Te hol tartasz? – A pañca-maya kośa utolsó 2 szintje

Az első részben sikeresen túljutottunk a test, a tettek és az elme (gondolatok) hamis azonosság szintjein. Aztán a következőben felülemelkedtünk az anna-maya, a prāna-maya és a mano-maya kośákon, megismertük az āsana, prānāyāma, pratyāhāra és dhārana folyamatainak lehetőségeit ezek megértéséhez. Ezúttal pedig tovább lépünk egy lépcsőfokot, és megismerkedünk az anyagi tudat következő elemével.

Vijñāna-maya kośa – a hamis önképeken túl, de a lelki azonosságot még nem tapasztalva

Ezen a szinten hamis önazonosításunk alapja az intelligencia és az információ szerző érzékszervek együttes működése. Az intelligencia alapvető szerepe, hogy kordában tartsa az elmét, s azon keresztül az érzékszerveket. Ahogy arról már korábban az elme mano-maya kośa szintjén említettük, az, hogy az intelligencia vezető helyzetbe kerüljön az elmével szemben, elengedhetetlen a helyes döntéshozatalhoz.

Ez azért van, mert míg az elme érez, akar és gondolkodik részben, addig az intelligencia képes megkülönböztetni dolgokat, és felmérni azok természetét. Fontos feladata, hogy ítélkezzen (helyesen, vagy tévesen – ez az állapotától függ) a minket körülvevő dolgokról, kételkedjen (ne vegyen be mindent kanyar nélkül), neki tulajdonítjuk a memóriát (hogy hol is hagytam a kocsikulcsot?) és az alvást.  Az intelligencia tanulással fejleszthető, ahol is nagyon fontos a tanultak gyakorlatba ültetése, mert az fogja meghatározóan alakítani az intelligencia értékrendjét.

Tehát, ezen a szinten az ember már képes volt elválasztani hamis önképét a testétől, és felismerte, hogy az előbbi önazonosítási szintek múlékonyak. (A test meghal, hogy a lélek újat fogadjon a helyébe, a tetteink idővel változnak, a gondolkodásról pedig ne is beszéljünk, ott jó ha egy ötlet 10 percig megmarad…)

Ezen a ponton a nehézséget az okozza, hogy még nem tud az élőlény teljes mértékben lélekként gondolni magára. Innen a legkönnyebb visszacsúszni az előző három hamis önazonosítási síkra. Ennek elkerülése érdekében Patañjali – Yoga–sūtrája a dhyāna gyakorlatát javasolja, vagyis a meditációt.

A meditáció népszerű kifejezés és sok különféle formában használják, mint a fókuszálás és az elmélkedés szinonimái. Itt azonban a már korábban említett dhāraṇā folyamatának segítségével egy pontra rögzített tudat megszakítás nélküli, folyamatos fókuszát jelenti. A különféle yoga folyamatok mást és mást jelölnek ki, ajánlanak fel a meditáció tárgyának, és eszközének.

A kulcsa annak, hogy ez a szintet sikeresen meglépje az ember a lelkes (ez alatt a kitartó magatartást érteném első sorban), rendszeres gyakorlása a meditációnak. Természetesen az eredmény nem jön könnyen, főleg, ha az intelligenciánk nem teljesen tiszta, de ha nem riadunk vissza, meglepő tapasztalásokban lehet majd részünk.

Ha jobban megfigyeljük ezen a szinten tehát már nem azonosítja magát az élőlény sem a testével, sem a tetteivel vagy a gondolataival, de még nem jutott el oda, hogy végleg felismerve lelki azonosságát, tapasztalni is tudja azt. A meditáció a két lépés áthidalásának eszközéül szolgál tehát, és előkészíti a terepet a legbelső szinthez.

fotó: YuriArcursPeopleimages

Ānanda-maya kośa – a transzcendentális meditáció lépcsőjének végső foka

Az ānanda boldogságot jelent. Az a jógi, aki sikeresen eljutott erre a szintre, önmagát lélekként tapasztalja meg, ami a teljesen tiszta intelligenciának köszönhető. Ez az állapot boldogsággal teli, amit az önvaló valódi tulajdonságait visszatükröző, tiszta intelligenciával való azonosulás ad. Ezt úgy lehet elképzelni, mint egy olyan makulátlan tisztaságú tükröt, amiről észre sem lehet venni, hogy egy tükör.

A jogi úgy cselekszik és gondolkozik, sőt még úgy is érez, ahogy az eredeti önvalója. Már egyáltalán nem zavarja meg a fizikai teste, vagy bármely más önazonosítási szintjének burka. Legyen az egy kis fájdalom az ember nyakában (amikor a számítógép előtt görnyedve ezt a cikket olvasod, példának okáért), a lélegzetvétel, az elmében szaladgáló vágyak és érzések, de még az intelligencia analizáló mozgása sem.

A hosszan és kitartóan gyakorolt meditáció (ismétlem, ennek különféle folyamatokban eltérő módszere lehet), eléri azt az állapotot, amikor is a meditációnk tárgya olyan ragyogóvá válik, hogy a lélek szinte teljesen megfeledkezik a saját létéről. Ez az állapot a samādhi. Ezzel el is árultam, hogy a samādhi magában nem egy gyakorlat, hanem egy állapot, a korábbi kitartó és rendszeres gyakorlás eredménye. (Pantañjali – Yoga–sūtra Harmadik részében beszél erről részletesebben.)

Az ānanda-maya kośa beazonosítható, mint a transzcendentális meditáció lépcsőjének végső állapota, a technikai értelemben vett samādhi. Azonban, ahogyan az már a korábbi cikkekben előreveítőleg kiderülhetett, még ez a szint, állapot sem a végső. Bár már nagyon közel van, és meglehetősen hasonlít ahhoz. Ezen a szinten az élőlény, bár ugye már a lélek valódi tulajdonságait tapasztalja, még nem látja a különbséget a tiszta buddhi (intelligencia) és az önvaló között. Így ez még mindig hamis azonosítás, bár már a legfinomabb szintű. A samādhi itt még egy ideig-óráig fennálló elmerülés lehet csupán, ezután viszont van még egy szint, ami minden eddigin túlmutat.

Ennek a bonyolult és részletes tudománynak a leírásába azonban ez alkalommal már nem megyünk bele. Remélem ebben a néhány cikkben sikerült valamennyire megvilágítanunk a kapcsolatot a yoga egyes gyakorlatai, illetve a hamis önazonosítás szintjeinek felülmúlása között. A lelkes érdeklőknek ajánlom olvassák Gaura Kṛṣṇa Dāsa – Patañjali Yoga-sūtra című szanszkrit eredetiből fordított és magyarázattal ellátott több részes művét.

Forrás: Geetha M Kanthasamy – the Yogic lens
Dr. Tóth Soma László, Képes Andrea, Medvegy Gergely, Kapisinszky Judit : Jóga tiszta forrásból
Dr. Tóth Soma László – Patañjali – Yoga-sūtra, Harmadik rész. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2021.

Borítókép: seleznev_photos