Azzal kapcsolatban már írtunk, miért érdemes a meditációt a mindennapok részévé tenni. Viszont most nézzük meg azt, hogy hogyan okozhat ez mégis nehézséget.
A meditáció minden formája nehéz, kezdőként ez még inkább érződik. Ismeretlen terepen bizony gyakran jelentkeznek buktatók, amelyeken meg kell tanulnunk túllépni, vagy kezelni azokat. Ha kezdetben nehézséget okoz a meditáció, az természetes, hiszen bármely új szokás elkezdése esetén gyakorlásra és türelemre van szükség ahhoz, hogy elérj arra a pontra, amikor már kényelmesen, magabiztosan és nyugodtan érzed magad a tevékenység végzése közben.
Elsőre talán egyszerűnek hangzik – így kívülről legalábbis – , hiszen csak annyi kell, hogy egy kicsit csináljam minden nap, és már megy is. Viszont ha próbáltál már meditálni, szinte biztos, hogy ütköztél nehézségekbe. Ez amiatt ennyire egyértelmű, mert rengeteg tévhit és félreértés van a köztudatban a meditációval kapcsolatban, ami irreális elvárásokhoz, és rossz berögződésekhez vezethet.
Mi a meditáció?
Általában arra gondolunk, hogy a meditáció a tudat kiürítését, ellazítását, lenyugtatását jelenti.
Lehet, hogy ezek melléktermékként megjelennek egy idő után, de a meditáció egy komoly mentális tudati munka, a koncentrációra, szabályozottságra való képességet fejleszti ki. Az anyagi tudatunkat egy bizonyos irányba megtanítjuk figyelni.
A tudat koncentrációs folyamata azt jelenti, hogy egy bizonyos területre rögzítjük, általában ez a terület tradicionálisan valami anyagon túli (transzcendentális) dolog. A meditáció végső célja az, hogy a jelenlegi, materialista, anyagi szennyeződésekkel teli tudatunkat kiemeljük az anyagból, és az anyagon túli dimenzióra tudjuk fókuszálni. Tehát nem olyan könnyed dolog, mint ahogy azt elképzeljük, viszont egy jógi számára nagyon fontos, értékes tevékenység, ami igazán tudja segíteni a vágyott fejlődést, így mindenképp megéri a próbálkozást.
És hát valahol el kell kezdeni… Szóval akkor most nézzük, hogy a meditáció gyakorlásának az elején milyen általános nehézségekbe futhatsz, illetve hogyan kezelheted őket.
Szorongsz, hogy jól csinálod-e
Amikor elkezdünk valamilyen tevékenységet, akkor azt leellenőrizzük valahogy, hogy jól csináljuk-e azt. Ez viszont sok esetben, nem csak azért van, mert úgy gondoljuk, hogy nem jól csináljuk az adott tevékenységet, hanem mert keressük a hibát, amire hivatkozva befejezhetjük. Még nem érezzük magunkénak a folyamatot – jelen esetben a meditációt -, és szeretnénk kiszakadni belőle.
Mivel azonban a meditáció hatásainak megtapasztalásához hosszabb időre van szükség, ez könnyen lehet egy jó kifogás-generátor. „Béna vagyok hozzá, nem is érzem, hogy érne valamit, biztos rosszul csinálom, inkább abbahagyom” gondolatokkal könnyen demotiválhatjuk saját magunkat.
Az ilyen gondolatok ellen a legjobb módszer, ha azonnal megpróbálod visszavezetni a figyelmed a légzésedre. Ezt a mozzanatot rengetegszer kell alkalmazni, úgyhogy készülj fel rá, hamarosan profi módon fogod a légzésed ütemére irányítani a figyelmed.
Fotó: s_kawee
Kicsúszik a kezeid közül?
Szándékodban állt reggel meditálni, de nem keltél fel időben, ezért elhalasztod. Nem baj, majd munka után. Viszont amikor hazaérsz, fáradt vagy és éhes. Nem gond, lesz időm este vacsora után. Nagyon jól laktam, előbb nézek egy kis tévét, olvasgatok, tele gyomorral nem lehet meditálni. Elalszol. Majd indul egy új nap, a körforgás pedig megmarad.
A meglévő szokásaid helyett vagy közé kell beékelni a meditációs gyakorlatod, ami egy már kialakult és feszített napi rutin esetén elég nehézkes lehet. Ha pedig kicsit káoszosan élsz, szintén nem könnyű. Ezért amikor elhatározod, hogy az életed részéve szeretnéd tenni a meditáció gyakorlását, pontosan tervezd meg, hogy mikor fogod azt végezni, és ragaszkodj hozzá, legyél nagyon eltökélt. Próbáld a kifogásokat mellőzni, és megcsinálni amikorra beütemezted. Így tud majd a szokásoddá válni, és egy kis idő múlva már ragaszkodni fogsz hozzá, mert ha kimarad, akkor hiányozik.
