A tudás átadásának folyamata a védikus hagyományok tükrében

A hétköznapokból a védikus világba

Biztosan te is voltál diák, vagy épp most jársz ebben a cipőben. Lehet, hogy azóta már tanár lettél, de ha az nem is, szinte biztos, hogy van tanár ismerősöd. Ez pedig azt jelenti, hogy te is, én is, mind ismerjük jól azt, hogy milyen manapság az oktatás világa, ezt nem is kell részleteznem.
Tehát ismerjük a helyzetet, de hogyan is lehetne jobb?
Te is szeretnéd mélyebben megérteni, hogy miért ekkora nagy kihívás és művészet az, hogy tanítást adj valakinek, vagy tanítást tudj elfogadni valakitől, és megtudni, hogy valójában mennyi apró részlet befolyásolja azt, hogy mindez milyen minőségben történik? 

Nos próbáltam kicsit mélyebbre ásni, és megtalálni a rejtély kulcsát, hogy hol is hibázunk. 

Nagyon izgalmas olvasnivalóra bukkantam ezzel kapcsolatban és szeretném veled is megosztani!
Jelen cikk a védikus írásokon alapszik. Talán elsőre egy kicsit vadnak tűnhet, mert hirtelen a hétköznapi rutinból egy olyan fajta írásba/világba visz, ami hihetetlenül jóságos és tiszta, ami napjainkban sajnos már nem jellemző. Ez azzal is jár, hogy így a léc elég magasra került. Mégis megéri végigolvasni és, ha a mai világunkban bonyolult is ezeknek az elveknek a megvalósítása, mégis adhat egy nagyon jó irányt a törekvéseidnek, és segíthet sokkal tudatosabbnak lenni.
Mindezek mellett a cikk segítségedre lehet abban is, hogy meg tudd állapítani, hogy ezek után kitől is szeretnél tanulni és hogyan. Milyen jellemzői vannak a hiteles tudásnak és milyenek a hiteles képviselői.  Ráadásul nemcsak az oktatás témáján gondolkoztat el, hanem az élet és az emberi lét valódi értékein is.  

Ez egy két részből álló cikksorozat, amelynek ebben az első részében a tudásátadás elemei közül az első kettőre kerül sor, a tanár és a tanítvány elemzésére. 

 A tudásátadás elemei

E tanulmány témája a tudás átadásának folyamata a védikus hagyományok tükrében. Tekintettel arra, hogy univerzális témáról van szó, a tárgyalt fogalmak és folyamatelemek nagyrészt ismertek a modern oktatás berkeiből. A tudásátadás elemeiként említhetjük meg: 1.) a tanárt, 2.) a tanítványt, 3.) az átadandó tudást, 4.) a tudás átadásának aktuálisan megfelelő módszereit, beleértve annak folyamatát, és végül 5.) az oktatás célját. Bármelyik is hiányzik a képből a felsorolt öt elem közül, vagy sérül a funkciója, akkor a tudásátadás nem lesz a maga teljességében sikeres.

1. A tanár

A tanár (guru) jelleme, személyisége, kvalitásai és természetesen a dharmához való viszonya meghatározzák, hogy milyen sikeresen tudja átadni a kívánt tananyagot a diákjainak. Ez határozza meg azt az attitűdbeli környezetet, amely az egész folyamat alapját képezi, és amely lehetővé teszi a tudás átadásának és elfogadásának is a sikerét. A dharma négy alapelve, amelyre az ember Istennel való kapcsolata is épül (a lemondás, a tisztaság, a kegyesség és az igazmondás),⁵ s amelyek az ember (a tanár és a diák) jellemét alkalmassá teszik a feladatuk végzésére. A lemondás (tapas) gyakorlása segíti a tanítás-tanulás közben felmerülő akadályok tolerálását, a külső-belső tisztaság (śauca) nyugodt elmét és jó emlékezőképességet biztosít, a kegyesség (dayā) elvének követése a tanár és diák egymással való viszonyát támogatja a tisztelet és az alázat hangulatának elősegítésével, és végül az igazsághoz való hűség (satya) a bizalom felépítéséhez elengedhetetlen.

Ahogy a fentiekből is kitűnik, a tanítás sohasem csupán információátadást jelent. A tudáshoz, hogy annak átadása a célját beteljesítse, megfelelő szellemiségnek is társulnia kell. Ezt a szellemiséget a tanárnak nemcsak a szavaival, hanem az életével is képviselnie kell, hiszen csak azt tudja átadni tanítványának, amivel ő is rendelkezik. Így, ha jó szakembereket akar képezni, akkor saját magának is jó szakembernek kell lennie, ha pedig jó embereket szeretne nevelni a tanítványaiból, akkor saját magának is ilyenné kell válnia. Amennyiben ez nem valósul meg, akkor az oktatás célja nem, vagy csak külső segítséggel tud megvalósulni.

