Vega ízkavalkád szilveszterre

2023. 12. 28. | Vegetáriánus

 

A szilveszteri menü sokszor gondot okoz a ház asszonyának, vagy urának, hiszen karácsony után nehéz az ízlelőbimbóinknak újat mutatni, és valljuk be, sokan a szigorú diétával nem várják meg az új év beköszöntét sem. Amennyiben növényi étrenden élünk, szerencsére nem kell azon izgulnunk, hogy elúszik, vagy elrepül a szerencsénk a különböző fogások alapanyagai miatt, így bármit használhatunk, amit szeretünk! Ha bátran bánunk a fűszerekkel és a különböző ízekkel, akkor igazi kavalkádot varázsolhatunk az asztalra. Ne féljünk variálni az édeset, a sósat, és a csípőset. Meg fogunk lepődni, hogy ha megfelelő módon vegyítjük ezeket, vendégeink nagyon elégedetté fognak válni, és beseperhetjük a sok dicséretet. Ám nem mindegy, milyen ízzel indítjuk el az új esztendőt!

Az év utolsó estéjén készíthetünk egy finom korhelylevest, megbolondítva egy kis vegán kolbászkarikával, és a tálalásnál egy kis füstölt, pirított tofukockával is megspékelhetjük. Aki viszont soknak érzi a káposztát, az bemelegítő fogásként egy finom lencselevessel is beindíthatja az emésztés tüzét.

Szilveszteri főfogásként egy töltött, grillezett lilakáposztát álmodtam meg. A lila káposzta gyönyörű, intenzív színével mindig elkápráztat. Töltelékként tehetünk bele vegyes zöldségeket, vegyítve szójával vagy tört csicseriborsóval, pörkölt alappal készítve. Köretként kétféle burgonyát sütöttem, és lilakáposzta ágyon finom fűszeres körtét tálaltam mellé. Kellett még valami ropogós is hozzá, ezért füstölt tofu szeleteket sütöttem fűszeres olajban az édesburgonya mellett.

A receptekhez nem írtam most mennyiségeket, hiszen az a vendégsereg nagyságától függ, milyen adagot kell készíteni, a fűszerezés pedig amúgy is egyéni ízlés dolga.

Töltött, grillezett lilakáposzta

A lilakáposztát egészben kissé előfőzöm, hogy le tudjam szedni a lapuleveleket egészben. Közben elkészítem a tölteléket, ízlés szerint fűszerezve.

Hozzávalók:

szójagranulátum vagy tört csicseiborsó
apróra vágott zöldségek, kukorica, répa, borsó (lehet mirelit is)

asafoetida (hagyma)
bors
borsikafű
füstölt pirospaprika
kevés olaj

Elkészítés:

Az olajon megfuttatom a fűszereket, majd beleteszem a szójagranulátumot. Kicsit megpirítom, majd hozzáadok kevés vizet, hogy a szója megduzzadjon. Hozzáadom a zöldségeket, és fedő alatt hagyom megpuhulni, összefőni. Amikor készen van, beletekerem a káposztalevelekbe, és félreteszem őket. Amikor a burgonyákat sütöm grillserpenyőben, akkor a tekercseket is kisütöm. Ha nagyobb adagot készítünk, akkor sütőben is megsüthetjük őket.

Rozmaringos édesburgonya

Hozzávalók:

közepes édesburgonya
zöld rozmaring
vegán kolbász
tofu
olaj
só, fekete só
◦ asafoetida
bors

Elkészítés:

Az édesburgonyát megtisztítom, és óvatosan bevagdalom, de nem vágom szét őket! A bevágásokba tehetünk vegán kolbász szeleteket, zöld rozmaringot. A tetejét meglocsolom olíva olajjal, amibe beletettem feketesót, asafoetidát és egy kis borsot. Melléteszek a sütőpapírra pár szelet bevagdalt füstölt tofuszeletet, ami finom ropogósra fog sülni a burgonya mellett. Előmelegített sütőben puhára sütöm, majd kicsit magasabb hőfokon kicsit megpirítom a tetejét.

Héjában főtt, grillezett burgonya

Ehhez a körethez kicsi, sárga burgonyákra van szükségünk, amit először megfőzünk héjában, sós vízben. Amikor kihűltek, a deszkán szétnyomom őket laposra, és utána grillserpenyőben egy kis fűszeres olajon átsütöm őket.

Lilakáposzta fűszeres körtével

Hozzávalók:

lilakáposzta
körte

bors
őrölt fűszerkömény
kardamom
cayenne bors

Elkészítés:

Az előfőzött káposzta közepét apróra vágom, és egy nagyon pici olajon kis nádcukorral tovább dinsztelem. Tettem alá kis borsot, sót és őrölt fűszerköményt is. Puhára párolom, majd fedő nélkül elfőzöm a levét.

A körtét kockákra vágom, és közben kis edényben kókuszolajat hevítek. Az olajba teszek egy kiskanál nádcukrot, por kardamomot, és egy csipet cayenne borsot. Puhára főzöm a körtét, majd hagyom, hogy a leve besűrűsödjön, ízlés szerint lehet rá kis mézet csurgatni, ettől még ízletesebb lesz!

Ha mindennel készen vagyok, akkor szépen tányérra rendezem őket, és már tálalom is!

Desszert

Nem igazán sikerült nevet adnom ennek a desszertnek, de annyira gazdag ízvilágot képvisel, hogy azt hiszem méltó helye van az új év köszöntésében.

Hozzávalók (4-5 fő részére):

20 dkg sima liszt
15 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 kk. szódabikarbóna
15-20 szem datolya
10 dkg dió
méz
0,5 kk. kardamom
1 db vaníliás cukor
1 db alma
1 db natúr vajkrém, vagy natúr vegán sajtkrém

Elkészítés:

Egy kis edényben összegyúrom a lisztet, cukrot, vajat és a szódabikarbónát, és kicsit félreteszem. Közben összevágom a datolyákat és belekeverem a vajkrémbe. Hozzáadok egy evőkanál mézet, és a kardamomot. Vékony szeletekre felvágom az almát.

A kis hosszúkás tepsit kibélelem sütőpapírral. és a tésztát beleegyengetem, úgy, hogy a széleit megemelem, hogy legyen neki pereme. Ezután beleteszem az összekevert krémet, és megszórom tört dióval. Erre ráhelyezem az almaszeleteket, amiket megszórok vaníliás cukorral. Ezekre még tettem szép fél diókat díszítésként, és a tetejét megcsurgattam egy kicsike mézzel.
Előmelegített sütőben 30-40 percig sütöm, majd utána hidegre téve hagyom, hogy teljesen kihűljön. Ezután szépen ki tudom emelni a tepsiből, és már tudom is szeletelni!

Ezzel a menüvel szeretnék boldog, sikeres új esztendőt kívánni, és kívánom, hogy minél többször kápráztassuk el vendégeinket ínycsiklandó, színes növényi ételekkel! ✨

Borítókép: Andrea Piacquadio

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok