Hogyan készít fel az ászanagyakorlás a meditációra?

2025. 10. 20. | Jóga gyakorlás

Bizonyára nem ismeretlen számodra – főleg, ha az aṣṭāṅga-yoga irányzat ragadta meg a figyelmedet –, hogy az āsana és a prānāyāma gyakorlatokat a nyolc lépcsőfokban megelőzi és követi is még további kettő, illetve négy másik. Korábbi cikkeinkben az ezeket megelőző yama és niyama lépcsőkről már részletesen írtunk, ezúttal pedig azt tűztük ki célul, hogy megismerjük a nyugaton „yoga” néven ismert fizikai gyakorlatok kapcsolatát és helyzetét az őt követő lépésekkel.

Bizonyára azzal sem mondok újat, hogy a yoga gyakorlásának – már a legtöbb hagyományban – része a meditáció végzése is. A meditáció jótékony hatásait azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom, bármelyik internetes cikk, ami ezen témában folytatott kutatásokkal foglalkozik ezt már megtette helyettünk.

A yoga hagyományok, amelyeknek központi elem a meditáció valamilyen formája, például a dhyána-yoga, aṣṭāṅga-yoga vagy éppen a bhaktiyoga, mind beszélnek a meditáció megfelelő végzéséről is, azokról a technikákról, feltételekről, amelyekkel a meditáció a legkönnyebben végezhető. S ezzel el is érkeztünk az āsanák alkalmazásához.

Az āsana valódi célja

Patañjali a Yoga-sūtrájában meglepő módon egyetlen āsana nevet sem fogunk találni, minden, amit az āsanákról ír azonban kapcsolatba hozható azok végső céljával, mégpedig, hogy megfelelő testhelyzetet biztosítsanak a meditációhoz, és csupán másodlagosnak említi a test és az egészség fenntartását.

Az āsana szó jelentése is elsősorban az, hogy ülő helyzet, s mivel a legtöbbjük inkább kitartott testhelyzet és nem dinamikus tornagyakorlat – persze vannak olyan irányzatok, amelyek kifejezetten a dinamizmusra fektetik a hangsúlyt – a célja a yoga gyakorlójának mindezzel az, hogy megtanulja a testét uralni. A testhelyzetek kitartása fegyelmet, koncentrációt, és sokszor erőnlétet igényel, ezen tulajdonságok megszerzése a gyakorlással elkerülhetetlenül is elvezet ahhoz a szintű test kontrollhoz, amit az ember akkor is láthat, ha sok éve sportoló profival találkozik.


fotó: Sandsun

Mindezek mellett, illetve éppen ezen hatások miatt tapasztalja a yogi, hogy kevésbé lesz fáradékony, a mindennapos idegessége alábbhagy és a tudata, elméje fegyelmezettebb és kihegyezettebb lesz a yoga āsanák rendszeres gyakorlásával. Ha jobban megnézzük akkor belátható, hogy ezen hatások mindegyike egy-egy lépéssel közelebb visz a megfelelő állapothoz, ami a meditációhoz szükséges.

Milyen a megfelelő testhelyzet?

A Yoga-sūtra második részének 46. sūtrája csupán annyit ír a megfelelő testhelyzetről – āsanáról – hogy annak szilárdnak (sthira) és kényelmesnek (sukha) kell lennie. Vegyük figyelembe, hogy itt első sorban a kifejezetten ülő yoga āsanákra utal. A testhelyzet szilárdságát leginkább az adja, hogy a fej, a nyak és a törzs egy egyenes vonal mentén helyezkednek el, a gerincünk természetes görbületét megőrizve.

A másik aspektusa ennek a szilárdságnak, hogy a tudat elvándorlását meg tudjuk akadályozni. Mi sem nehezebb, mint egyhelyben ülni, amikor az elme már legszívesebben kiszaladna a világból és ezer más dolgot csinálna. A kényelem, mint feltétel elég egyértelmű, hiszen egy fájdalmas, zsibbasztó pózban nem lehet még öt percig se megülni, nemhogy órákig meditálni.

Mikor lesz egy āsana alkalmas a céljára?

Patañjali tovább tárgyalja még egy sūtrán keresztül, hogy mi minden tesz egy āsanát megfelelővé. Egyik ilyen kiemelendő pont, hogy az āsana akkor lesz alkalmas céljára (a meditációra), ha erőlködés nélkül ki tudjuk vitelezni. Itt arra kell gondolni, hogy a rendszeres és kitartó gyakorlással már szinte természetessé válik felvenni a testhelyzetet, nem mozog benne ide-oda az ember, és nem is remegünk a fenntartása közben. Azért gyakorolja a yogi az egyes āsanákat, hogy erre a szintre eljusson velük.

Persze itt most nem arra kell gondolni, amit a közösségi médiában látunk, hogy egy yoga āsanában fejjel lefelé áll valaki, és szinte minden erőlködés nélkül fenntartja ezt. A meditációhoz nem feltétlenül szükséges ez a szintű tudás. Eleinte mind erőt megfeszítve küzdünk, az izmaink nem elég erősek, az ízületek nem elég lazák.

De épp, ahogy valakinek természetessé válik, hogy törökülésben ül, vagy karba teszi a kezét, ugyanígy a yogi is a sok gyakorlással eléri, hogy rezzenéstelenül, minden kényszerűség nélkül leül padmāsanába – lótuszülésbe.  Ahhoz, hogy ezt a szintet elérjük jó technika, ha az āsana felvétele után rövid, ám az egész testre kiterjedő relaxációs gyakorlatokat hajtunk végre benne.


fotó: microgen

Mihez segít hozzá a megfelelően felvett jógapóz?

Ugyanebben a sūtrában emeli ki azt is, hogy akkor megfelelő az āsana, ha benne a meditációban kialakult tudatállapot vég nélkül fenntartható. Hogy melyik yoga irányzat mire fordítja figyelme fókuszát, mit tekint a meditáció középpontjának, az már eltérő lesz, s ezen cikkünkben nem is cél ennek a részletes megtárgyalása.

Ám annyi már ebből is kiderül, hogy a legtöbb hagyomány a meditációt nem az elme teljes kiürítésének mesterséges állapotával azonosítja, hanem egy kiválasztott tárgy – ami lehet anyagi vagy transzcendentális – felé fordítással, azzal töltve meg az elmét teljesen. (Na, csak sikerült valamennyire mégis belemenni egy kis részletbe…)

Összegezve…

Tehát összegezve az imént tárgyaltakat – az āsanák, ülőhelyzetek, amelyek eredetileg a meditációs pózoknak voltak szánva, akkor megfelelőek erre a célra, ha szilárdak tudunk lenni bennük – mind fizikálisan, mind mentálisan –, kényelmesen meg tudjuk tartani őket, erőlködés nélkül kivitelezhetők és benne a kívánt tudatállapotot – a meditációs állapotot – végtelenül hosszú ideig fenntartható. A mi modern esetünkben a végtelenség talán kicsit túlzásnak tűnik, elégedjünk meg csupán azzal a pár órával, amit rá tudunk szánni a napunkból.

Remélem ezzel sikerült egy kis inspirációt adnom a yoga gyakorlásának magasabb szintjeit illetően is, illetve, hogy tudtam valami érdekeset és újat is mondani neked! Kellemes és elmerülésben gazdag gyakorlást kívánok!

 

 

 

 

Forrás: Tóth-Soma László: Patañjali – Yoga-sūtra, Második rész (Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2018.)
Borítókép: Prostock-studio

 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok