Hová kerül egy jógi a halála után?

2021. 11. 12. | Filozófia

 

Az emberek nagy része tervezi az életét, a diplomát, a családalapítást, a nyaralást, de az elmúlásra nem készül, mert nem hiszi, hogy ez vele is meg fog történni. Vagy fél tőle, mert nem tudja, hogy mi lesz utána, ezért az anyagi élvezet és szenvedés között lavírozva sodródik egyik életéből a másikba. Ha egy jógi elég kíváncsi, akkor számára a Védák (a jóga szanszkrit nyelvű irodalmai) hiteles válaszokat adnak az emberi élet értelméről, a lélek tudományáról, és a túlvilágról egyaránt. Rukminí Déví Dászí (Pósa Fatime) cikke. 

Amikor ezt megtudtam, belevetettem magam a kutatásba és arra az eredményre jutottam, hogy a magát anyagi testtel azonosító élőlény jelenleg nem is abban a közegben él, ami a természete szerinti otthona. Minden egyes Földön élő lélekszikra (beleértve magamat is) tévedésből a fizikai létbe bonyolódott, és partra vetett halként mindhiába próbálja élvezni a szárazföld nyújtotta „örömöket”.

A Védák egyértelműen beszélnek egy olyan alternatív világról, ami Isten és a lélek eredeti otthona, ahol az élőlény természetének megfelelő körülmények között képes állandó boldogságban élni.

Ezen a ponton meg kell kérnem az olvasót, hogy legalább teoretikusan, minimum a cikk végéig fogadja el Isten létezését, mert akkor nem kell folyton az elméjével küzdenie, és marad energia a lényeg megértéséhez.

Jógaoktatóként megtudtam, hogy a jógafolyamatoknak van célja, és a legfontosabb, hogy kapcsolatba kerüljünk az eredeti forrásunkkal, Istennel, majd kijussunk a születés és halál állandó körforgásából, és egy olyan helyen éljünk, ahol az emberek, állatok és növények harmóniában vannak egymással, ahol az élet örömteli, és a tudás, az öröklét és a boldogság nem egy vágyott cél csupán, hanem maga a valóság.

 Hol van ez a hely?

A szentírások elmondják, hogy ezzel az információval az anyagi világban élő lények nem rendelkeznek az illúzió hatása miatt, s aki olvassa ezeket a könyveket, ki fog kerülni a tudatlanság homályából.

Beszámolnak róla, hogy a lelki világ Isten királysága, ami nem egyenlő a mennyországgal, mert az úgynevezett mennyei bolygók még az anyagi világban találhatóak, és a lélek eredeti otthona ezen túl, a transzcendentális dimenzióban van. Megtudjuk, hogy abban a szférában nincs sötétség, mert az ott lévő lelki bolygók önragyogóak. Ott minden tökéletesen hibátlan, és aggódalomból mentes. Az általunk ismert idő nem létezik. Az úgynevezett időnek a történések sorrendisége miatt van jelentősége, de nem fejti ki a pusztító hatását.

A lelki szubsztanciában nem nyilvánul meg a születés, betegség, öregség, halál, nincs szenvedés, bűnözés vagy irigység.

Azon a helyen a lélek eredeti lelki testében, örök formájában szolgálatot végez a Legfelsőbb Személynek. Minden ott levő lény élő és tudatos, beleértve a növényeket, az állatokat, a folyókat, a hegyeket, még a felhőket is.

Milyen a lelki világ felépítése?

A válasz dióhéjban a következő: Az anyagi és lelki világ határán van a Brahmadzsóti, ami Isten személytelen sugárzása. Ez teljesen eseménytelen, így, aki vágya következtében oda jut, egy idő után a monotonitás miatt „tovább áll”.

Felette vannak a Vaikuntha bolygók, ahol az uralkodó hangulat a tisztelet, és az Úr úgy viselkedik, ahogy Istentől elvárják.

Ha tovább haladunk, akkor eljutunk Gólokára, ahol már megjelennek a családi kapcsolatok. A legmagasabb szinten találjuk Góloka Vrindávanát, amire a spontán és természetes szeretet jellemző. Itt lehetséges a legbensőségesebb viszony a lélek és Isten között.

Ott a középpontban egy kékes színű tehénpásztorfiú van, aki fuvolázik, s Hozzá mindenki vonzódik, mert annyira elbűvölő a szépsége, és olyan megnyerő tulajdonságokkal rendelkezik. Őt Krisnának nevezik. Kedvteléseket végez, vagyis szórakozik, és ebben az örömben minden társa részesül.

 Hogy hová kerül tehát a jógi a halála után? Azon múlik, hogy milyen jógafolyamatot gyakorol, és az milyen vágyakat ébreszt fel a szívében.

 

S hogy mi lesz azután, hogy beléptünk a lelki világba? A jóga alapirodalmából megtudjuk:

„Miután elértek Engem, a nagy lelkek, az odaadó jógik soha többé nem térnek vissza ebbe az átmeneti szenvedésekkel teli világba, mert már elérték a legfőbb tökéletességet.”

(Bhagavad-gítá 8.15.)

 

Fedezd fel te is a tudást a jógarendszerekről és a lélek természetéről a Bhagavad-gítában.

Ha szeretnél egy példányt, kattints ide!

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok