A jóga mindenkié – Nemzetközi Jóga Nap

2025. 06. 19. | Az én jógám, Életmód

 

Nemzetközi Jóga Nap

India miniszterelnöke, Narendra Modi 2014-ben vetette fel, hogy legyen a jógának is világnapja, az ENSZ Közgyűlése pedig június 21-ét ‒ az év leghosszabb napját ‒ jelölte ki erre az alkalomra, így 2015 óta ‒ idén éppen 10. éve ‒ ünnepelhetjük a Nemzetközi Jóga Napot.

Persze, tudom, az év szinte már minden napja valamilyen világnappá vált, amikről megemlékezhetnénk, mint mondjuk a palacsinta világnapja vagy a sivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja. Biztos te is belefutottál már hasonlókba, vannak köztük mókásabbak, komolyabbak vagy elgondolkoztatóak. Aztán legtöbbször a kis mókuskerekünkben azt sem tudjuk, hogy melyik hónapban járunk vagy hányadika van, nemhogy minek a világnapja köszöntött épp ránk.

Ha azonban olyan dologról van szó, ami közel áll a szívünkhöz ‒ ezesetben a jóga ‒, arra azért felkapja az ember a fejét. Főleg, ha az interneten is szoktál cikkeket olvasni e témában, akkor biztosan feldobta már az algoritmus és láttad, vagy a kedves jógapajtásaidtól hallottad, hogy közeleg a nemzetközi jóga nap.

India rejtett kincse

Érdekes dolog ez, kívülről szemlélve a jóga csupán egy testmozgás a sok közül, esetleg valami misztikus békét adó tevékenység. Ám annak, aki éli a jógát, hamar kiderül, hogy ennél sokkal többet rejt magában. Nagy hatással tud lenni a gyakorlójára minden szinten ‒ testileg, mentálisan és lelkileg is ‒, attól függően ki mennyire veti bele magát. De ami biztos, hogy megváltoztatja az ember életét.

Ám nem volt mindig könnyen hozzáférhető ez a tudás. Nagy utat tett meg az ősi India e rejtett kincse, amíg elérkezhetett hozzánk is, de szerencsénkre megtörtént, megkaphattuk, már a miénk.


fotó: sofiiashunkina

A jóga ereje

Sőt mára az egész világon milliók gyakorolhatják ezt az ősi tudományt és művészetet, akik eltérő kultúrából és háttérből származnak, és a jóga mégis egységesen köti össze őket (minket). Rámutat arra, hogy a jóga egy közös nyelv, amely átível minden társadalmi, kulturális és vallási határon.

Biztos vagyok benne, hogy ha belegondolsz, a saját életedből is jónéhány csodálatos ember arca villan be, akiket a jóga által ismerhettél meg, szövődhettek értékes, mély barátságok, amik által segíthetitek és tehetitek jobbá egymás életét. Ugyanakkor, a jógás kapcsolatokon túl, a családod, barátaid, munkatársaid, az egész környezeted számára lehetsz egy szuper inspiráló és szép példa azokkal a pozitív változásokkal, amit a jógikus életmóddal értél el.

A jóga nem csupán az egyéni jóllétedet szolgálja. És ezért is fontos, hogy azt, amit a jóga által kapsz, azt oszd meg másokkal is, hogy ez az áldás minél több lélekre kiterjedhessen. Hogyan teheted meg mindezt a jóga világnapján?

Gyakoroljunk együtt! Jössz?

Jógázni jó! Jógásokkal együtt lenni jó! Így, ha van kedved és lehetőséged, fogd a matracod, és egy (vagy sok) számodra kedves személyt, gyere/gyertek el a Margitszigetre, és töltsünk el közösen néhány órát! Szánj egy kis időt arra, hogy megünnepeld a jógát és a jógás közösséget. Ne feledd, hogy együtt milyen nagyon erősítjük egymást!

Ezúttal pontosan a jóga nemzetközi napján, azaz június 21-én (szombaton) lesz egy nagyon klassz lehetőség, amikor is odakinn, az illatos, békés természetben együtt emlékezhetünk, gyakorolhatunk, tanulhatunk és lelkesíthetjük egymást a jóga művelésére.

Megtalálsz minket is a szigeten (a BHF ponton), ehhez a pontosabb infók: Napforduló Jógafesztivál – BHF
Az esemény minden részletét pedig itt leled: Napforduló Jógafesztivál
A jógafesztivál ingyenes. Gyereee, várunk szeretettel!


fotó: BHF – Margitsziget, jógaóra

Ha pedig “kijógáztad” magad, de még visz a lelkesedés, jószívvel ajánlunk egy nagyon színes és vidám programot ‒ szintén Indiából ‒, a Szekérfesztivált, ahova családdal, barátokkal is be lehet csatlakozni. A programok ingyenesek, lesz jógabemutató is, meg mindenféle kellemesség a Városligetben. Részletek: Ratha-játrá – Szekérfesztivál

Hogyan ünnepelheted még ezt a napot?

Ha valamiért épp nem tudsz kimozdulni, még mindig tarthatsz egy nagyon tudatos, felemelő napot.

Megteheted például, hogy kikacspolod az értesítéseket, kilépsz a közösségi média oldalakról, és csakis arra fókuszálsz, amit éppen csinálsz. Már önmagában ez is egy nagyon üdítő dolog lesz!

Olvashatsz jógairodalmat, leterítheted a jógamatracod és végezhetsz otthoni ászana, pránájáma gyakorlást, egy kis relaxációt, vagy elmélyedhetsz a mantrameditációban.
Ha pedig egyiket sem csinálod még, viszont egy ideje érik benned a vágy, hogy kipróbáld a jógázást, kezdd ezen a napon! Sok ember meditál ilyenkor a jógán, ami neked is adhat egy jó adag lelkesedést és lendületet, hogy végre belevágj.

Bármilyen időtölést is választasz magadnak szombatra, lelki élményekben gazdag, töltődős, vidám napot kívánunk!

 

 

 

Borítókép: YuriArcursPeopleimages

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok