tudom, mit csináljak, kérlek, segíts”. A Bhagavad-gītā innentől kezdve egy párbeszéd kettejük között – és ez a párbeszéd minden alkalommal újrakezdődhet, amikor csak kinyitod a könyvet.

Ki vagyok én? 

A 2. fejezetben Kṛṣṇa rögtön a legérzékenyebb pontra kérdez rá: ki az az én, aki ennyire szenved? A test? A gondolatok? Vagy a szerep, mint harcos, családtag, tanítvány? A Gītā válasza az, hogy van egy örökkévaló én, az ātmā (lélek), aki most egy átmeneti testben, élethelyzetben, különféle ideiglenes szerepekben működik, de valójában több ezeknél. A test, az érzelmek, a gondolatok, a társadalmi szerepek olyanok, mint a jelmezek egy nagyon hosszú színdarabban – fontosak, de nem azonosak a színésszel.

Ha ezt az ősi szentírást mai szemmel vizsgáljuk, a fentebbi gondolatok nagyon közel állnak ahhoz, amit identitásválságnak, szerepkonfliktusnak, egzisztenciális szorongásnak nevezünk. A Bhagavad-gītā ebből a szempontból egy pszichológiai térkép is: segít különválasztani az átmeneti dolgokat – hangulatokat, szerepeket, státuszt – attól, ami állandó.

Azt sugallja, hogy nem vagy a gondolataid rabszolgája, az elméd egy eszköz, amit le lehet csendesíteni és lehet tanítani. Később, a 6. fejezetben Kṛṣṇa részletesen beszél arról, hogyan lehet az elmét fokozatosan a barátunkká tenni, nem hagyni, hogy csak egy folyton fecsegő, ide-oda rángató, szétszórt majommátrix legyen.

fotó: Mikhail Nilov – pexels.com

A vaiṣṇava tradíció szerint a lélek (vagyis te magad) természetes állapota a kapcsolódás, a szeretet, a szolgálat. Nem az önmagába zárkózó, mindent kontrollálni akaró ego az alapállapotunk, hanem az, hogy természetes módon tartozzunk valakihez, adhassunk valakinek – és ebből a kapcsolódásból viszonzásra is találjunk.

Karma-jóga: cselekedj, de ne ragaszkodj az eredményhez

A 3. és az 5. fejezet a cselekvésről szól. Nem az a cél, hogy kimeneküljünk a világból, és minden feladatot magunk mögött hagyjunk, hanem az, hogy a cselekedeteinket egy másik tudatállapotban végezzük. A karma-jóga azt tanítja: cselekedj, de fogadd el, hogy nincs teljes kontrollod az eredmény fölött. Lehet, hogy mindent jól csinálsz, és mégsem úgy alakul a helyzet, ahogy elképzelted. Ismerősen hangzik? Ez nem azért van, mert rossz vagy, hanem mert a világ sokkal bonyolultabb, mint egy egyszerű ok-okozat séma.

Ez a gondolat különösen gyógyító tud lenni egy olyan kultúrában, ahol állandóan azt halljuk, hogy minden rajtunk múlik, és ha elég ügyesek, motiváltak, fókuszáltak vagyunk, akkor bármit elérhetünk. A karma-jóga azt mondja, hogy tegyük meg, ami tőlünk telik, éljünk felelősen, de ne húzzuk rá az önértékelésünket minden egyes sikerre vagy kudarcra.

A vaiṣṇava szemlélet pedig azt is hozzáteszi: a tetteinket, gondolatainkat akár fel is ajánlhatjuk a Legfelsőbbnek, Kṛṣṇának. Ezáltal a munka, a családi élet, a tanulás maga is áldásos gyakorlássá, jóga-ösvénnyé válhat.

Társadalmi tudat és ökológiai ébredés

Sokan úgy gondolják, a Bhagavad-gītā csak a lélekről és az elvonulásról szól, pedig valójában nagyon erős társadalmi és ökológiai üzenete is van. Kṛṣṇa beszél a vezetők felelősségéről: amit a nagy személyiségek tesznek, azt követik a többiek. Ha a döntéshozók rövidtávú haszonért cserébe feláldozzák a Földet, a közös jövőt, akkor nem csoda, hogy a társadalom is szétesik. Ha viszont felelősen, átláthatóan, együttérzéssel cselekszenek, annak messzire gyűrűző, pozitív hatása lesz.

