A legtöbb ember elszalasztja azt a nagyon különleges lehetőséget, amit az emberi test és az emberi intelligencia kínál számára. Az anyagi dolgokra olyan könnyen rászánjuk az időnket, energiánkat, és az értékes intelligenciánkat, ahelyett, hogy mindezekkel az önmegvalósításra (is) törekednénk. Pedig, ha már emberi testben születhettünk meg, érdemes élni ezzel a lehetőséggel, és olyan dolgokról tanulni, amik segítik a fejlődésünket, örökre szóló értékeket, tudást és gyakorlatokat adnak.
Persze az is igaz, hogy ehhez erőfeszítés szükséges, nem történik meg csak úgy véletlenül velünk. Minőségi időt kell rá szánnunk. Te hogy vagy ezzel?
Ha úgy érzed, adj 2 percet ennek a videónak, talán inspirál abban, hogy mire szánj időt, energiát, intelligenciát, és merre is haladhatsz – a végtelen lehetőségek közül – tovább az utadon…
A videóban Sivaráma Swami beszél, aki többek között bhakti-jógí, szerzetes, spirituális tanító, író, valamint az ősi védikus szentírások bölcseletein alapuló erkölcsi tanítások nemzetközi szószólója.
(ITT tudhatsz meg többet róla.)
Borítókép: wirestock
Ajánlott cikkek
Mennyire ismered a jóga irányzatait?
Tényleg így kell éljek, hogy boldog legyek?
12 érv a védikus írások isteni eredete mellett
A jóga rejtett oldala
Reinkarnáció – a lélek útjának nyomában
A jóga bölcsessége az MI korában: küzdelem a belső egyensúlyért
A Védáktól a csillagokig (3.rész)
A Védáktól a csillagokig (2.rész)
A Védáktól a csillagokig (1.rész)
A spirituális fejlődés 10 legfontosabb alapelve
Mi az astánga-jóga 8 lépcsője, amivel fejlődést érhetsz el?
Az ászanák hatása az elmére
Ajánlott tanfolyamok
-
Elérhető
2024-06-09 | 10:00 - 14:002024-06-09
Ájurvédikus aromaterápia
14000 Ft RészletekAz aromaterápia talán a legkellemesebb módszer a gyógyulásra, a hangulatjavításra. Megnézzük, mit ajánl az ájurvéda a használatával kapcsolatban. -
Elérhető
2024-10-27 | 10:00 - 16:002024-10-27
Ájurvédikus öngyógyítás alaptanfolyam
22000 Ft RészletekA tanfolyam lehetőséget nyújt, hogy megismerjük az ájurvéda alapjait, működését, a hét testtípust, megtaláljuk a sajátunkat, megértsük a fizikai és lelki működéseink jelentős részét. -
Elérhető
2024-12-15 | 10:00 - 14:002024-12-15
Ájurvédikus fitoterápia
18000 Ft RészletekFűben, fában az orvosság, az ájurvéda 5000 éves tudománya szerint is. Mélyítsd el tudásod és válj igazi jógivá az élet tudományának ismeretével! -
Elérhető
2024-11-13 | 18:00 - 20:002024-11-13
Titkos tanok: az upanisadok
3600 Ft RészletekAz upanisadok, a védák filozófiával foglalkozó részei esetében már e könyvek összefoglaló nevének jelentése is misztérium. Az előadáson megtudhatjuk mit találhatunk az upanisadokban, és azt is, hogy az upanisad-irodalom mely részei férhetők hozzá a magyar nyelvű olvasók számára. -
Elérhető
Akció!2024-09-25 | 18:00 - 20:002024-11-20 | 18:00 - 20:002024-09-25 - 2024-11-20
Bevezetés a védikus szentírásokba (7 alkalmas tanfolyam)
25200 Ft22000 Ft RészletekA tanfolyamon Főiskolánk tapasztalt oktatói rövid ízelítőt adnak szakterületük kedvenc témáiból. A könnyen emészthető előadások betekintést nyújtanak India színes kultúrájába, egyedi világképébe. -
Elérhető
2024-10-30 | 18:00 - 19:302024-10-30
Bhakti-raszámrita-szindhu – Az istenszeretet tudománya
3600 Ft RészletekA Bhakti-raszámrita-szindhu (Az odaadás nektárja) az Isten és az ember között meglévő szeretetteljes kapcsolatok tudományát mutatja be, költői módon. -
Elérhető
2024-11-20 | 18:00 - 20:002024-11-20
Jóga-szútra – lépcsőfokok az önmegvalósításban
3600 Ft RészletekA Jóga-szútrát azon védikus írások között tartják számon, amelyek az ember önmegvalósítási törekvését, szabadságának elérését szolgálják. Előadásunk e mű felépítésébe, főbb tanításaiba, gyakorlati alkalmazhatóságába ad bepillantást. -
Elérhető
-
Elérhető
2024-11-06 | 18:00 - 20:002024-11-06
Rámájana – Iránytű a sikeres élethez
3600 Ft RészletekA Rámájana lebilincselő története lenyűgözi a gyermekeket és felnőtteket egyaránt, miközben megtanítja, hogy milyen elvek segítségével tudunk felülkerekedni a legnagyobb kihívásokon az életben, tudunk megoldani bonyolult élethelyzeteket, és tudunk működtetni mély, szeretetteli emberi kapcsolatokat. -
Elérhető
2024-09-17 | 18:00 - 20:002024-11-05 | 18:00 - 20:002024-09-17 - 2024-11-05
Meditáció és önismeret
26500 Ft RészletekMeditációs és önismereti tanfolyam, amely segít felismerni és leküzdeni önmagunk és környezetünk zavaró korlátait, gondolati és cselekvési szabadságunk gátjait. -
Elérhető
2024-10-02 | 18:00 - 20:002024-10-02
Bhagavad-gítá – Örök tanítás, mely a lelkedhez szól
3600 Ft RészletekA Bhagavad-gítá a világ tíz legolvasottabb könyveinek egyike. A kötet 18 fejezete egy örömmel gyakorolható tiszta lelki utat kínál az emberek számára. -
Elérhető
2024-11-10 | 10:00 - 16:002024-11-10
Ájurvédikus egészségmegőrző táplálkozás
22000 Ft RészletekA nap folyamán megismerjük, milyen szerepe van a táplálkozásunknak az egészségünk megőrzésében és a kialakult problémák gyógyításában.
Kiadványok
-
Betelt
Akció!Ájurvéda az élet tudománya
6590 Ft5990 Ft RészletekAz ájurvéda nemcsak a világ egyik legősibb gyógyászati rendszere, hanem az egyik legösszetettebb gyógymódja is; az ájurvédikus ismeretek olyan tudással látnak el bennünket, melyek birtokában képesek leszünk egészségben és harmóniában megtartani magunkat. Számos területet felölel, beleértve a táplálkozást, a gyógynövények használatát, a masszázst, a jóga és a meditáció gyakorlását, a légzéstechnikákat, az életmódbeli tanácsadást és az öngondoskodást. -
Elérhető
Vasant Lad: Ayurveda II. – A diagnosztika alapelvei
5890 Ft RészletekAz Ayurveda II. - A diagnosztika alapelvei egy négyrészes könyvsorozat második kötete – egy rendkívül izgalmas alapmű, mely segít megérteni az ájurvéda kicsit bonyolult, de logikus elméletét. -
Betelt
Vasant Lad: Ayurveda I. – Alapelvek
4500 Ft RészletekAz Ayurveda I. Alapelvek egy négyrészes sorozat első kötete – egy rendkívül izgalmas alapmű, mely segít megérteni az ájurvéda kicsit bonyolult, de logikus elméletét. -
Betelt
Ájurvédikus gyógyítás
4500 Ft RészletekAz ájurvédikus gyógyítás elsősorban az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés szempontjából fontos általános testalkati és életmódbeli megfontolásokat tárgyalja, valamint gyakori betegségek otthon elkészíthető orvosságait ismerteti. -
Elérhető
Jóga és Crohn-betegség
5990 Ft RészletekA szerző elmeséli a Crohn-betegséggel kapcsolatos saját történetét, megosztja olvasóival, hogy az ájurvéda és a jóga tudományának a segítségével hogyan gyógyult meg, illetve azt, hogy hogyan teheti meg mindezt más is. -
Elérhető
Véda – A kelet bölcsessége
3200 Ft RészletekEz a könyv a spiritualitás témájával foglalkozó ősi keleti szentírások titkait tárja fel, ezzel segítséget adva a nyugati ember számára a harmónikus és kiegyensúlyozott élet eléréséhez. -
Elérhető
Az önmegvalósítás tudománya
2300 Ft RészletekEz a könyv egy alapmű azok számára, akik tudni szeretnék az igazságot az emberi élet céljáról. -
Elérhető
A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van (puha fedeles)
3300 Ft RészletekIndia leghíresebb és legfontosabb könyve, melyet a védikus tudás esszenciájának is neveznek, 18 fejezetben, 700 versen keresztül mutatja be a különböző jógafilozófiákat, amelyeknek gyakorlásával kapcsolódhatunk Istenhez. -
Betelt
A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van (Deluxe kiadás)
5500 Ft RészletekIndia leghíresebb és legfontosabb könyve, melyet a védikus tudás esszenciájának is neveznek, 18 fejezetben, 700 versen keresztül mutatja be a különböző jógafilozófiákat, amelyeknek gyakorlásával kapcsolódhatunk Istenhez. -
Elérhető
Prabhupāda küldetése
1500 Ft RészletekA Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola által szervezett tudományos és ismeretterjesztő rendezvénynek, a XV. Létkérdés Konferenciának a témáját dolgozza fel e kötet, ami A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda személyiségét, életét és munkásságát mutatja be. -
Elérhető
Jóga-szútra 4.
4000 Ft RészletekA jógairodalom alapművének számító alkotás negyedik fejezete magyarázatokkal. -
Betelt
Hatha jóga ászana és ami mögötte van
10000 Ft RészletekEzt a könyvet kezdő jógagyakorlóknak és -oktatóknak egyaránt javasoljuk. Mindenki kedve szerint tudja bogarászni és a felismeréseket megtenni a saját gyakorlásával kapcsolatban.