Hurrá, nyaralunk!

Végre itt a nyár véget ért az iskola, nincs semmi akadálya a nyaralásnak! Ahogyan évszázadokkal ezelőtt eleink kalandoztak Európában, most mi – méltó utódaik – indulunk neki a nagyvilágnak. Kirajzunk, mert várnak ránk az élmények, a szebbnél-szebb látnivalók, a finom falatok és a különleges programok. Végre nem ugyanazt a négy falat kell bámulni, nem kell taposni a rég megunt mókuskereket, vége a lélekölő rutinnak. Beteljesíthetjük vágyainkat, kiléphetünk a szürke hétköznapokból és igazi, színes-szagos életet fogunk élni, ami csak rólunk szól! Nem mintha a megszokott életünk középpontjában nem mi állnánk, de akkor is.

Ciao Giovanni! – ahogyan a nyaralás rutinszerűvé válik

Aztán, ki tudja miért a nyaralás első pár napja után ismét rutinszerűvé válik minden. Felkelünk, elugrunk a sarki kisboltba, üdvözöljük Giovannit, aki ugyanolyan kedves, mint az első nap volt, de ez már nem okoz akkora örömet. Reggeli után leszaladunk a partra és élvezzük a habokat, a tenger hullámverését, de ezt is kezdjük megszokni – olyan mint volt és pont ilyen lesz holnap is. Jól esik a finom pizza, lelkiismeretfurdalás nélkül állunk meg a kedvenc fagyizónknál, majd felhajtunk egy pohár könnyű mégis zamatos italt, aztán este sétálgatunk a karneváli hangulatú főutcán.

És közben egyre inkább elkezd hiányozni mama főztje, a házunkkal szemben magasodó domb látványa, az otthonhagyott barátok, ismerősök közelsége és még az is, hogy valami hasznosat csináljunk. Egy-két hét után megkönnyebbülten pakolunk össze, majd elégedetten vesszük hazafelé az útirányt: letudtuk a nyaralást, megszereztük amiért jöttünk, most egy évig nyugtunk lesz; de nehéz lesz kivárni. Szerencsére minden fotó megvan, a legjobban sikerülteket már fel is raktuk az Instára. Mindenki láthatja milyen jól szórakoztunk, milyen szép helyeken jártunk, az irigyeinket meg hadd egye a penész!

Fotó:  freepik

Boldogságunk titka az életünk díszleteiben rejlene?

Keressük a boldogságot, szeretnénk mi is azok lenni. Nem csak egy kis időre, hanem tartósan; de jó lenne megtudni mi a titok! Nyaralni is azért megyünk mert látjuk ahogy boldogan mosolyognak az ismerőseink a képeken, sokszor különleges, egzotikus hátterek előtt. Hátha ez a háttér a lényeg. Ha újakra cseréljük megszokott, megunt életünk díszleteit, akkor mi is boldogan, átszellemülten fogunk mosolyogni, pont úgy, mint a Facebookon szinte mindenki. Van, aki a frissen vett kocsiban ülve mosolyog vagy a szép, új ház előtt. Van, akit az tesz boldoggá, ha kifesti a lakást, kicserél pár bútort vagy épp vesz néhány régóta vágyott ruhát. Megint más a kifogott méretes harcsára, a svájci bicskával megszerelt WC tartályra, a lefutott félmaratonra büszke.

Kapunk persze mi is pár boldog pillanatot, de messze nem annyit, amennyire szükségünk lenne. Ha – nagyritkán egy őszinte pillanatban – számot vetünk az életünkkel, akkor be kell ismerjük, hogy a boldogságot inkább hajszoljuk, mintsem megtapasztaljuk. Ugyan folyamatosan bombáznak új ígéretekkel és néhánynak utána is vetjük magunkat, de ritkán áll arányban az eredmény a befektetett erőfeszítéssel. De miért van ez, miért nem látjuk be, hogy csak tervezgetjük a boldogság elérését, beszélünk róla, de nagyon ritkán vagyunk azok?

