Mi a fenntarthatóság titka a védikus írások szerint?

A környezetvédelem világnapját 1972 óta tartják meg, minden év június 5-én. E nap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együtt gondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét.

Ezúttal azonban nem hétköznapi gyakorlati ötletekkel jöttünk, hanem most inkább egy kicsit megkapargatjuk a felszínt, és a védikus tanítások segítségével mélyebbre ásunk. Az ősi szentírások mindig rámutatnak az egyéni és társadalmi nehézségek okaira, ugyanakkor megoldást is javasolnak. Így most a fenntarthatóság témáját egy más szemszögből közelítjük meg, amihez a Tattva (a BHF tudományos folyóirata) egyik írásából hoztunk néhány érdekes gondolatot, Domboróczki Veronikától.

Hogyan lehet fenntartható a “jövő társadalma”?

„Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodásmóddal, amely létrehozta.“ (Einstein)

A fenntartható fejlődés ma kulcsfogalomnak számít, ha a Föld, az emberiség vagy éppen a magyar társadalom jövőjéről van szó. A fenntartható fejlődés a válasz az egyre inkább szorongató környezeti válságra, az egyre mélyülő társadalmi és gazdasági problémákra.

A.C. Bhaktivédanta Szvámi (1896-1977), akit Sríla Prabhupádaként ismert meg a világ, a vaisnava filozófia nyugati világban való elterjesztésének legkiemelkedőbb alakja 1977-ben hagyta el anyagi testét, így nem találkozhatott a fenntartható fejlődés fogalmával, tehát nem is reagálhatott rá közvetlenül. Az azt létrehívó problémákkal viszont már ő is szembesülhetett, hiszen a gazdasági fejlődés, a népességnövekedés, az ezzel járó fokozódó fogyasztás és nyersanyag- valamint erőforrás-kihasználásnak a környezetre tett romboló hatása már az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején szembetűnő volt.

Prabhupáda felismerte a modern civilizáció káoszát, és tanításaiban gyakran foglalkozott a gazdasági fejlődés, a mértéktelen élet, a természeti környezet kizsákmányolásának problematikájával. Hallgatóinak és olvasóinak pedig egy, a mindennapok során megvalósítható, lelki értékeken alapuló életformát kínált fel alternatívaként, bár tisztában volt azzal is, hogy ennek megvalósítása sem történhet meg egyik napról a másikra, „hiszen az ember nem változtathatja meg hirtelen egy közösség társadalmi szokásait”.

Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás

Sríla Prabhupáda többször beszélt az „egyszerű élet, magas szintű gondolkodás” fontosságáról, hangsúlyozva azt, hogy ez a fajta életfelfogás vagy világszemlélet a földkerekség összes problémájára megoldást jelenthetne.

A Tanítások nektárja című könyvben például így ír: „Az anyagi világ az Úr tökéletes elrendezése szerint készült azért, hogy az összes élőlény életszükségleteit fedezze, anélkül, hogy azoknak egymás életébe vagy jogaiba kellene avatkozniuk. Ez a teljes elrendezés biztosítja mindenkinek a megfelelő mennyiségű tulajdont, valódi igényei szerint, s így mindenki békésen élhet az egyszerű életmód és magas szintű gondolkodás szellemében.”

Ha megvizsgáljuk a fenti idézetet, felfedezhetjük, hogy Prabhupáda ebben a két mondatban tökéletes definícióját adta a valóban fenntartható fejlődésnek: a környezet fenntarthatósága (az összes élőlényről beszél, tehát növényekről és állatokról is, nem csak az emberről), alapvető szükségletek kielégítése (valódi igények), társadalmi egyenlőség (mindenkinek szükségletei szerint) és béke, valamint a szellemi fejlődés (magas szintű gondolkodás) lehetősége. Mindezek feltétele pedig az, hogy ne akarjunk beavatkozni az Isten által teremtett rendszerbe. Nézzük meg, hogy melyek az egyszerű élet, magas szintű gondolkodás legfontosabb alapelvei.

Egyszerű élet

Az egyszerű élet nem civilizálatlan életet jelent. Bár tény, hogy az egyszerűségre való törekvés visszalépés a test kényelmében és az érzékkielégítés szintjén, de előrelépés az önmegvalósításban. Az egyszerű élet azt jelenti, hogy az ember éppen csak annyit vesz el a természettől, hogy „testét és lelkét együtt tartsa”. Lemond az anyagi javak felesleges gyűjtögetéséről és a szükségtelen érzékkielégítésről. A természet törvényei megbüntetik azt, aki a szükségesnél több anyagi dolgot halmoz fel, az egyszerű életvitel viszont, amellyel az ember megtermelheti saját táplálékát, megoldana minden gazdasági problémát.

Fotó: Krisnakert

Magas szintű gondolkodás

Prabhupáda is elismeri, hogy „általában az emberek nem szívesen fogadják el az egyszerű életet”. Ahhoz, hogy az ember belássa, az egyszerű élet segíti, nem pedig akadályozza céljai elérését, emelkedett szintű gondolkodásra van szükség. Ez helyes nevelés és gyakorlás által érhető el. A magas szintű gondolkodás alatt azt értjük, hogy az ember ismeri, hogyan működik igazából a világ, milyen az élőlények természete és mi az emberi élet valódi célja. Nézzük meg a legfőbb alapvetéseket.

1) A lélek ismerete, az élet célja

Az élőlények mindegyike rendelkezik lélekkel. A lélek Isten szerves, parányi része, minőségében azonos, mennyiségében azonban különbözik Tőle. A lélekről tudni kell, hogy örök, míg a test, amelyben itt, az anyagi univerzumban létezik, múlandó. A lélek a jelenlegi teste elhagyása után új testbe költözik, és ismét boldogulnia kell az anyagi világban. Éppen ezért Prabhupáda hangsúlyozza a lelki fejlődés előtérbe helyezését az anyagi gyarapodással szemben.

A civilizált emberi életforma célja az önmegvalósítás a lelki tudás által, és az ember és Isten közötti örök kapcsolat felfedezése és megélése. Ha belátjuk, hogy a lelki fejlődésünk az igazi cél, akkor az anyagi jólét önmagától bekövetkezik, ráadásul ez a fajta fejlődés „nemcsak boldoggá és gazdaggá teszi az egyént ebben az életben, de teste elhagyása után Isten örök birodalmába juttatja”.

Prabhupáda tanításaiban tehát a fejlődés mindig lelki fejlődést jelent, ellentétben a nyugati társadalmakkal, ahol fejlődés alatt sokszor − a hétköznapi gondolkodásban legtöbbször − gazdasági fejlődést, anyagi gyarapodást értenek. A felhalmozott anyagi javak legkésőbb a test halálával mindenképpen elvesznek, de a megszerzett lelki tudás örökre megmarad. Másik oldalról nézve, mivel a léleknek a felszabadulásig újra és újra meg kell születnie az anyagi világban, így a rövid távú, egy életről szóló gondolkodást felül kell vizsgálni. Az embereknek rá kell döbbenniük, hogy maguk alatt vágják a fát, ha a rendelkezésükre bocsátott természeti környezetet tönkreteszik.

Prabhupáda a Srímad-Bhágavatam magyarázataiban figyelmeztet arra, hogy annak a civilizációnak, amelynek célja az anyagi fejlődés, a vége csakis háború és ínség lehet. Nyilvánvaló, hogy a háború és az ínség nem kedvez a fenntarthatóságnak. A fenntartható fejlődés úgy lehet valóban fenntartható, ha a fejlődés alatt önfejlesztést, önmegvalósítási törekvést – magas szintű gondolkodást − értünk.

2) Isten-tudat

A Srí Ísopanisad első mantrája így hangzik: „A világegyetemen belül az Úr irányít minden élőt és élettelent, s minden az Övé. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire szüksége van, és ami őt illeti meg. Minden mástól tartózkodnia kell, jól tudván, hogy az kihez tartozik.”

Az Isten-tudat azt jelenti, hogy elismerjük: egy felsőbb hatalom teremtette meg és irányítja az univerzumot. Ez alapvető fontosságú a magas szintű gondolkodásban, és ez lehet a legnagyobb visszatartó erő, amely az egyszerű, erkölcsös, szabályozott élet felé terelheti az emberiséget. Prabhupáda azt mondja, hogy az Isten-tudat az anyagi jólétre is jó hatással van. Segítségével tehát a fenntarthatóság is könnyebben megvalósulhat.

Fotó: Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm

3) Az anyagi természet ismerete

„Az anyagi természet három kötőerőből áll: a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejéből.” Az alacsonyabb rendű kötőerők (tudatlanság és szenvedély) hatása alatt az ember tévesen azt gondolja, hogy ő a birtokosa és élvezője az anyagi világnak, ezért kihasználja a természetet, pazarol, mohóvá és büszkévé válik. Az ilyen ember „jövője rendkívül sötét”, meg kell tehát szabadulni ettől az életfelfogástól, és a jóság minőségének elérésére kell törekedni.

Ha ez megtörténik, az ember ráébred, hogy mindez csupán illúzió, és az anyagi dolgok felhalmozása (mohóság), az érzékkielégítés (kéj) nem célja, hanem éppen akadálya a valódi cél elérésének. Ha sikerül a jóság minőségében megállapodnia, mindenben és mindenkiben a lelki természetet látja majd, ragaszkodások nélkül él, tartózkodik az erőszaktól, így tettei automatikusan kedvezően hatnak majd az emberi társadalom fenntarthatóságára is.

4) A karmáról szóló tudás

Az anyagi természet három kötőerejébe bonyolódva az emberek különböző tetteket hajtanak végre. Tetteiknek azonban nemcsak rövid távú, hanem életeken átívelő következményei, visszahatásai is vannak. Ezek az eredmények egyaránt lehetnek kedvezőek vagy kedvezőtlenek. Ez a karma tudománya. Fontos azonban tudatosítani, hogy az ember maga alakítja karmáját.

Annak érdekében, hogy következő születésünk kedvező legyen, a mostani életünkben kell jó döntéseket hoznunk. A Bhagavad-gítá szerint, ha az embernek sikerül a jóság kötőereje alá kerülnie, akkor megérti, hogyan kell cselekednie. A szentírásokkal összhangban élni, a lelki tudást fejleszteni, tisztelni a természetet és a többi élőlényt és nem törekedni felesleges anyagi élvezetekre az embernek saját érdeke, és emellett a fenntartható fejlődés eszméjének is kedvez.

5) A közösség fontossága

A magas szintű gondolkodás elsajátításához, alapos megértéséhez és megéléséhez, a jóság minőségébe kerüléshez szükséges a jó társulás, és hogy az ember kapcsolatot tartson fenn egy lelki tanítómesterrel rendelkező közösséggel. Így biztosított a tudás hitelessége és megvalósíthatósága.

Tanításaiban Prabhupáda is farmközösségekről beszélt. Az emberek együttműködése elengedhetetlen a fenntarthatósághoz és az önellátáshoz vezető úton. Ráadásul a kedvező társulás nagymértékben támogatni tudja, hogy a közösség tagjai ne térjenek le a kijelölt útról, hanem sikeresen, következetesen haladjanak rajta.

Forrás: Domboróczki Veronika: Hogyan lehet fenntartható a “jövő társadalma”? Tattva: Meditáció. 17. évfolyam. 2. szám. 2014, 81-99. 

Borítókép:  thananit_s