Változtass a tudatodon, és kerülj harmóniába önmagaddal

Finom fizikai test megfelelő működése és a kötőerők hatásai

A jógapszichológia tanításának egyik célja, hogy megértesse velünk, mennyire fontos a finom fizikai (mentális) test változásainak állandó ellenőrzése és szabályozása. A kötőerők hatására létrejönnek az ember mentális testének különböző szintű szennyezett állapotai, amelyek a téves felfogás, a nem megfelelő érzékelés és értelmezés számtalan variációját okozzák. Könnyen beláthatjuk, hogy a legtöbb emberi probléma és betegség az elme egyensúlyának megbomlásából származik.

Az anyagvilágba süllyedt lélek eredeti, transzcendentális tudatát a sattva (szattva – jóság), a rajas (radzsasz – szenvedély) és a tamas (tamasz – tudatlanság) egyaránt befedi. A jóság minősége ezzel együtt a jógí segítségére lehet eredeti tiszta tudatának visszaállításában, ám a rajas és a tamas „rendbontó” hatásuk miatt kibillentik egyensúlyából, s az illúzió egyre mélyebb bugyraiba rántják őt. Az eredmény az elme diszharmóniája, izgatottsága és illúziója lesz, s ennek természetes következménye a téves énfelfogás és érzékelés.

Az elme, az intelligencia és a hamis ego alkotta mentális test képezi a kapcsolatot az önvaló, vagyis a tiszta tudat és a durva fizikai test között, ezért a mentális test analitikus tanulmányozása önmagunk megismerése szempontjából nagyon fontos.

A szennyezett anyagi tudat 5 állapota

Vyāsa (i. u. 4–5. század) a Patañjali Yoga-sūtrájához fűzött magyarázatában a szennyezett, anyagi tudat (citta) öt állapotát írja le, a tudat szennyezettségének, illetve tisztaságának minősége szerint.

Szerinte a citta lehet: (1) kába (mūḍha), (2) zavarodott (kṣipta), (3) izgatottan szétszórt (vikṣipta), (4) egy pontra szegezett (ekāgra) és (5) teljes mértékben szabályozott (niruddha).[1]
Ennyiféle tudatállapotban lehetünk tehát, s a fő típusok között természetesen számtalan átmenet létezik.

◦ A „kába tudatot” (mūḍha) a tudatlanság (tamas) dominálja, amelyet a tétlenség, a bűnös gondolatok, a tudatosság hiánya, a letargia és a sok alvás jellemez. Ebben az állapotban az elme annyira lusta, hogy elveszíti a helyes gondolkodás képességét, negatívvá és tompává válik.

◦ A szenvedély (rajas) és a tudatlanság (tamas) együttes túlsúlya okozza a „zavart tudat” (kṣipta) kialakulását. A szenvedély miatt az elme hiperaktívvá válik, a tudatlanság miatt pedig elveszíti a jót elfogadó, s a rosszat elutasító megkülönböztetőképességét. Sőt a rossz, illetve kedvezőtlen dolgokat jónak, a jókat pedig rossznak látja, így ide-oda csapong, anélkül hogy bárhol megnyugodna. Érthető, hogy nem csupán a belső utunk megismerésében, hanem a hétköznapi tevékenységeink során is nagy akadályt jelent a zavart, szétszórt tudat.

Fotó: Thiago Miranda

◦ A citta „izgatottan szétszórt” (vikṣipta) nyugtalan állapotát elsősorban a szenvedély okozza, amely a saját jól megfontolt anyagi céljai felé hajtja az embert. A vágyak sokasága miatt az elme képtelen megállapodni hosszabb ideig; a tökéletes boldogság reményében mindig újabb és újabb érzéktárgyat keres magának.

Ez a zavartan szétszórt, kṣipta tudat egy aktívabb, szenvedélyesebb állapota, s komoly akadályt jelent a személyiségfejlődés és az önvaló felfedezésének útján. Ezeken a szinteken az ember fájdalmat, nyomorúságot és mindenféle kellemetlen érzést tapasztal. Állandóan szenved, s mindig tanácstalan saját valódi érdekét illetően. A következő két tudatállapot már jóval nyugodtabb az eddig felsoroltaknál, s kedvezőbb is a személyiségünk fejlődéséhez.

◦ Egy pontra szegezett (ekāgra) és jól kontrollált (niruddha) állapotában a tudat rögzült, s nincsenek benne változások. Ekkor főként a jóság (sattva), az anyagi természet fényt hozó (prakāśa) aspektusa kerül túlsúlyba. Ez a békével teli állapot már nagyon közel van a teljes nyugalomhoz, amelyben a dolgok valódi természete ténylegesen feltárulhat. A tudatnak ezek az állapotai a legkedvezőbbek a koncentráció és a meditáció gyakorlásához.[2]

A tudat elcsendesítésének állapota és célja

A jóga egyik fontos célja többek között éppen az, hogy az egy pontra szegezett és jól kontrollált tudatállapotot olyan hosszú ideig és olyan szilárdan fenntartsa, amennyire csak lehetséges. A Bhagavad-gītā szerint azok, akik a jóga odaadó ösvényét járják, „szilárdak elhatározásukban, és csak egyetlen céljuk van, a határozatlanok pedig szétszórt értelműek”.[3] Szétszórt elmével természetesen nemcsak lelki törekvéseket, de anyagi célokat sem lehet sikeresen beteljesíteni.

Amikor a tudat „jól kontrollált”, akkor nincs benne zavar, mert a sattvikus (a jóság minőségét fenntartó) energia tisztán hatja át. Ezt az állapotot elérve a tudat zavartalan tükrében a torzításmentes tapasztalás révén feltárulhat a jógi eredeti tudata is, ami már az önvaló felfedezéséhez és a lélek Legfelsőbb Úrral való kapcsolatának megismeréséhez is elvezethet. Ez a tudat elcsendesítésének tényleges célja. A citta ebben a zavartalan állapotában képes igazán az önvaló felé fordulni, felfedezni annak eredeti tulajdonságait.

Hogyan befolyásolják a kötőerők a tudatállapotot?

Nyilvánvaló tehát, hogy a tudatunk kötőerők által meghatározott állapota nagyon fontos a jóga céljait illetően csakúgy, mint önmagunk megismerése és környezetünkkel való viszonyunk szempontjából. Feladataink elvégzése, terveink megalkotása és beteljesítése, s az emberi viselkedésünk minden aspektusa attól függ, hogy a természet mely kötőereje jellemez bennünket, illetve mely kötőerő uralkodik rajtunk.

Ha a sattva kerül előtérbe, az mentális egészséget, kreativitást, lelkiséget eredményez. A sattvikus ember harmonikus, alkalmazkodó természettel rendelkezik, ami nagy szabadságot, a testi és mentális betegségekkel szemben való ellenálló képességet kölcsönöz a számára. Mindig egyensúlyra törekszik, elméje békés. Figyelmes másokkal, és vigyáz saját magára. Az életet egy nagy iskolának tekinti, ahol a halál pillanatáig tanulni lehet. Mindenben csak a jót keresi, még a negatív dolgokban is a tanulságot kutatja. Nyitott az önmegvalósítás, a lelki élet, a lelki gyakorlatok iránt.

