Tippek a pránájáma gyakorlóknak

2023. 08. 16. | Az én jógám, Pránajáma

 

A prāṇa (prána) szó jelentése: „életerő” vagy „életlevegő”. A prāṇāyāma (pránájáma) pedig a prāṇa szabályozását jelenti, vagyis amikor a légzés által felhalmozod az életerőt, és annak áramlását irányítod a szervezetben.
Testünket elsősorban a légzés szabályozása, a megfelelő táplálkozás és az āsanák (ászanák) gyakorlásának segítségével töltjük fel az éltető prāṇával. Tekintsük át most a légzés szabályozásának témakörét.

Miben segít a prāṇāyāma?

Légzésünk szabályozása számos kedvező hatást eredményezhet. Ez a folyamat vitalizálja a testet, hiszen minden egyes tudatosan szabályozott levegővétel nagy mennyiségű prāṇát, úgynevezett kozmikus életerőt, illetve életlevegőt juttat a szervezetbe. Segítségével megpróbálhatjuk irányításunk alá vonni az elmét, anyagi tudatunk mentális működését, szabályozva annak „kicsapongásait”. A jógahagyományok szerint a légzéssel kapcsolatos gyakorlatok tehát többek között ezeket a célokat szolgálják.

A Bhagavad-gītā ezzel kapcsolatban kijelenti:
„Amikor kizárja valamennyi külső érzéki tárgyat, szemét és tekintetét a két szemöldök közé rögzíti, a ki- és belélegzést az orrlyukakban tartja, ezáltal szabályozva az elmét, az érzékeket és az értelmet, a felszabadulásra törekvő transzcendentalista [jógi] megszabadul a vágyaktól, a félelemtől és a haragtól. Aki mindig ebben az állapotban van, az minden bizonnyal felszabadult.”

Az  ötféle  prāṇa (prāṇa, apāna, vyāna, samāna és udāna) elengedhetetlen az anyagi test és az elme kiegyensúlyozott működéséhez, az azonban helytelen, ha valaki a látható fizikai testét, annak működéseit vagy az úgynevezett prāṇa-testet az önvalója részének tekinti. A prāṇa ugyan életerővel látja el a testet, és megfelelő működése segít a belső, mentális egyensúlyunk fenntartásában, ezzel együtt azonban befedi az élőlények eredeti tudatát, s így téves önazonosítást eredményez. A jóginak meg kell értenie valódi (lelki) önmagát; túl kell lépnie azon, hogy önmagát a finom fizikai vagy a durva anyagi testével azonosítsa.


Image by Freepik

Prāṇāyāmával kapcsolatos tanácsok a gyakorlóknak

A prāṇāyāma-gyakorlatok végzése során a fő szempont a mértékletesség, a kiegyensúlyozottság és a józan ész. Azok számára, akik komolyan szeretnének haladó prāṇāyāma-gyakorlatokat végezni, egy guru vagy egy tapasztalt jógatanár irányítása elengedhetetlen. Semmit ne erőltessünk, addig végezzük a gyakorlatot, amíg kényelemes. Betegség alatt ne gyakoroljunk, terápiás célból keressünk fel jógaterapeutát vagy jógatanárt.

Az életmód

Kerüljük a rendszertelen életmódot, a helytelen táplálkozást, a dohányzást. Tanuljuk meg kezelni a stresszhelyzeteket, mert ezek elvonják az energiát, akadályozhatják a prāṇa áramlását, és a bekövetkező energiavesztés a kapcsolódó szervek, végtagok életerejét is csökkenti, betegséget és anyagcsere-problémákat okoz. Könnyű, lezser, kényelmes, természetes anyagból készült ruhát viseljünk, és az utolsó étkezés után legalább három-négy óra teljen el, hogy a gyomor tartalma ne nyomja a rekeszizmot és a tüdőt. Gyakorlás előtt zuhanyozzunk le, majd a gyakorlást követő fél órában engedjük, hogy a testhőmérséklet visszaálljon a nyugalmi szintre, majd tusoljunk.

A légzés

Mindig az orron át lélegezzünk, kivéve, ha ettől eltérő utasítást kapunk.

A gyakorlás ideje

A kora reggeli órák a legalkalmasabbak a prāṇāyāma gyakorlására, mert ekkor a test friss, a levegő üde, és a tudatot nem terhelik erős benyomások. A közvetlenül a napnyugtát követő időszak is nagyon kedvező. Alvás előtt nyugtató hatású gyakorlatokat végezhetünk. Próbáljunk rendszeresen, mindig ugyanabban az időpontban gyakorolni; tiszta, jól szellőztethető helyen, nyugodtan, türelmesen.

A testhelyzet

A gyakorláshoz egy kényelmes és hosszabb ideig fenntartható póz szükséges, amelyben megfelelően lélegezhetünk, és megőrizhetjük a test mozdulatlanságát (a keresztezett lábú ülések vagy a vajrāsana megfelelő). Gyakorlás közben tartsuk a testet lazán, amennyire lehetséges, a hátunk, a nyakunk és a fejünk legyen egy vonalban. Üljünk természetes anyagból készült pléden vagy takarón, biztosítva a maximális energiavezetést. Ha szükséges, tegyünk párnát vagy blokkot az ülőgumónk alá.

Tradicionálisan ezeket a gyakorlatokat akkor kezdik komolyabban tanulmányozni és alkalmazni, amikor a tanítványok a jóga életmóddal kapcsolatos szabályozó elveit is elfogadták, és a fizikai testük, valamint az elméjük is lehetővé teszi azt, hogy minimum 15–20 percig nyugodtan üljenek.


Image by Freepik

A légzés fejlesztése

A prānāyāma-gyakorlatokat megelőzi a légzés fejlesztése három fokozatban.
Az első lépés a légzés tudatosítása. A következő a helyes légzés elsajátítása. Ezt követi annak a megfigyelése, hogy mi a kapcsolat a belégzés és a kilégzés között: a belégzést követi a kilégzés, a kilégzést a belégzés. Ezután tudatosítjuk az elme elcsendesedését. Ekkor állunk készen a prāṇāyāma-gyakorlatok elsajátítására.

A légzőgyakorlatok

A légzőgyakorlatok alapvetően három részből tevődnek össze.
A kilégzésből (recaka – récsaka), a belégzésből (pūraka – púraka) és a légzésvisszatartásból (kumbhaka). Ez utóbbi történhet a teljes belégzés után (antar-kumbhaka), valamint a teljes kilégzést követően (bāhya-kumbhaka – báhja-kumbhaka). Mindezek azonban nem csupán technikai egységei a légzőgyakorlatoknak, hanem filozófiai jelentőséggel rendelkező meditációs elemek is.

A nagy bölcs, Śrī Śaṅkarācārya szerint a valódi kilégzés minden illúzió elménkből való kiürítését jelenti, a valódi belégzés annak az alapigazságnak a tudatosítását, hogy „Én egy transzcendentális lélek vagyok”, a valódi légzésvisszatartás pedig ez utóbbi értelmünkben való folyamatos megtartását. Ez az igazi prāṇāyāma.

 

 

 

Cikk forrása: Gaura Krisna Dásza (Dr. Tóth-Soma László), Ranginí Déví Dászí (Képes Andrea), Medvegy Gergely, Kapisinszky Judit: Jóga tiszta forrásból

Borítókép: yanalya on Freepik

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok