Az elme metaverzuma

Az elme Metaverzuma, avagy hogyan akadályozza meg az elme, hogy teljes életet éljünk itt, a Mátrixban. Miközben az elme eredeti állapotában olyan, mint egy kristálytiszta, teljesen áttetsző tó, amin át megláthatod a valóságot.

A zöld végtelen árnyalataiban burjánzó erdőben jársz éppen. Az ősi erdő illata áthatja a tudatodat, és az erdő mélyéről jövő, simogató neszek a szíved zördüléseiként kezdenek visszhangozni benned. Ebben a pillanatban jelez a telefonod, hogy üzenetet kaptál. Az addigi élmény megszakad, a tudatod beszűkül a szociális média felületén kapott üzenet virtuális valóságába. Pár percig abban a valóságban létezel, és mikor újra felnézel a telefonból, azt veszed észre, hogy a kis közjáték idejére szinte teljesen elfelejtetted, hogy egy erdő közepén állsz. És ekkor – ha elég éber vagy – bevillan, hogy a tudatod lehet most is éppen egy hasonlóan álomszerű állapotban van, csak a hamis ego álmából nehezebb “kizoomolni”, mint a telefon virtuális valóságából. Pedig ha ki tudnál zoomolni, többet érzékelnél a természetből, sőt a teljes valóságból, mint amit valaha el tudtál képzelni. Ilyen a mátrix virtuális valósága a valódi élethez, a lelki világhoz képest.

Az anyagi lét, mint virtuális valóság

A mi anyagi létünk is egy virtuális valóság, amibe beleszédültünk, és ezért nem látjuk a teljes valóságot. Egy tükröződés, ami a valóságot tükrözi. Mi hajlamosak vagyunk a tükröződésekbe szédülni, és ezért elveszíteni a kapcsolatot a valósággal. Nem véletlenül hoztam föl a telefonos példát. A telefon ablak egy virtuális valóságra (mindenre, amihez a telefonon keresztül hozzáférünk.) Ablak egy újabb tükröződésre, amibe megint bele tudunk szédülni (tükröződés a tükröződésben, virtuális valóság a virtuális valóságon belül – az anyagi létünk tükröződésén belül). És ilyen a metaverzum is. Mindez az elménk működéséhez hasonlatos. Mert ahogyan mi az elménk közegén át, azon tükröződve látjuk a valóságot, úgy a telefon kijelzőjén keresztül is mindenféle őrült – de végső soron a valóságról mintázott – dolgokat láthatunk, és a kijelzőjét használhatjuk kamera módban, ami tükrözi és közvetíti a kinti valóságot egy lebutított és eltorzult formában. Ez a “kijelző” az elménkben a citta.

Fotó: Pexels, Matheus Bertelli

Az elme eredeti állapota

A citta eredetileg olyan, mint egy kristálytiszta tó. Egy olyan áttetsző víz, amin át megláthatod a valóságot tükröződni. Tehát az elménkkel az eredeti, tiszta állapotában nincs semmi baj. Az elme tiszta, szattvikus elem. De amikor ezt a kristálytiszta vizet beszennyezi a hamis ego (hamis, anyagi testünkkel való önazonosítás, Istentől független önazonosítás) tamaszikus (tudatlansággal teli) működése, akkor az átláthatatlanná teszi, viharokat kelt benne és sötétbe is taszíthatja. A tiszta, ragyogó napsütésben fürdő nyugodt vízfelületből, egy viharos éjszakán teljesen más erő ébred. Egy erő, ami olyan folyamatokat indít el, ami megkeseríti az életünket, és elveszi a fókuszt a valóságról. A valóság tapasztalása helyett valami egészen mást tapasztalunk. A citta eredeti, tiszta állapotához kell hát visszatalálnunk, hogy visszanyerhessük a valódi életünket.

Az elmének (cittának) 5 féle állapota van a legalacsonyabb szinttől a legmagasabbig:

◦ Kábult állapot (muddha)

◦ Zavarodott állapot (ksipta)

◦ Nyugtalan állapot (viksipta)

◦ Egy pontra irányuló (ekagra)

◦ Nyugodt, áttetsző állapot (niruddha)

Melyik állapotban mi történik, mi érhető el?

Az elme első 3 állapota

Az első három állapot alkalmatlan arra, hogy a valósághoz férjen, hogy a valóságot tükrözze. Amíg ilyen állapotban vagyunk, addig nincs köze a meditáció valódi kegyelmi állapotához annak, amit most meditációnak hívunk. Vagyis annak, hogy a valóságra szegezzük a figyelmünket. Arra, ami itt tükröződik, és ami belül mágnesként vonz bennünket. Sajnos ebben az állapotban nem értjük, nem látjuk mi vonz bennünket a világ minden rezdülésén formáján, színén, kapcsolatain át. Hiszen a sötétben, viharos, felkavart koszos vízen át nem látunk szinte semmit. A hamis ego által keltett sötétségben és viharban szinte semmit nem látunk. Mindenhonnan a valóság vonzása sugárzik, de amíg nem tiszta az elménk, addig csak hánykolódunk a sötétben, a viharban, mert nem látunk, csak az orrunkig.

Ksipta (zavarodott) állapotában például folyamatos kényszer alatt áll az elme, hogy egyik dologról a másikra ugorjon, mert mindent megun. Hiszen a hamis ego által súlyosan szennyezett elme ebben a zavart állapotában is keresi azt az élvezetet, amit azzal vesztett el, hogy kilépett a valóságból, és nem jól, nem jó helyen kezdett keresni. Ugye ismerős, ahogyan pörgetjük a telefonunkon a szociális média adatfolyamát?

Fotó: Pexels, Eren Li

A virtuális valóság, a metaverzum az elmének ezt az állapotát szolgálja ki, erre épít. Ezért kattant rá az egész világ. Ezért ez sajnos egy tömegpusztító fegyver is egyben. Ez az alapja a figyelemzavarnak, aminek a kialakulása súlyos méreteket kezd ölteni nem csak a gyermekek, hanem már a felnőttek körében is. És persze ez a melegágya minden stressznek, aggodalomnak, és a traumáknak is. Hiszen a traumák is az első két állapotban teljesítik be a romboló hatásukat.

Az elme legfelső 2 állapota

Az elme legfelső 2 állapotában már egészen máshogyan érzékeli az ember a valóságot. Még a traumákat is. Ott már nem is trauma, hanem csak egy történés, amit kívülről tud szemlélni. Vagyis nincs is már ott trauma és zavar. Amikor kisüt a nap, a víz elcsendesedik, egészen mást fogunk látni, mint az elménk sötét viharában. Az elme alsóbb állapotaiban érzékeljük csak valóban fájdalmas és romboló traumaként azt, ami történik. Amikor az elme eléri a nistha – vagy a jógikus megközelítésben: ekagra szintet (ez a fent említett negyedik szint), akkor indulhat el a valódi meditáció, a valódi figyelem arra, ami valóságos, arra, ami áttetszik az elme tiszta közegén át.

De hogyan juthat ebbe az állapotba az elménk, hogy valóban szomjunkat tudjuk oltani, és ne csak délibábok után futkározzunk egész életünkön át, a végén végtelen szomorúságba merülve, hogy nem találtuk meg, ami mágnesként vonzott bennünket a világ jelenségei mögül? Hiszen a vége: a halál ki fog ábrándítani, hogy csak délibáb volt – ha nem látjuk a valóságot tükröződni mindabban, ami történt velünk, amit látunk, tapasztalunk magunk körül. Az elme tiszta állapota elérhető, hiszen ez a tisztaság az eredendő természete. De ehhez megszakítatlan és rendszeres gyakorlás szükséges. A napi rutinod, a napi gyakorlatod lesz a jövőd!

Az út a megvalósításhoz

A mai korban a leggyorsabb módja a valóságra ébredésnek a mahá mantra meditáció, mely néhány véleménnyel ellentétben nem csak a nistha (ekagra) szinttől kezdhető el, hiszen saját maga közvetíti azt a valóságot (pontosabban maga az a valóság: Isten), ami ízt ad, hogy folytassuk még zavart állapotú elmével is a valódi meditációhoz vezető utat! De egy gyakorlónak értenie, kell, hogy az első három állapot halálos lehet, így a fő célunk kell hogy legyen, hogy ne engedjünk az elme délibáb-élvezetre hívó hatásának az első három szinten, mert – nem lehet elégszer hangsúlyozni – az halálos…
Bár a meditáció kegyelmi állapot, mely a nistha (ekagra) szinten tud csak valóban elkezdődni, de ahhoz hogy odáig eljussunk, lelki, inspiráló ízre van szükségünk, és szattvikus (tiszta) élet gyakorlására.

Ez utóbbi tesz alkalmassá, hogy ne vesszen el az íz és, hogy be tudjuk fogadni a valóságot azáltal, hogy az elménk lecsendesül. Ebbe tartozik minden, ahogyan élünk: hogy korán kelünk, korán meditálunk, hogy mit eszünk, mit hallgatunk meg, mit és hogyan tanulunk, olvasunk, mit nézünk meg stb stb. És persze az elménk békés és áttetsző tulajdonságát értékelnünk kell, hogy valóban akarjunk abban az állapotban működni. Emellett mindezt pozitív érzelmekkel (legfőképp hálával) kell gyakorolnunk, hiszen az vezet el a valóság kapujába…

Fotó: selfnessYOGA

(Borítókép: Pexels, Ismael Sanchez)