Photo by Anway Pawar on Unsplash

A „rajasikus ember” energikus, de mértéktelen cselekedeteivel kiégeti saját magát. Elméje rendszerint izgatott, csak ritkán békés. Határozott véleménye van, s vágyik a mások fölötti uralomra. Gyakran az eszközökben sem válogat. Általában türelmetlen és következetlen a problémák megoldásában. Gyakran nem is vállalja a felelősséget a tetteiért, s főleg másokat hibáztat, ha nehézségekkel kerül szembe. Kitűzött célja eléréséért mindent megtesz, de az elért anyagi örömök mellett számtalan szenvedésben részesül. Frusztrációja gyakran még akkor is növekszik, amikor eléri várva várt céljait.[4]

A „tamasikus ember” mélyen gyökerező pszichológiai gátakkal rendelkezik. Energiája és érzelmei elfojtottak, s nem tudja megállapítani, hogy mi a kedvező, illetve a kedvezőtlen a számára. Hajlamos arra, hogy más emberek és a külső körülmények – általában a negatív hatások – befolyásolják. Kerüli a felelősségvállalást, saját élete önálló vezetéséért sem vállal felelősséget.

A kötőerőknek a citta egyes elemeire gyakorolt hatása nem vizsgálható önmagában, hiszen a három kötőerő mindig együtt, és mindig mindhárom elemre kifejti hatását.

Az önvaló vágyai és a testtudat vágyai

Megérthetjük azt is, hogy az eredeti önvaló vágyai és tettei, illetve a három kötőerő által létrehozott testtudat vágyai és tettei ellentétes érdekeket képviselnek.

Az önvaló vágya az, hogy belülről tapasztalja meg azt az örömöt, amely természetéből adódóan a sajátja, s hogy ne függjön olyan ideiglenes tényezőktől, amelyek a külső világ részei. Az önvalóból fakadó tettek ennek megfelelően azokból a törekvésekből állnak, amelyek által az ember megpróbál függetlenedni a környező világhoz fűződő, jórészt szenvedést okozó ragaszkodásaitól.

A testtudat okozta vágyak és tettek ennek éppen az ellenkezőjét képviselik. A testtudat pontosan azt jelenti, hogy kizárólag az anyagi testtel és a környező világgal kapcsolatban szemléljük saját magunkat, s tényleges érdekünknek a test érzékei által diktált igények maradéktalan kielégítését tekintjük.

Könnyen belátható, hogy ez a kétféle szemlélet egymásnak ellentmondó érdekeket, vágyakat képvisel, s ezek állandó harcban állnak egymással. Minél inkább a testtudat tetteinek hagyunk teret az életünkben, annál jobban háttérbe szorul eredeti énünk, egyéniségünk. Emiatt gyakran még olyan helyzetekben is boldogtalanok vagyunk, amikor egyébként anyagi körülményeink rendezettek, nem szenvedünk hiányt pénzben, elismerésben, hatalomban, boldog családi életben stb.

A jóga célja

Amíg valaki nem lép az önmegvalósítás útjára (yoga), addig más perspektívája nem lévén, az anyagi tudat (citta) által kínált önazonosítás szerint vezeti életét. Igaz tudás és lelki gyakorlatok nélkül az ember nem lát túl az anyagi tudat felszínén tükröződő énképeken, így automatikusan azonosítja velük önmagát. Ez a mechanizmus késztet bennünket arra, hogy azt gondoljuk önmagunkról: „nyugodt vagyok”, „ideges vagyok”, „feledékeny vagyok”, „kövér vagyok”, „férfi vagyok” vagy „ez az anyagi test vagyok”, holott a lélek messze túl van ezeken a megjelöléseken.
A jóga célja az anyagi tudat olyan mértékű megtisztítása, hogy az ne torzítsa el és ne fedje be a lélek eredeti tulajdonságait, hanem látni engedje az ember valódi énjét.

^[1]      Lásd részletesen: Yoga-sūtra 1.2, magyarázat. Gaura Kṛṣṇa 2017: 46–58.
^[2]      A meditációról egy külön fejezetben ejtünk szót.
^[3]      Bhg. 2.41.
^[4]      Lásd: Bhg. 14.16 és magyarázat.

Cikk forrása: Gaura Krisna Dásza (Dr. Tóth-Soma László), Ranginí Déví Dászí (Képes Andrea), Medvegy Gergely, Kapisinszky Judit: Jóga tiszta forrásból

(Borítókép: Image by lookstudio on Freepik)