A jóga rejtett oldala

Január 21-e 1950 óta a vallás világnapja. Sokan, amikor meghallják a vallás szót, hirtelen egyfajta láthatatlan falat húznak maguk köré, és mégcsak egy aprócska rést sem hagynak, ahol bekúszhatna a nyitottá válás reménysugara.

Mindeközben itt van a jóga. Mennyivel másként hangzik, mennyivel könnyedebben. Nem?
Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy akkor a jógával most mi is a helyzet? Vannak, akik szerint a jóga és a vallás két különböző dolog, és nem kell, hogy vallásos legyen valaki ahhoz, hogy jógázhasson. Ez manapság talán így is van, hiszen napjainkban az ászanák (jógapózok) gyakorlása a legnépszerűbb, mivel azok nagyon gyorsan kifejtik jótékony hatásukat mind fizikálisan, mind mentálisan, és ez óriási jó érzés, főleg ebben az őrült világban. Csúcs, hogy hozzá lehet férni ehhez a tudáshoz és van lehetőség a gyakorlására.

A védikus irodalom azonban ír a jóga mélyebb, spirituális dimenzióiról is,  – lásd pl. Bhagavad-gítát, az egyik legősibb és legfontosabb jóga-írást, – amiknek, ahogyan a vallásoknak is, szintén az a céljuk, hogy felemeljék az emberek tudatát továbbsegítve ezzel őket az útjukon. Azonban a jóga és a vallás is csupán annyira van jelen valaki életében, amennyire az illető azt szeretné és engedi. De gondolj csak bele, ha annyira jót tesz a testnek és az elmének az ászanázás és a pránájáma, milyen hatással lehet az ember életére a jóga lelkiségre irányuló része is?!

Szóval akkor vallás és jóga, jóga és vallás, egyaránt olyan eszközök, amelyek jobbá tehetik az életünket. Jöjjön néhány út, amik közül választhatsz. Dr. Tasi István (Ísvara Krisna Dásza) tolmácsolásában most a védikus írásokban található jógavallásba nyerhetsz egy kis bepillantást.

A tettek, a tudás és a szeretet

Ezeknek a fogalmaknak a helyes vaisnava értelmezése érdekében meg kell ismerkednünk három szanszkrit szóval, amelyeket a „tett”, „tudás” és „szeretet” szavakkal magyarítottunk – ám jelentésük körét kicsit pontosítanunk kell.

A vallásos életnek három sajátságos formáját különíti el a védikus irodalom, melyeket olykor különböző jóga-folyamatoknak is nevez. A jóga szó jelentése: „összekapcsolódás a Legfelsőbbel”, s ez egyben az e célt szolgáló folyamatok összefoglaló megnevezése is (tehát a jóga kifejezés eredetileg tágabb értelmű, mint ahogyan ma nálunk használatos). Említésre méltó, hogy a latin religio (vallás) szót szintén szokták a religare „összekötni, megkötni” jelentésű igéből származtatni.

A három alapvető folyamat megértéséhez meg kell ismerkednünk a karma (tett), a gjána (tudás) és a bhakti (szeretet) fogalmával, melyet a védikus irodalom a vallásos élet három különféle felfogásaként ír le. A három szemléletmódot, illetve a hozzájuk kapcsolódó sajátos gyakorlatokat karma-jógának, gjána-jógának, illetve bhakti-jógának nevezik. Ez így talán idegenül hangzik, de ahogy látni fogjuk, az e kifejezésekkel megnevezett vallási formák nagyon is ismerősek lesznek.

A tettek – karma

A karma szó ebben az értelemben olyan tetteket jelent, melynek elkövetője munkája gyümölcséért cselekszik. Indiai vonatkozásban ide sorolható például az eredeti négy Védában található rituális áldozatok végzése, melyeknek végzői azt remélik, hogy ebben az életükben anyagi gazdagsághoz és jóléthez jutnak, következő életükben pedig a jelenleginél is élvezetesebb helyen születnek újjá az anyagi világban – például a félistenek birodalmában.

