Egy varázslatos szertartás krónikája

Hajnali három óra. Ez az az időpont, amikor elindultam életem első mangala-árati, azaz hajnali szertartására Krisnavölgyben. Fél órám adatott arra, hogy Somogyvámos gyönyörű szállásáról besétáljak a Krisnavölgy közepén emelkedő templomban fél négykor kezdődő Istentiszteletre. Harminc percem volt arra, hogy a felkelő nap és az ébredező természet hangjainak kíséretében egy csodálatos ösvényen végighaladva azon elmélkedjek, mi-mindent is hallottam már arról, milyen módon illik részt venni egy vaisnava ceremónián, milyen etikettet szükséges betartani ahhoz, hogy a legnagyobb tisztelettel és alázattal vehessek részt ezen a különleges rítuson, amelyet a Krisna hívők közössége a templomi istenség – az Úr Krisna és örök társa Srímati Rádhárání – és a lelki tanítómester tiszteletére tart meg. A tiszteletet és alázatot igyekeztem magamban már az úton is kifejleszteni, azaz tudatosítottam magamban, hogy csupán egy vagyok a többi ember között, nem vagyok sem több, sem kevesebb, igyekeztem személyemet kiüresíteni, letenni az életben magamra öltött szerepeket azzal a személyes beállítottsággal, hogy érezzem, tiszta szívvel tudjam, én itt most a legnemesebb értelemben vett szolgák szolgája vagyok.

Ebben a fennkölt hangulatban tárult fel előttem a magasztos látvány, a templom. Az épületbe belépbe elsőként cipőmet vettem le, hogy mezítláb folytassam utamat – ezzel is kifejezve tiszteletemet. Izgatottan, lassú, méltóságteljes lépésekkel közelítettem a templomteremhez, majd megálltam, hiszen tudtam, hogy az első teendőm a bejáratnál a csengetés, annak jelzése, hogy szeretnék belépni a szent helységbe. Mielőtt kezemet a jobb oldalt libegő csengőhöz érintettem volna, pár pillanatig csak álldogáltam, némán, csendben, még a lélegzetemet is visszafojtva, s csak éreztem az áldást, a szentséget, hagytam, hogy átjárjon a hely különleges energiája, szépsége. Végül csengettem. Halkan, lágyan, nehogy megzavarjam a már éppen elkezdődött istentiszteletet.

Krisnavölgyben a mangala-árati, a nap első templomi szertartása hajnalban, pontosan 4.30-kor azzal kezdődik, hogy kinyílik az oltár függönye.

Pont ekkor érkeztem. Mielőtt az oltáron lévő Istenségeket ábrázoló szobrokra, az úgynevezett múrtikra egyetlen pillantást is vetettem volna, leborulással és a Srí Vaisnava-pranáma mantra magamban való elzengetésével hódolatomat ajánlottam a teremben összegyűlt Krisna hívőknek, a bhaktáknak, majd pedig tiszteletteljes hódolatomat ajánlottam A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupádának a Sríla Prabhupáda-pranáma mantra halk recitálásával:

„nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine namas te sārasvate deve gaura-vāṇī-pracāriṇe nirviśeṣa-śunyavādi-pāścātya-deśa-tāriṇe”

A múrtik előtt való leborulás közben arra is nagyon figyeltem, hogy mind a két kezemen támaszkodjak és karjaimat kinyújtsam. A múrtik megtekintése során – amely cselekedettel tulajdonképpen saját magamat mutatom meg az Istenségek képmásainak – először az Úr Krisna lótuszlábára irányítottam figyelmemet, majd lentről felfelé a különböző testrészeire, egészen a mosolygó arca felé. A múrtiknak az efféle szertartásos, jelentőségteljes megfigyelése segíti az egyhegyű koncentrációt, az elme lecsendesítését, s ezzel már el is indul a meditáció folyamata.

A meditációt, a szent nevek énekléséből álló,  úgynevezett dzsapa meditációt, a vaisnava etikett szerint meghatározott ülő helyzetben folytattam – nem nyújtottam ki a lábamat sem a múrtik, sem a lelki tanítómesterek felé, nem fordítottam hátat a múrtiknak, lábamat ruha fedte, zárt lábakkal ültem, nem érintettem meg sem a bokámat, sem a könyökömet, sem a térdemet –, s közben a Haré Krisna mahá-mantrát vibráltam, azt a mantrát, amely a vasinava hívők körében jelenleg, a XXI. században az önmegvalósítás leginkább ajánlott módja. Ennek a mantra meditációnak – Isten neveinek ismétlésével – a segítségével megtisztíthatjuk lelkünket a nem kívánatos tulajdonságoktól, illetve fejleszthetjük magunkban azokat az erényeket, amelyek mentén szeretnénk az életünket vezetni. A vaisnava hívők arra törekszenek, hogy meditációjuk alatt a 108 szemből álló dzsapa-láncuk segítségével tizenhat kör Haré Krisna mahá-mantrát recitáljanak. A közösség folyamatos halk zengetése magas vibrációt eredményeznek, igazi emelkedett légkört teremtve ezzel.

A templomi ceremóniára azzal is készültem, hogy a reggeli programon a frissen mosott ruházatom minél egyszerűbb legyen – kerülve minden hivalkodást –, s bár nem szárit viseltem, bokáig érő hosszú szoknyával takartam lábaimat, s hajamat sállal fedtem el.

A templomban való tartózkodás során végig csendben voltam, éberen észleltem minden körülöttem zajló eseményt, mégis ezzel együtt elmélyülten befelé figyeltem, éneklés során is előnyben részesítettem a magasztos istentisztelethez illő halk, lágy hangok zengetését. Mindannyian együtt énekeltük a reggeli programon előírt szamszára-dáva imákat a szertartás kírtana – azaz az áhítatos közös éneklés – részében, majd pedig lelkesen, mégis lágyan, finom mozdulatokkal táncoltunk, nők és férfiak külön-külön, megosztva ezzel a templomtermet. Eleinte több sort alkottunk, egymás mögött felsorakoztunk, végül egymás kezét megfogva kört alkottunk, így folytattuk az örömteli szertartást. A táncot vezető bhaktára mindvégig különösen figyeltünk, tartottuk a lépést, s hol leengedett, hol pedig felemelt karokkal odaadással mozogtunk a kellemesen csengő dallamokra.

A felemelő kírtanát és táncot követően a Krisna-tudatos közösség ismét elcsendesült, mindannyian leültünk meditációs párnáinkra, magunkba mélyedtünk, s odaadó figyelemmel meghallgattuk a vaisnava tanítómesterek, guruk lelki tanítóbeszédét a védikus szentírásokból, a Bhagavad-gítából és a Srímad-Bhágavatamból.

 A mangala-árati megható szertartás, minden eleme magával ragadó, számomra mégis tartalmazott egy igazán különleges elemet: a nirmáljának nevezett felajánlást, amely során a bhakták az Úr Krisna számára virágszirmokat, szantálfapépet, ghí-lámpát és tulaszí leveleket ajánlanak különleges mozdulatok kíséretében.

A ghí-lámpát egy bhakta körbeviszi a templomban, így mindenki egyenként jelképesen megérintheti először annak lángját, majd pedig homlokát, mely mozdulatokkal tiszteletet ajánl a Krisna kegyéből származó lámpának. A láng, a virágszirmok, virágfüzérek, tulaszí levelek felmutatása tisztító hatással bírnak, megszabadítanak mindenkit a negatív, kedvezőtlen behatásoktól, a mangala-árati így a megtisztulás és védelmezés szertartása is.