Tattva – Jóga 1.

A XX-XXI. század modern társadalmaiban egyre nagyobb hangsúlyt kap egy ősi, évezredes múltra visszatekintő, lelki, szellemi és fizikai dimenziókat is érintő hagyomány, a jóga. Mivel eredete az ősidők homályába vész, így nem meglepő, hogy a róla kialakított kép is számtalanféle. Vannak, akik a jógát a fizikai test egészségesen tartása módszerének gondolják, mások pedig a lelki nyugalom megteremtésének eszközeként tekintenek rá. Megint mások az  önmegvalósítás tökéletes folyamataként értékelik, s esetleg gyakorolják a jóga valamely ágát...
A jóga különböző irányzatai eredeti otthonukban, Indiában szinte mindig vallási irányzatokhoz kapcsolódnak, amelyekben a jóga módszertana az „Én” és az „Isten” megismerésének gyakorlati rendszereként körvonalazódik. Jelen van a vaiṣṇavizmus, a śaivizmus és a śāktizmus, a hinduizmus fő irányzatainak transzcendentalista gyakorlataiban is, bár nem mindenütt ugyanazzal a hangsúllyal. Istent pusztán a tudáson vagy a meditáción keresztül elérni vágyó irányzatokban nagy szerepet kapnak a jóga fizikai aspektusai, mint a jógikus testhelyzetek, a különböző  légzőgyakorlatok, illetve a tudat mechanikus rögzítését célzó gyakorlatok. Az Isten iránti odaadást tanító (bhaktiyoga) irányzatokban – például a vaiṣṇavizmus egyes iskoláiban – azonban nem szerepelnek a lelki gyakorlatok között. Egy bhakti-yogī, azaz a bhakti-yogát gyakorló számára ezek mindössze a test egészségesen tartását célozzák, amely test az ún. odaadó szolgálat eszköze. A különféle vallási irányzatok által tanított és gyakorolt erkölcsi alapelvek azonban nagyon hasonlóak, így ezen a szinten mintegy univerzális közösséget alkotnak a különböző jóga-hagyományok. Az elérendő célok némileg mégis különbözhetnek, s ennek köszönhetően őrizték meg önálló identitásukat oly hosszú időn keresztül az egyes irányzatok.

Jelen számunk Tanulmányok rovatának témája a jóga időtlennek tűnõ világa. Először Gaura-Kṛṣṇa Dāsától (Dr. Tóth-Soma Lászlótól) olvashatunk A jóga értelmezései-ről, tisztázva e fogalom különböző megközelítésének lehetőségeit, mindemellett hangsúlyozva az eredeti környezetében elfogadott tényleges, illetve teljes értelmezését. Matthew Dasti tanulmányában szó esik a buddhi-yoga kevéssé ismert fogalmáról, s annak epikus megfogalmazásáról, illetve a  Bhagavad-gītāban található definíciójáról. A mantra-yogáról, illetve annak a gauḍīya-vaiṣṇavizmusban betöltött szerepéről Mañjarī devī dāsī (Magyar Márta) írásában olvashatunk. Tóth-Soma László gyakorlati vonatkozású elemzésként egy, a jóga minden aspektusát oktató tanártól elvárható személyiségideálról is megosztja velünk gondolatait. Arról a személyiségideálról, amelyet a hagyományos hindu jógaírások ajánlanak ugyan egy jógaoktató számára, de amelytől a mai nyugati világ jógaoktató társadalma még eléggé távol áll. A Tanulmányok rovat lezárásaként Thimárné Ozorák Zsuzsanna elemzi a kontaktgyakorlatoknak a jógaoktatásban betöltött szerepét és  alkalmazhatóságát.

A Műhely rovat mindkét írása a szanszkrit nyelvvel kapcsolatos: Śacīsuta dāsa (Tóth Zoltán) Rejtjeles  metakommunikáció a Bhagavad-gītāban című munkájában a verstan területén tesz érdekes felfedezést, Amṛtānanda Devī Dāsī (Jeney Rita) pedig Kṛṣṇa neveinek használatát mutatja be Jīva Gosvāmī Harināmāmṛta-vyākaraṇájában, Istenszeretet szanszkrit nyelvtannal címmel.

A Párbeszéd rovatban Tóth András hasonlítja össze a védikus társadalomképet, a varṇāśrama-dharmát Platón államelméletével, majd két könyvismertető – Wolfgang Kuhn: Állat és angyal között  Īśvara Kṛṣṇa Dāsa  (Tasi István) és Farkas Judit: Ardzsuna dilemmája Mahārāṇī Devī Dāsī (Banyár Magdolna) tollából – zárja e számunkat.

Reméljük, minden olvasónk talál kedvére való írás(oka)t!