Érdekes azonban, hogy nem csak Indiában, hanem a világon mindenhol találkozunk a vallások olyan követőivel, akiknek gyakorlata elsődlegesen saját anyagias vágyaik beteljesítésére irányul. Ők sokkal inkább eszközként tekintenek Istenre, mint célként. Imáikban Istent csak üzletfélnek tekintik: „Adományozok neked, te pedig cserébe tégy engem gazdaggá, szerencséssé, segíts, hogy sikeresen levizsgázzak, elérjem a céljaimat” stb.

Image by freepic.diller on Freepik

A karma jellegű vallásosság tehát ugyancsak világias: a tettek helyes végrehajtásáért elkövetőjük az élet jövőbeni élvezetét reméli. A karma körébe sorolható filozófiák a tetteknek olyan hatást tulajdonítanak, mely a természet törvényeit, a félisteneket vagy Magát Istent is a kívánt eredmények megadására kényszeríti. Talán az eddigiekből is kiderült, hogy védikus szemszögből a vallásban előforduló karma elemek nem a vallásosság tiszta formáját képviselik, hanem inkább beszennyezik a hitet.

A tudás – gjána

Az ennél magasabb rendűnek tekintett gjána folyamatának követői éppen ellentétes módon a felszabadulásra törekszenek, azaz meg akarnak szabadulni minden karmikus tevékenységtől. Gjánának, vagyis „tudás”-nak azért nevezik a felfogást, mert a vallásosságnak ezen a szintjén álló személyek megértik, hogy az anyagi világ nem a valódi otthonuk, s hogy a közönséges világi tettek – vagy az anyagi célú vallásos tettek – nem vezethetnek el a tökéletességhez.

Az ő módszerük a mindenféle vágyról való lemondáson, az összes cselekedet megszüntetésén alapszik, végső céljukként pedig egy különbözőségek nélküli, abszolút lélekben való feloldódást tűznek ki. A gjána felfogás a tetteket akadálynak tekinti a lelki fejlődés útján, és a valódi siker elérése érdekében a tétlenséget hangsúlyozza. A tettek lekötnek ehhez a világhoz, így a felszabadulás érdekében fel kell hagynunk a tettekkel, de legalábbis minimalizálni kell cselekedeteinket – hirdeti ez a filozófiai iskola.

Indiában ezt a filozófiát a nyolcadik században élt Sankara irányzata képviseli a legmarkánsabban. Rajta kívül azonban ez a gondolkodásmód érezteti hatását a buddhizmusban, a jógik aszketikus gyakorlatában, és a szintén Indiában élő dzsainista „égruhájú”, vagyis meztelenül járó szerzetesek világlátásában. Ez utóbbi csoport úgy próbál eltávolodni az anyagi világtól, hogy tagjai a lehető legkevesebbet törődnek az alvással, a tisztálkodással, az evéssel és az ivással, és a legapróbb bűnök elkövetésétől is tartózkodnak. Ennek érdekében eltakarják a szájukat, hogy ne lélegezzenek be baktériumokat, és kis söprűt hordanak magukkal, hogy elsöpörjék az útjukba eső apró rovarokat.

A gjána felfogás azonban szintén jelen van a világ majd’ minden vallásos kultúrájában. A keresztény szerzetesrendek közül például több hangsúlyozza a szemlélődést, a meditációt az aktív cselekvéssel szemben. Ennek egyik szélsőséges példája Oszlopos Simeon volt (szül. 389 körül), aki egy három méter magas, négy négyzetméternyi alapterületű oszlopon töltötte el élete utolsó részét. A gjána tehát „kiszállás” abból az anyagi világban folyó küzdelemből, aminek az általános célja az érzéki, testi boldogság.

Image by Freepik

A szeretet – bhakti

A bhakti túllép a karma és a gjána felfogásán, mintegy szintetizálva ezeket. Nem buzdít világias tettekre, de nem is akar pusztán megtagadni minden cselekvést. A bhakti szintjén megjelenik a „tétlenség a cselekvésben” (Bg. 4.18). A tetteket ugyanis e szemléletmód követői Istennek szóló felajánlásként végzik, s mivel a hívők Isten akarata szerint cselekszenek, tetteik sem jó, sem rossz visszahatást nem vonnak maguk után.

