Te is szeretnéd mélyebben megérteni, hogy miért ekkora nagy kihívás és művészet az, hogy tanítást adj valakinek, vagy tanítást tudj elfogadni valakitől, és megtudni, hogy valójában mennyi apró részlet befolyásolja azt, hogy mindez milyen minőségben történik?
Ez egy két részből álló cikksorozatnak a második része. A cikksorozat a tudás átadásának a folyamatát mutatja be a védikus hagyományok tükrében. Az első részben a tudásátadás elemeinek az első két pontját ismertettük, a tanárt és a tanítványt. Most pedig a többi elemnek, vagyis az átadandó tudásnak, a megfelelő módszereknek, és az oktatás céljának a kifejtése következik. A felsorolt öt elem közül bármelyik is hiányzik a képből, vagy sérül a funkciója, akkor a tudásátadás nem lesz a maga teljességében sikeres.
Ha nem olvastad az első részt, érdemes azzal kezdeni. Ide kattintva találod.
3. A tudás
Az átadandó tudással (jñāna) kapcsolatban a védikus irodalom az ismereteknek két fajtáját különbözteti meg. Az első az ún. magasabb rendű tudás (parā-vidyā), a második pedig az ún. alacsonyabb rendű tudás (aparā-vidyā).13 A magasabb rendű tudás az, amely az Abszolútumról, Istenről szól. Ezt a természete miatt transzcendentális (lelki, anyagon túli) tudásnak is nevezik, mely tematikailag Istent, az élőlényt (a lelket), és kettejük kapcsolatát, valamint Isten elérésének módszereit foglalja magába.
Az aparā-vidyā, vagyis az alacsonyabb rendű tudás erről a teremtett anyagi világról, annak legváltozatosabb aspektusairól szól. E tudományterületek közé tartoznak például: 1.) a hangtan, 2.) a nyelvtan, 3.) a versmérték, 4.) az etimológia, 5.) az idő tudománya (benne a matematika, a csillagászat, az asztrológia, a fiziognómia, az ómenek és a kérdések tudományterületei), 6.) a rítusok, 7.) a filozófia, 8.) a történelem, 9.) a művészetek, 10.) a törvények, 11.) a politikatudomány, 12.) a logika tudományterületei14, valamint a modern tudomány különböző tudományterületei is, ha a felsőbbrendű lelki tudás (parā-vidyā) megértését szolgálják.
4. A módszer
A tudás átadásának aktuálisan megfelelő módszereit és folyamatát tekintve elmondhatjuk, hogy a védikus hagyományok az ún. integrált oktatás módszerét követik, amelynek lényege, hogy az anyagi tudományok (aparā-vidyā) átadásának is a magasabb rendű lelki tudás (parā-vidyā) fényében, annak megértése céljából kell történnie. Ha nem így történik, akkor az aparā-vidyā avidyāvá, vagyis tudatlansággá alakul.15 A védikus oktatási rendszerben a tudás átadásakor mindig a saṁbandha–abhidheya–prayojana elvet követik.16 Ennek során 1.) mindig tisztázzák az alapfogalmakat, az adott tudomány elsajátításához, illetve megértéséhez szükséges alapvető ismereteket, valamint a befogadó, vagyis a diák kapcsolatát a tudás tárgyával és céljával (saṁbandha), 2.) ismertetik a cél elérésének módszerét (abhidheya), 3.) miközben világosan meghatározzák és definiálják az adott tantárgy oktatásának célját (prayojana). A tudás átadásának e hármas tagolása biztosítja a legtökéletesebb minőségű tanítási-tanulási folyamatot és az átadott tudás alkalmazására való lehető legjobb képességet.
A tudás átadásának módszertani kérdéseinél lehet említeni e folyamat technikai körülményeit, többek között az intézmény szükségességét, vagy esetleg annak mellőzhetőségét. Az oktatás hatékonysága nagyban függ attól, hogy a tanár és a diák között mennyire tud kialakulni személyes kapcsolat, s hogy milyen mértékű a diák utánkövetése a tanulmányai során, illetve azok végeztével. A tanítás folyamatához már a legrégebbi koroktól hozzákapcsolódik az iskola mint intézmény, mint az oktatás minőségi és mennyiségi hatékonyságát növelő eszköze. A nyugati intézményektől eltérően a védikus rendszerű, ún. gurukulákban a tanár együtt élt a tanítványaival, s az oktatás, a tanítás és a diákok személyiségfejlesztése a tanórákon kívül is, tulajdonképpen egész nap zajlott a hétköznapi tevékenységek végzése közben. Ez a fajta oktatás a modern korban csak nagyon ritkán valósulhat meg, s a nyugati világban még hagyományai sincsenek.
5. A oktatás célja
Mindannak, amit eddig leírtunk, tulajdonképpen az oktatás céljaival kapcsolatban van jelentősége. A tudás átadásának mindig van egy vagy több egészen konkrét célja. A védikus hagyományokban, ahogy említettem, a tudás lelki és anyagi célja nem vált ketté. A parā-vidyā és az aparā-vidyā átadása és akkumulálása együtt, kéz a kézben zajlott.
A lelki cél az Úrnak, mint minden tudás forrásának és az emberi élet végső céljának az elérése és szolgálata, mely az önmegvalósítás tökéletessége.17 E transzcendentális cél szem előtt tartása a tanítás és tanulás folyamatában is segíti :1.) a tudományterület iránti tisztelet kialakulását, 2.) szorgalmat eredményezhet és 3.) metafizikailag indokolja a dharma, vagyis az erkölcsös élet útjának követését.
Anyagi célként (mint másodlagos eredmény) egy tudományterület megismerése eredetileg a lelki cél elérését szolgálta, még akkor is, ha az anyagi eredmény materiális szempontból közvetlenebb, és szükségesebbnek is tűnhetett. A jó szakemberek, jó állampolgárok képzése, a társadalomban megfelelően szerepet vállaló emberek nevelése, a megélhetés biztosítása mind fontos szempontok lehetnek, ugyanakkor a védikus hagyományok szerint a tudás átadásának legmagasabb szinten az önmegvalósítás sikerét, vagyis az Abszolút Igazság (Isten) megismerését kell szolgálnia. Az államnak, a társadalomnak és az oktatási rendszernek is ezzel a vággyal és céllal kell oktatnia, bármilyen tudományról legyen is szó. Az egyénnek pedig kötelessége ugyanebben a szellemben használnia az elsajátítottakat, legyen az a leghétköznapibb ismeret. Úgy tartják, hogy az ilyen szellemiséggel fenntartott tudásátadás amellett, hogy az önmegvalósítást szolgálja, az egyén és a társadalom szintjén is kiegyensúlyozottságot és boldogságot eredményez.
Záró gondolatok
A mai modern társadalomban a végső lelki cél és az Úr szolgálata kikerült a tanítás-tanulás folyamatából, így az öncélúvá, egyéni és társadalmi szinten is egoisztikussá vált. Ennek közvetlen eredménye az lett, hogy ezzel együtt az egész folyamat alapjául szolgáló dharma-követés is kihalt a modern oktatási rendszerből. A dharma alapelveit egy anyagelvű, egoisztikus, s az érzékek elégedettségére való törekvésen alapuló társadalomban istentudatra való törekvés nélkül senki sem akarja követni, s ha nincs dharma, nincs tökéletes tudásátadás és tanulás sem, s végül a társadalom természetes rendje is felborul. Miért is?
Azért, mert ebben a helyzetben a tanár jelleménél fogva nem tud követendő példa lenni a diákjai számára. Egy önzetlen áldozathozatalra képtelen, tisztátalan szokásokkal és ugyanilyen motivációval rendelkező, agresszivitásra hajlamos, nem szavahihető tanár igazából nem tud inspirálni az általa képviselt tudomány elsajátítására.
Egy ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező diák pedig amellett, hogy elméje alkalmatlan lesz komolyabb figyelemre, illetve koncentrációra, nem tud megfelelő partnerré válni a tudásátadás és -elsajátítás folyamatában. Így a diák képtelen lesz megfelelő minőségű tanulásra és annak alkalmazására is.
Forrás:
Tattva – A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tudományos folyóirata
Lapszám: A védikus oktatás elmélete és gyakorlata -21-XX/1- 2017. november
Szerző: Dr. Tóth-Soma László (Gaura-Krisna Dásza)
( Borítókép: By Parmarth Niketan Ashram – Own work, Public Domain )
Lábjegyzet:
13 Mundaka-upaniṣad 1.1.4–5, idézi: Cc. Madhya-līlā 19.17 magyarázata.
14 Tóth-Soma 2009: 21–45; Chāndogya-upaniṣad 7.1.2–4. (Tenigl-Takács 1998: 256–257.)
15 Pani 1987.
16 Bhāg.10.8.45. magyarázat; Cc. Ādi-līlā 7.106, magyarázat.
17 Bhg. 13.18.; Bhāg. 1.2.28–29, 2.5.16.
Felhasznált irodalom:
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van. The Bhaktivedanta Book Trust, 2014.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: A tanítások nektárja. The Bhaktivedanta Book Trust, 2015.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Caitanya-caritāmṛta. The Bhaktive-danta Book Trust, 1996.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrī Īśopaniṣad. The Bhaktivedanta Book Trust, 2002.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Első Ének).The Bhaktivedanta Book Trust, 1993.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Második Ének). The Bhaktivedanta Book Trust, 1992.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam (Ötödik Ének).The Bhaktivedanta Book Trust, 1994.
- Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, A. C.: Śrīmad-Bhāgavatam, (Tizedik Ének, 1. kötet). The Bhaktivedanta Book Trust, 1995.
- Bhaktividya Pūrṇa Swami, A. V.: Daiva-varnāśrama. Lál Kiadó, Somogyvámos, 2003.
- Sharma, B. N. Krishnamurti: Philosophy of Sri Madhvacarya. Motilal Banarsidass, Delhi, 2002.
- Mahārāṇī Devī Dāsī: A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola oktatási rendszere. Előadás az ISKCON Európai Oktatási Konferenciáján. Radhadesh, Belgium, 2013. május.
- Monier-Williams, Monier: A Sanskrit-English Dictionary. Searchable Digital Facsimile Edition. Motilal Banarsidass, Delhi, 1997.
- Pani, R.N.: Integral Education: Thought and Practical. APH Publishing, 1987.
- Singh, Sohan: The Seeker’s Path. Orient Blackswan, New Delhi, 2004.
- Tenigl-Takács László: Upanisadok. Ursus Kft., 1998.
- Tóth-Soma László: Bevezetés a védikus irodalomba. Oktatási segédanyag. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 2009.
- Tóth-Soma László: Személyiségfejlesztés felsőfokon. Lál Kiadó, Somogyvámos, 2006.