Fotó: freepik

A szenvedés ideiglenes megszűnése = boldogság?

A védikus szentírások a lelket transzcendentális lelki lényként írják le, aki nem azonos az anyagi testével, öröklét, tudás és boldogság jellemzi. Arról is írnak, hogy a boldogság forrását a kapcsolatok jelentik, ami minél mélyebb, odaadóbb, bensőségesebb, annál intenzívebb élményt nyújt! A minket körülvevő tompa anyag – ami a tetteink mezejének egyik összetevője – csak az anyagi testünk érzékeit tudja elégedetté tenni. De az így megtapasztalt élmény sokkal inkább a szenvedés ideiglenes megszűnéséről szól, mint tényleges boldogságról. Minél szomjasabbak vagyunk, minél nagyobb szenvedést szüntet meg, annál jobban esik az első néhány korty tiszta víz. De ugyanez a víz a kín forrásává válik, ha teli gyomorral kellene meginni.

A szeretet íze

Szeretett családtagjainkkal, barátainkkal, rokonainkkal megélt közös élmények, a róluk való gondoskodás jelentik az anyagi boldogság csúcsát. Már pusztán az örömmel tölt el minket, amikor készülünk a velük való találkozásra, mikor bevásárolunk, főzünk vagy épp utazunk és eközben rájuk gondolunk. A családi összejöveteleknek ugyan elhagyhatatlan része a finom étel, de nem ez a lényeges elem, hanem a szeretetteljes hangulat, a másik önzetlen szolgálata. Az ünnepi ebéd az érzések és az odaadás kifejezésének eszközévé válik: nem önmagában értékes, hanem a szándék teszi azzá, hogy örömet akart ezzel szerezni az, aki megfőzte. Biztosan mindenki ismer olyan nagymamát, aki már kora hajnalban felkel, és hosszú órákig – sokszor fájdalmak közepette (mert elvásott az a test abban a sok munkában, lemondásban amit a családjáért vállalt) – csak főzi a gyermekei, unokái kedvenc ételeit.

A lélek elégedettségének titka

Ahogyan az érzékek kielégítése, úgy az anyagi kapcsolatai sem tudják a lelket ahhoz az örök, egyre fokozódó, lelki boldogsághoz juttatni, ami után szomjazik. Ezt Isten iránti, kölcsönös szeretettel teli odaadó szolgálatban tudja egyedül megtalálni. Ő az, aki a legjobban ismer minket, mindig a javunkat akarja és képes határtalanul -mert Ő maga is határtalan – viszonozni az érzelmeinket. Ahogyan a partra vetett hal is egészen addig szenved, amíg vissza nem kerül a vízbe, a lelket is csak az eredeti közege, a lelki atmoszféra, a lelki kapcsolatok és tettek teszik maradéktalanul elégedetté.

A díszletcsere nem boldogít

Lenne még miről írni, viszont hamarosan befejezem a cikk írását, mert el kell kezdjek készülődni a balatoni nyaralásunkra. Már csak pár nap és utazunk, de annyi mindent kell még elintézni! Nagyapámhoz hasonlóan otthon ülő alkat vagyok nem szeretek utazni, úgy vélem számos csodát meg lehet tapasztalni az otthonunk közvetlen közelében csak nyitott szemmel kell járni. Most mégis kiruccanunk, mert erre is szükségünk van hébe-hóba. Viszont továbbra sem gondolom (bár a csapból is ez folyik), hogy az élvezetek habzsolása lenne a végső cél vagy elég kicserélni az életem díszleteit, esetleg szereplőit és egycsapásra boldoggá fogok válni.

Az együtt töltött időt sokkal inkább a feleségemmel és a gyermekeimmel való kapcsolat mélyítésére, a velük szemben fennálló kötelességeim teljesítésére tervezem fordítani, ahogyan ez az elmúlt években is történt. Amiatt pedig nem aggódom vajon én is jól fogom-e érezni magam, mert erről meg ők fognak gondoskodni, hisz így működnek – már amikor működnek – a szeretetteljes kapcsolatok.