A bhakti követői a világ tárgyait nem az élvezet forrásának tekintik, mint a karmában, de nem is vetik el azokat, mint a gjána esetében, hanem Isten, a valódi birtokos és irányító szolgálatában alkalmazzák. Ez a bhakti-jóga, az Isten iránti önzetlen, szeretetteljes odaadó szolgálat. Itt nincs semmiféle önzés: a követő nem vágyik sem az érzéki élvezetre, sem a világból való felszabadulásra – egyetlen vágya a Legfelsőbb Személy elégedettsége, és ennek érdekében tevékenykedik. […]

A karma, a gjána és a bhakti elemei azonban ritkán jelentkeznek teljesen elkülönülten – a legtöbb vallásos folyamatban ezeknek sajátos kombinációjával találkozunk. A világ vallásait át- meg átszövik a karma, a gjána és a bhakti elemei.

A Krisna-tudatú hívők más vallásokhoz való viszonya logikusan következik az eddigekből. Mivel a gyümölcsöző tettek, az öncélú lemondás és a tiszta odaadás formái az Indián kívüli vallásokban és ideológiákban is megtalálhatók, a vallások értékelését ezeknek a motivációknak az aránya határozza meg. A vallásosságnak ez a szektásságtól mentes, objektív megközelítése nem biztosít előnyt egyetlen helyhez vagy időhöz kötött vallásnak sem, de nem is hagyja jóvá a hit mindenféle megnyilvánulását. Isten olyan mértékben nyilvánítja ki Magát az embernek, amilyen mértékben az meghódol Előtte és szolgálja Őt.

A bhakti (Isten önzetlen, szeretetteljes szolgálata) a lélek eredeti, természetéből fakadó tevékenysége, s a vallás célja – kultúrától, nyelvtől és földrajzi helytől függetlenül – ennek a tevékenységnek a felébresztése.

E szerint tehát bármely vallást, sőt világnézeti hovatartozástól függetlenül bárkit a tiszta bhaktihoz való közelsége szerint lehet értékelni. A vallásos élet alapját, az Isten előtti meghódolást és annak négy alapelvét, a lemondást, a tisztaságot, a kegyességet és az igazmondást bármely hit hívei követhetik. Ezek szem előtt tartása és követése az ő esetükben éppúgy lelki fejlődést eredményez, mint a védikus irodalomra támaszkodó hívők körében.

Photo by Nick Fewings on Unsplash

Mi minden vallás lényege?

A következő párbeszéd egy 1971. augusztus 14-én Londonban lezajlott beszélgetés részlete Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda, és egy hozzá érkezett vendég között.

Sríla Prabhupáda: Mi az Isten-tudatot prédikáljuk. Isten, Ő Isten. Nem keresztény, nem hindu, nem mohamedán. Mozgalmunk az istenszeretetet prédikálja. Vagyis nem számít, milyen vallást gyakorol valaki, csak az a lényeg, hogy van-e szeretete Isten iránt. A bhágavata-dharma meghatározása a következő: sza vai pumszán paró dharmó jató bhaktir adhóksadzsé. Első osztályú vallás az, amelynek követői istenszeretővé válnak. Nem az a fontos, hogy ki milyen vallást követ, hanem hogy megtanulta-e szeretni Istent.

Vendég: Tehát ti nem próbáltok meg más vallású embereket áttéríteni?

Sríla Prabhupáda: Nem. Azt tanítjuk, hogyan kell szeretni Istent. Ez minden. […]

Ha valaki komolyan eltökéli, hogy szeretni akarja Istent, akkor nem számít, hogy milyen módon fogja újraéleszteni magában ezt a szunnyadó szeretetet. Ha az ember jó matematikus akar lenni, nem számít, hogy melyik kiváló egyetemen szerez diplomát. A diákok közül sokan például külföldre mennek tanulni.

Tehát ha valaki szilárdan elhatározza, hogy megtanulja szeretni Istent, akkor nem számít, milyen módon sajátítja el ezt a művészetet. Nem jelenthetjük ki, hogy „ó, ezt a művészetet csak ezen az egyetemen tudom megtanulni”. Nem, bármelyik egyetemen meg lehet tanulni. Mindegy, melyiken.

A mi elvünk tehát az, hogy megtanítjuk az embereknek, hogyan kell szeretni Istent. […]

Cikk forrása: Tasi István: Kereszténység és Krisna-hit című írásából

Borítókép: Photo by todd kent on Unsplash