A védikus pszichológia alapjai: kötőerők

A három kötőerő elmélete

A védikus irodalom sokatmondó kifejezéseket használ annak érdekében, hogy bemutassa az anyagi világban működő, mindenre hatást gyakorló energiákat. Megtanítja azt is, hogy az ember hogyan viszonyuljon ezekhez az energiákhoz annak érdekében, hogy harmóniában tudjon maradni önmagával és környezetével. Ezeket az erőket a szanszkrit nyelv guṇának (kötél) nevezi, amelyet a „kötőerő” szóval fordítunk magyarra. Mindent áthatnak, mindennek a létezését és működését meghatározzák és befolyásolják a világban.

Az úgynevezett sattva-guṇa (szattva-gúna) a jóság, a harmónia és a fény kötőereje; a rajo-guṇa (radzsó-gúna) szenvedélyt és aktivitást gerjeszt, a tamo-guṇa (tamó-gúna) pedig tudatlanságot és inaktivitást eredményez. Hatásukra az élőlények egyre inkább a külső világhoz kezdenek kötődni, eredeti tudatukról megfeledkeznek, s így a test érdekeit szolgáló erős testtudatot fejlesztenek ki.[1] Ennek köszönhetően az életükben mindent anyagi testükkel kapcsolatban értelmeznek, még önmagukat is, s nem fogadják el olyan dolgok létezését, amelyeket nem tapasztalnak az érzékszerveikkel. Számukra csak az anyag világa létezik. Ez a folyamat és gondolkodásmód természetesen egyre távolabb sodorja őket attól az eredeti harmóniától, amely létezésük kezdetétől jellemezte őket.

Az önvalóból fakadó tettek és értékrend, valamint a testtudat által inspirált tettek és értékrend egymásnak feszülése az, ami a jelenlegi személyiségünket és gondolkodásmódunkat kialakítja. Mindkét értékrendet, illetve cselekvésformát a magunkénak érezzük, azonban az egyik eredendően hozzánk tartozik, a másikat a testtudat határozza meg. Az önvalóból fakadó tettekkel a természettel, az univerzális törvényekkel való harmóniára törekszünk; a testtudat diktálta tettek által pedig egy olyan mesterséges viselkedésmintát alakítunk ki, amit a sajátunknak fogadunk el, mert már régóta azonosulunk vele.

Photo by Greg Rakozy on Unsplash

A kötőerők jellemzői

A jóság kötőereje (sattva-guṇa)

A jóság kötőereje (sattva-guṇa) a fény, a szeretet és az eredeti tudat felébredését elősegítő minőség. Mivel tisztább a többinél, ragyogó, és megszabadítja az embert minden kedvezőtlen karmától, visszahatástól.[2] Hatására a hit, a hűség, a becsület, az önkontroll, az egyszerűség és az igazságosságra való hajlam alakul ki a szívben, s ezzel egy időben a belső harmónia, egyensúly és stabilitás az ember életének szerves részévé válik. Az önvalót ismerő igaz tudás ébredését is a sattva energiája segíti elő. Ez a tisztaság, a bölcsesség és a béke alapja. Domináns jelenléte az ember életében tudást és boldogságot eredményez.[3]

A Bhagavad-gītā szerint e kötőerő befolyása alatt testünk minden kapuját tudás ragyogja be.[4] A jóság minőségében élők boldogok a helyzetükben, s ez a boldogságérzet, valamint az általuk birtokolt tudás köti meg őket. Ezért hívják még ezt a jóságot is kötőerőnek. A jóság kötőerejének dominanciája felemelkedést, fejlődést biztosít mind testi, mint pedig mentális-érzelmi szinten; a következő életben pedig magasabb rendű újjászületést eredményez.[5]

A szenvedély kötőereje (rajo-guṇa)

A szenvedély minősége (rajo-guṇa) aktív, ösztönző erő, amely mindenhol változást eredményez, ahol csak megjelenik. Ha az ember életében a szenvedély minősége van túlsúlyban, akkor erős ragaszkodás, gyümölcsöző cselekedetek, fáradhatatlan törekvés, valamint fékezhetetlen vágy és sóvárgás jellemzi őt.[6] Ez az energia megzavarja az egyensúlyt, s önző tetteket, szenvedélyt, aggodalmat és ellentéteket indukál. Megtévesztő természete rövid távon gyönyört kelt, hosszú távon azonban fájdalmat és szenvedést hoz létre. A szenvedély kötőerejének hatására újra meg kell születni az emberek világában.[7]

A tudatlanság kötőereje (tamo-guṇa)

A tudatlanság kötőereje (tamo-guṇa) a tudatlanság, a sötétség, a tompaság, a tétlenség és mozdulatlanság minősége; egy passzív, akadályozó, negatív erő, amely hanyatlást és pusztulást okoz. E kötőerő hatásának következménye az őrültség, a tétlenség, a tunyaság és a túl sok alvás. Ezek mellett illúziót, fásultságot, közönyt, érzelmi leépülést és a tudatosság hiányát eredményezi, ezért a hatása alatt élő embert az anyagvilághoz láncolja. E kötőerőnek a dominanciája az ember alacsonyabb rendű újjászületését okozza.[8]

A kötőerők működése

A fent említett kötőerők állandó harcban állnak egymással. Néha a jóság (sattva) minősége kerül túlsúlyba, mert elnyomja a szenvedély (rajas) és a tudatlanság (tamas) minőségét, néha a szenvedély győzi le a jóságot és a tudatlanságot, máskor pedig a tudatlanság uralkodik a jóság és a szenvedély felett. Ily módon örök küzdelem folyik közöttük az elsőbbségért.[9] A három kötőerő hatása tehát keveredik és összegződik; kölcsönösen, a legváltozatosabb módon hatnak egymásra és mindenre, amivel csak kapcsolatba kerülnek.

A kötőerők működéséről lényeges tudni, hogy sohasem hatnak tisztán, önmagukban. Ahogy a színpaletta három alapszínéből szinte minden színt kikeverhetünk, ugyanúgy a három kötőerő is megszámlálhatatlan variációban befolyásolja az anyagvilágot, közvetlen környezetünket, saját életünket és gondolkodásunkat.

A sattva (szattva), a rajas (radzsasz) és a tamas (tamasz) különböző mértékben hatnak az életünkre. Míg az első gyengébb, addig a második erősebb, a harmadik pedig még erősebb befolyást gyakorol eredeti énünkre. Úgy is felfoghatjuk mindezt, hogy a kötőerők eltérő módon, de befedik, elfátyolozzák az önvaló természetes tudatát. A jóság minősége fel-fellebbenő, áttetsző fátyolként, a szenvedély és a tudatlanság minősége viszont már alig átlátható, sűrű ködként takarja el igazi énünket és a körülöttünk lévő valóságot.

Egy jógí próbáljon felülemelkedni a kötőerőkön

A jóság kötőereje a boldogsághoz, a szenvedély a gyümölcsöző tettekhez köti az embert, a tudatlanság pedig a tudást elhomályosítva tébolyban végződik.[10] Bármelyik kötőerő hat dominánsan az emberre, mindegyik arra kényszeríti, hogy a születés és a halál körforgásában (saṁsāra) maradjon. Ezért egy jógí számára még a jóság kötőerejében való megállapodás sem lehet a végleges állapot. A jóga szentírásai azt javasolják, hogy egy önmegvalósításra törekvő ember próbáljon meg felülemelkedni az anyagi kötőerőkön a megfelelő táplálkozás, a meditáció és az önvaló tanulmányozása által.

^[1]      Bhg. 14.5.

^[2]      A karma előző életeinkben végzett tetteink kedvező vagy kedvezőtlen eredménye, amely a jelenben aktualizálódik, befolyásolva életünk alakulását.

^[3]      Bhg. 14.6.

^[4]      Bhg. 14.11.

^[5]      Bhg. 14.6.

^[6]      Bhg. 14.12.

^[7]      Bhg. 14.7.

^[8]      Bhg. 14.8.

^[9]      Lásd a Bhagavad-gītā 14.10. versét a kötőerők harcáról.

^[10]    Bhg. 14.9.

Cikk forrása: Gaura Krisna Dásza (Dr. Tóth-Soma László), Ranginí Déví Dászí (Képes Andrea), Medvegy Gergely, Kapisinszky Judit: Jóga tiszta forrásból

(Borítókép: Photo by Shane Devlin on Unsplash)