Amit a Pitta dósáról tudni érdemes
A pitta dósa által uralt személyre közepes, átlagos testfelépítés jellemző, közepes testtömeggel. A pitta olajos minősége miatt jó ízületekkel rendelkeznek, hajlékonyak és jó az izomzatuk. Az ászanák gyakorlására a pitta dósa jegyeit magán viselő egyének kifejezetten alkalmasak. Bár ízületeik megfelelő állapotban vannak, a sok gyakorlás miatt túl lazává válhatnak, ami ugyanúgy hátrány lehet, mint egy túlzott merevség. Érzelmi szinten a pitta testtípus szeret kitűnni tevékenységeivel, melyhez agresszív, túlzott erőbedobás tud társulni. Ez egyrészről eredményessé teszi őket az ászanák helyes végrehajtásában, ellenben elveszthetik a szellemi hatás eredményeit, melyek az elme békéjétől függően tudnak megvalósulni.
Fotó: Ketut Subiyanto
Pitta típusú jógagyakorlás
Számukra az ászana végrehajtását olyan módon kell végrehajtani, hogy az lazító, tápláló legyen. Ezt pihentető légzéssel lehet a leghatékonyabban elérni, továbbá azzal, hogy a test számára megterhelő ászanák után a feszültséget ülő testhelyzetben történő lazítással kell elengedni. A gyakorlásnak kerülnie kell a túlzott hő termelést (főleg a fej területén). Itt sem arról van szó, hogy nem lehet olyan gyakorlatokat végezni, melyek erőteljesebbek, de ügyelni kell arra, hogy a hűtő testtartások domináljanak és hűtő pránájámával legyen eltávolítva a keletkezett hő.
A pitta típusú személyek számára a válltámaszos pózok nagyon áldásosak, mert hűvösséget hoznak létre a szervezetben. A matszjéndrászana a pittának is nagyon áldásos, mint ahogy minden ülő csavaró ászana, amely élettani hatását illetően a pitta dósa méregtelenítését idézi elő, ezáltal tisztítva a májat.
Fotó: Alexy Almond
A pitta a közép és alhasban, vékonybélben és májban képes felhalmozódni, ezeken a területeken okozva feszültséget. Azok a testtartások hatnak kedvezően a pittára, melyek ezeket a területeket segítik feszültségtől mentessé tenni.
Ilyen ászanák az íjállás, kobrapóz, csónakpóz és halpóz. Áldásos hatásuk abban rejlik, hogy segítenek a pitta emésztőrendszeren keresztül történő eltávolítását.
A fejenállás csak akkor javasolt, ha utána megfelelő módon sikerül kiegyensúlyozni a fejenállás által keletkezett hőt.
Az előrehajlások végzése ajánlott, ennek az az oka, hogy hűtő és földelő hatásuk van, mely mérsékli, csökkenti a pitta túlsúlyt.
A hátrahajlások végzésénél mértékletesnek kell lenni, azok hevítő tulajdonsága miatt.
A gyakorlást úgy kell lezárniuk, hogy minden feszültséget elengedjenek a közép, illetve alhasból. Elméjük legyen kiegyensúlyozott, nyugodt. Meditatív hangulat legyen a jellemző.
Fotó: Ivan Samkov
Cikk forrása: sdkyoga.com
(Borítókép: Photo by cottonbro)