A 14–17. fejezet a három guṇáról, vagyis a természet három minőségéről, kötőerejéről – jóság, szenvedély, tudatlanság – szól. A Gītā szerint nem mindegy, mit eszünk, hogyan alszunk, mit fogyasztunk, hogyan beszélünk, hogyan áldozunk, hogyan ünneplünk. Az étel, az életmód, a szokásaink mind hatnak a tudatunkra.

Például, ha sok tamasikus (tamaszikus – nehéz, tunya) dolog vesz körül – például túl sok feldolgozott ételt fogyasztunk, túl keveset mozgunk, rengeteg kimerítő képernyőidővel töltjük meg a napot –, akkor tompábbak leszünk, kevésbé érzékenyek másokra és a környezetünkre. Vagy, ha mindent túlzott szenvedéllyel végzünk – túl sok munka, túl nagy zaj, állandó pörgés –, az felőrli az idegrendszert, és hosszútávon kiéget. Ezekben a minőségekben a jógikus életvitelt is nehezebb gyakorolni.

Tehát az, hogy mit és hogyan eszünk, nem pusztán egészségügyi kérdés, hanem fontos a tudatunkra való hatása miatt, illetve etikai és ökológiai szempontból is. A Gītā szerint a természet nem valami, ami értem van, hanem Kṛṣṇa energiája, egyfajta szent tér, amiért felelősséggel tartozunk. A erőszakmentes (ahiṃsā), együttérző, a Földet kímélő életmód nem egy modern zöld hóbort, hanem a jógikus filozófia és életvitel következménye.

fotó: RossHelen

Bhakti: amikor a jóga kapcsolattá válik

A 9. és 12. fejezetben a Bhagavad-gītā elérkezik a bhakti-jógához, az odaadás útjához. Itt már nem csak arról van szó, mit tegyél és mit kerülj el, hanem arról is, hogy kihez tartozol. Kṛṣṇa nem csupán elvont kozmikus elvként jelenik meg, hanem nagyon személyesen. Lehet Hozzá beszélni, lehet Neki felajánlani egy egyszerű ételt, egy virágot, egy pillanatnyi figyelmet. Nem a nagy dolgok számítanak, hanem a szívből jövő, őszinte odaadás – és annak még a legkisebb szikrája is.

A 12. fejezet végén Kṛṣṇa olyan tulajndonságokat sorol fel, amelyek szerinte egy gyakorló jellemének igazi ékességei lehetnek: nem irigy, barátságos, együttérző, és a folyamatos változások közepette is békés tud maradni. Ezek nem elérhetetlen, idealizált tulajdonságok, hanem inkább döntések, amelyeket nap mint nap, újra és újra meghozhatunk – a metrón, a munkahelyen, a konyhában vagy épp a jógamatracon.

Hogyan engedd be a Bhagavad-gītāt az életedbe?

Nem kell azzal kezdened, hogy fejből idézed a szanszkrit verseket. Elég, ha hagyod, hogy a Gītā egy kicsit belépjen a napi ritmusodba. Olvashatsz belőle egy-két verset jógagyakorlás előtt vagy után, picit elgondolkozhatsz rajta vagy felteheted magadnak a kérdést: „Az életem melyik részében vagyok én most Arjunához hasonló helyzetben?”

Ha van egy szuper oktatód, mentorod, barátaid, érdemes velük is megosztani, mi az, ami megérint, illetve miben vagy épp elakadva. A Bhagavad-gītā eredetileg egy párbeszéd, és talán veled is akkor kezd el igazán kommunikálni, amikor nem csak olvasod, hanem beszélgetsz is róla. Aztán pedig lépésről lépésre egyre inkább az életed gyakorlati részévé is teheted a tanításait, ami az ő valódi küldetése.

Borítókép: westend61