Felmerülhet a kérdés, hogy ki lehet tanár, illetve guru? Milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki mások oktatására, tanítására vállalkozik, ekképpen szolgálva a társadalmat? A védikus hagyományok elvárása szerint a minimális követelmény egy tanárral szemben az, hogy a tudományterületének ismerete mellett meg kell tanulnia eltűrni, illetve szabályozni: 1.) a felesleges beszédre való késztetését, 2.) az elméjének kedvezőtlen állapotait, 3.) a dühre való hajlamát, 4.) a nyelvének, 5.) a gyomrának és 6.) a nemi szerveinek az ösztönzéseit. Úgy tartják, hogy az ilyen ember alkalmas arra, hogy tanítványokat fogadjon el.⁶

Ha egy tanár már az élet végső céljára is oktatja a tanítványait, tehát lelki képzést is ad, akkor további feltételeknek is meg kell felelnie. Ismernie kell valamennyi védikus szentírás jelentését, képesnek kell lennie arra, hogy megmagyarázza a Védák célját (Istent), be kell tartania annak szabályait és előírásait, valamint ugyanilyen viselkedésre kell oktatnia tanítványait is.⁷

Bár ez egy kicsit szigorúnak tűnhet, mégis tradicionálisan úgy tartják, hogy „Aki nem tudja felszabadítani a gondjaira bízott élőlényeket, akik az ismétlődő születés és halál útját járják, az soha ne legyen tanítómester, apa, férj, anya vagy imádandó félisten.”⁸

Photo: Back to Godhead, 1985. December

2. A diák

Természetesen, ahogy a tanárral, úgy a tanítványokkal (śiṣya) szemben is vannak elvárások. Egy diáknak vágynia kell az adott tudományterület (esetleg az Abszolút Igazság) megismerésére. Legyen hajlandó a tudásban való fejlődésért áldozatot hozni, tegyen fel kérdéseket a gurunak és szolgálja őt,⁹ miközben követi a Védák szabályozó elveit (a dharmát és esetleg a para-dharmát).¹⁰ Mindezeken túl mentesnek kell lennie a hamis tekintélyérzettől, soha ne gondolja magát a cselekvőnek, legyen mindig aktív, sohase legyen lusta, ne viselkedjen birtokosként, mert ez erősíti benne az egoizmust, ápoljon szeretetteljes kapcsolatot a tanárával, ugyanakkor viselkedjen vele mindig tisztelettel. Sohasem szabad feladnia a tanulás folyamatát, sőt, mindig vágynia kell a megértésben való fejlődésre. Nem szabad senkire sem irigynek lennie, s óvakodnia kell a haszontalan beszélgetésektől.

A tanítványok számára, azért, hogy a megszerzett tudás (jñāna) alkalmazhatóvá (vijñāna) és értékrendet formáló elemmé váljon, a śravaṇa – manana – nididhyāsana hármas folyamatának követését javasolják.¹¹ A śravaṇa, azaz hallás folyamata az, amikor a tanítvány hallja, olvassa, vagy bármely érzékszervével felfogja, érzi az információt, a tudást. A manana gyakorlata az, amikor elgondolkozik, elmélkedik a tanultakról, próbálja megérteni az elsajátított tudás minden egyes részletét. Megfelelő motiváltság esetén ez elvezet a következő szintre, a gyakorlati megvalósítás szintjére, melyet nididhyāsanának, vagyis a tudásban való megszilárdulásnak hívnak. Ezen a szinten áll be változás az ember értékrendjében és viselkedésében.¹²

^{A következő cikkben pedig folytatjuk magával az átadandó tudással, a tudás átadásának módszereivel, és az oktatás céljának elemzésével. Bármelyik is hiányzik a képből a felsorolt (összesen) öt elem közül, akkor a tudásátadás nem lesz a maga teljességében sikeres, ezért érdemes velünk tartanod a folytatásban is!}

 Forrás:

Tattva – A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tudományos folyóirata
Lapszám: A védikus oktatás elmélete és gyakorlata -21-XX/1- 2017. november
Szerző: Dr. Tóth-Soma László (Gaura-Krisna Dásza)

^Lábjegyzet:

^{5 Bhāg. 1.16.25, 1.17.24.
6 A tanítások nektárja: 1.
7 Vāyu-purāṇa, idézi:Caitanya-caritāmṛta továbbiakban: Cc. Ādi-līlā.1.46 magyarázat.
8 Bhāg. 5.5.18.
9 Bhg. 4.34.
10 A para-dharma az Úr szolgálatát jelenti.
11 Singh 2004: 18; Sharma 2002: 408.
12 Bhaktividyā Pūrṇa Swami 2003: 8. fejezet.}

^{( Borítókép: Photo by Nikhita S on Unsplash )}