Nem kötelezed el magad
Ez a jelenség hasonló az előzőhöz. A meditáció még nem prioritás számodra. Már tudod, hogy akarod csinálni, de még nem szántad el magad. Gondolatban már azt mondod fontos a meditáció, de a legegyszerűbb melléktevékenységgel bármikor lecseréled azt. Inkább nézel tévét, vagy csak pörgeted a közösségi médiát.
Az idődet olyan dolgokkal töltöd, amik fontosak a számodra. Fontos, hogy egyél, mert éhen halsz. Fontos, hogy a szeretteiddel legyél, mert szereted őket. Fontos, hogy jógázz, mert az nélkülözhetetlen az egészséged fenntartásához. Ezért kell meg kell találnod, hogy miért is fontos számodra a meditáció. Ha szükséges írd le, hogy miért akarsz meditálni. Vezess egy kis naplót a tapasztalataidról, a meditáció során, így erősítve az elköteleződést.
Nem találtad meg a megfelelő meditációt
Ez egy egyszerű komfortkérdés. Nem fogsz futni, ha rosszak a térdeid és minden alkalommal amikor megpróbálsz lefutni öt kilométert, csak rossz élményekkel gazdagodsz. Viszont van tucatnyi más sport, amit végezhetsz a futás helyett, amiben már lesznek sikerélményeid. Fontos, hogy szeresd azt, amit csinálsz, és ez a meditációval is így van.
Szóval, nem biztos, hogy egy énekes meditációt kell választanod, miközben a saját hangod sem tudod elviselni, vagy nem fekvő meditációval kellene próbálkoznod, ha ebben a pózban 2 perc alatt elalszol. Próbálj ki több lehetőséget, nézd meg, hogy a vezetett vagy az egyéni jobb neked, zenével vagy csendben, mantrával vagy anélkül. Kísérletezz, és ne add fel egyből.
Fotó: zoranzeremski
Becsapod magad
Ez lehet, hogy egy kicsit erősen hangzik, de sajnos gyakran előfordul velünk. Tisztán kell látnunk a döntéseinket, hogy biztosak legyünk benne, nem verjük át saját magunkat. Amikor már harmadik napja nem álltál a jógaszőnyegre, vagy nem ültél le meditálni azzal, hogy „most nincs rá időm”, valóban nem volt időd, vagy csupán kedved nem volt? Vagy esetleg kényelmesebb volt később kelni egy órával? Netán inkább egy sorozatot néztél meg a meditáció helyett? Lehet a meditáció nem elsődleges fontosságú számodra, vagy azért nem helyezted előtérbe az életedben, mert nehéznek érzed?
Ha ezeket a kérdéseket megfogalmazod magadban egy legyintés helyett, lehet a válasz is más lesz, és a jövőhéten már egy kicsit mégiscsak fontosabbá válik a meditáció. Két hét múlva pedig a válasz már az lesz, hogy hát van rá időm, mert akarom is rászánni az időmet. Természetesen nem az a cél, hogy bűntudatod legyen, hanem az, hogy légy őszinte magaddal, és amennyire csak lehet, a döntéseidet és a viselkedésed a pozitív életmódváltás irányába tereld.
Türelmetlennek érzed magad a meditáció során
A türelmetlenségnek sok oka lehet, csinálnád a dolgod, máshol akarsz lenni, nem érted miért van szükség ennyi előkészületre, és inkább csak belevágnál a meditáció közepébe. Bármiről is legyen szó, ez csupán egy gondolat, pont mint a többi, amivel éppen nem akarunk foglalkozni. Olyan, amelyeket tovább akarunk engedni.
Ezesetben ahelyett, hogy azt gondolnánk, hogy „türelmesebbnek kell lennünk”, gyakorolhatjuk az elengedést. Minél gyakrabban megtesszük ezt, kevésbé tud majd körbeölelni a türelmetlenség, és ahogy a részünkké válik a meditáció gyakorlata, úgy válik a türelmetlenség érzete semmissé, más esetekben pedig kezelhetőbbé.
A meditáció az egyik legjobb módszer, hogy a legtöbbet tudd kihozni a mindennapokból és magadból egyaránt, az pedig már csak rajtad múlik, hogy mennyire szeretnél elmélyedni benne. A fentebb leírtak nem törlik el a meditáció útjának nehézségeit, viszont segíthenek abban, hogy az elején könnyebben tudd a lábaid egymás után tenni, és elindulni ezen az úton.
Borítókép: sofiiashunkina