Mi történt az utolsó dodógalamb lelkével?

A jógairodalom gyöngyszemeként ismert Bhagavad-gítá szerint a testeknek életet biztosító lelkek növényi, állati vagy emberi formában is megszülethetnek. Az erőszakmentes táplálkozás mellett szóló spirituális érv szerint azért sem szabad az embernek állatokat ölnie és húst ennie, mert ezzel arra kényszerít egy állatot, hogy „osztályt ismételjen”, vagyis ismét ugyanolyan állatként szülessen meg. Sríla Prabhupáda, egy 125 évvel ezelőtt született, világhírű indiai tanítómester így ír erről:

„Ha valaki megöl egy állatot, akkor a fejlődésében gátolja meg, ugyanis amikor egy állat egy bizonyos időt eltölt egy testben, s aztán erőszakkal megölik, akkor vissza kell térnie ugyanabba a fajba, hogy mielőtt egy magasabb létformába emelkedne, leélje hátralévő életét.” (Bhagavad-gítá 16.1-3 magyarázat)

Vagyis a lelkek folyamatosan egyre magasabb tudatú fajokba költöznek – ha engedjük őket békésen élni és meghalni. Ha viszont megöljük őket, akkor egy időre megakasztjuk a folyamatot, és a leölt csirkének újra csirkeként, a disznónak pedig disznóként kell megszületnie.

Photo by Camila Gallon on Unsplash

Lehet-e kihalt állatként reinkarnálódni?

A lélekvándorlás e törvényét megértő olvasóban felvetődhet a kérdés, hogy mi történik akkor, ha ne adj’ Isten egy kihalóban lévő faj egyik utolsó példányát pusztítja el valaki? Hova költözik a „testismétlésre” kényszerített lélek, ha az adott faj – súlyosan lecsökkent egyedszáma miatt – már nem tud szaporodni?

A kérdés sajnos jogos, mert napjainkban az emberi tevékenységek miatt, vagy éppen az öldöklés miatt sok faj sodródott a kihalás szélére. A helyzet olyan súlyos, hogy a becslések szerinti nyolcmillió fajból egymillió fajt a kihalás veszélye fenyeget.

A lélekvándorlással kapcsolatos kétségünket szemléltessük a kihalt állatok jelképével, a mauritiusi dodógalambbal. A röpképtelen madarak boldogan éltek, mígnem 1968-ban holland telepesek érkeztek a szigetre. A rendszeresen érkező hajók matrózai bunkóval támadtak a madarakra, az utazók pedig vadásztak az emberhez bizalommal viszonyuló madarakra. A szigeten elvadult háziállatok tovább tizedelték a galambok tojásait. Mindezek eredményeként 1690-re a dodógalamb kihalt.

Nem tudhatjuk pontosan, hogyan pusztult el az utolsó dodó. De a példa kedvéért feltételezzük, hogy emberi erőszak áldozata lett. A kulcskérdésünk az, hogy mi történt ezután az ebben az utolsó dodótestben lakó lélekkel? A reinkarnáció idézett törvénye szerint neki újra meg kellett születnie dodóként – de hogyan tegye ezt, ha a szigeten, és az egész Földön már nincsenek fészekrakó dodópárok, és nincs tojás, amelyet életre kelthetne?

Photo: Dodó

Interplanetáris reinkarnáció

Az ősi indiai védikus irodalom tanításai alapján erre a kérdésre is választ találhatunk. A Padma-purána című szent könyv leírása szerint az életnek összesen nyolcmillió-négyszázezer féle formája létezik az univerzumban. Egy nagyléptékű rendszertani kategorizálást is találunk ebben az iratban. Eszerint az élet fő kategóriáit alkotó létformák a következők: 900.000 féle élőlény él a vízben; 2.000.000 féle növény és 1.100.000 féle rovar és csúszómászó létezik; 1.000.000 féle madár és 3.000.000 féle négylábú népesíti be a világot; emberi típusú, intelligens létformából pedig 400.000 féle van.

Ez a leírás nem csupán a földi élővilágot foglalja magába, hanem az egész univerzumot, hiszen a védikus leírások szerint nem csupán a Földön van élet, hanem sok más bolygón is. A mi érzékeink azonban nem alkalmasak azoknak az élőlényeknek az észlelésére, továbbá vannak lények, amelyek egyszerűen túl távol vannak tőlünk ahhoz, hogy kapcsolatba léphessünk velük.

A lélek számára azonban a távolság nem akadály. A lélekvándorlás körforgása nem korlátozódik a mi kis kék bolygónkra. Vannak olyan lelkek, amelyek sorsuk szelének hátán más bolygókról érkeznek ide hozzánk, és vannak olyan lelkek is, akik a Földről kerülnek más bolygókra: olyan fajok anyáinak méhébe, amilyen testet éppen érdemelnek.

Mi történik tehát akkor, ha egy bizonyos faj nincs jelen a Földön, és így a karmikus útjukon az adott lépcsőfoknál tartó lelkek nem tudnak itt nekik kiszabott testet ölteni? Akkor egyszerűen egy olyan bolygóra jutnak, ahol jelen van az adott típusú test, és ott születnek újjá.

Tehát a védikus felfogás szerint univerzális léptékben tekintve semmi nem halt ki. Mindenféle állat, ami valaha élt a Földön, ma is él valahol máshol az univerzumban. A fajok örök konstrukciók, amelyeket a legfelsőbb létező tervezett meg, és példányaik mindig elérhetőek valahol a hatalmas világegyetemben.

A földi bioszféra számára pótolhatatlan és fájdalmas veszteség egy-egy faj elvesztése, mit sem szólva a fajok tömeges kihalásáról. De a lélekvándorlás univerzális rendszerében sosincs hiány a változatos biológiai járművekben, amelyekben az örök lelkek karmikus útjukat járják.

Photo by Manouchehr Hejazi on Unsplash

(Borítókép: Dodó 2)