Páros jóga (nem csak) Valentin napra

2022. 02. 14. | Ászana, Az én jógám, Jóga gyakorlás

 
Valentin-napi páros jóga

Amikor egy jóga órára gondolunk rögtön az a kép jelenik meg előttünk, amikor is a teremben sokad magunkkal mégis, az én időt maximálisan kihasználva egyedül állunk a jógaszőnyegen, kellemes illat és meghitt fény járja át az egész stúdiót. Az oktató lágy hangon duruzsol és mi úgy érezzük, hogy megtaláltuk a lelki békét. Hogy jön ide a páros jóga?

De mit szólnál ahhoz, ha egyszer-egyszer ezt a nyugodt harmonikus világot kiterjesztenéd még egy főre? Mi, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán két okból tanítunk úgynevezett páros gyakorlatokat.

Egyrészt, a páros gyakorlatok sokszor segítik a gyakorlót abban, hogy olyan mélységeket érjen el egy adott ászanában, amit egyedül nem tud elérni. A társ segítségével megérezhető az ászanák akciói, erővonalai vagyis, hogy mi mentén kell nyújtózni és ezalatt a nyújtózás alatt mely izmok dolgoznak. Vannak olyan pózok, amikor a segítő ottléte egyfajta biztonságérzetet nyújt a gyakorlónak és így könnyebben tud a gyakorlatra koncentrálni.

Másrészt pedig a móka kedvéért. Az ilyen jellegű páros gyakorlatoknál nem feltétlenül azon van a hangsúly, hogy az ászanát minél tökéleteseben kivitelezzék, hanem inkább a kommunikáció, a csapatmunka kap nagyobb szerepet. És természetesen a jókedv, a kacagás, mert lássuk be, néha erre van a legnagyobb szükségünk.

Azt fontos leszögezni, hogy a felszabadult érzés mellett továbbra is fontos figyelni saját és társunk testének jelzéseire. A páros jógagyakorlatok egyik alapköve a folyamatos kommunikáció.  Ez minden páros gyakorlatra igaz. Fontos, hogy a társak visszajelzéseket adjanak egymásnak arról, hogy mikor vegyék fel a pózt, a segítő mélyítheti-e még, mit érez pontosan a gyakorló, mikor bontsák a pozíciót. Ez a féle együttműködés erős bizalmat és kellő érzékenységet épít ki a két fél között. Fontos, hogy figyeljenek egymásra, fontos, hogy egymásra hangolódjanak a felek.

Hoztam pár páros jógagyakorlatot, ami hasznos lehet a mindennapi életben. Érdemes a gyakorlatok előtt legalább a gerincet bemelegíteni pár domborítás-homorítással, oldalra hajlítással és csavarással. A segédeszközök mindig nagy segítségünkre lehetnek, mind az egyéni, mind a közös gyakorlásnál. Ha nincs otthon heveder, egy öv, törülköző vagy szíj is megteszi.

 

Páros jóga

Álló egyensúlyozó póz 

Az álló egyensúlyozó pózok mindig nagy odafigyelést igényelnek, éppen ezért nagy könnyebbséget nyújt, ha van egy segítő társ, aki megtart a pozíció közben. 

  1. Helyezkedj el a társad mellett álló helyzetben.
  2. Akár össze is simulhat a láb, a törzs oldala, de könnyebb kivitelezni a pózt, ha a csípőnek van mozgástere.
  3. Fogd meg a társad derekát.
  4. A gyakorlat során legyetek egymás tükörképei. Helyezd a jobb talpadat a bal lábszárra, ha megy, akár a sarkat fel lehet húzni egészen a gátig. Lényeg, hogy ne a térden támaszd meg a talpadat.
  5. A mellkasnál érintsd össze a tenyeredet a társadéval. Csípőlapát előre néz, miközben a hajlított láb törekszik hátrafelé. A törzs nyújtózik, a vállak távolodnak a fülektől.

Páros haserősítő gyakorlat

Ennél a haserősítő páros jógagyakorlatnál lehet akár hevedert használni.

1. Helyezkedj el társaddal szemben ülő helyzetben. Húzd talpra a lábadat, feszítsd vissza a lábfejedet és a talpadat simítsd a társad talpának.
2. Kapaszkodj bele a társad kezébe vagy használj hevedert.
3. Társaddal összedolgozva emeld fel az egyik majd a másik lábadat.
4. Próbáld meg kinyújtani a lábadat, de csak akkor, ha a hát is nyújtózik közben.
5. A móka kedvéért próbáld meg a kezed a heveder alatt kivezetni egyik majd másik lábadat, továbbra is a társad talpának simítva talpadat és így egy terpeszbe fogsz érkezni.
6. Ülőgumók közepén helyezkedj el, köldök mozdul gerinc irányába, aktív a törzs, vállakat távolítod a fülektől. A bontást szintén összehangolva végezzétek el.

Páros hasizomnyújtó gyakorlat

A haserősítő pózokat mindig érdemes lenyújtani. Erre a legalkalmasabbak a homorító ászanák.

  1. Helyezkedj el a szőnyegeden hason fekvésben. A lábak max. csípőszélességű távolságra legyenek egymástól. Billentsd a medencét, szeméremcsontodat told bele a talajba, tenyerek a mell vonalába vagy a váll alatt, a könyökökkel nyújtózz törzsed mellett a sarkak irányába.
  2. A társad üljön eléd, a hevedert a hátadra helyezze fel keresztben. A hevedernek a lapockáknál kell elhelyezkednie és majd a hónalj alatt fog előrefutni.
  3. Beletolva az ujjtöveket és a szeméremcsontot a talajba, emeld ki a mellkasodat, homoríts.
    4. A társad a hónalj alatt átfutó hevedert fogja meg és finomat húzza maga felé, ezzel is mélyítve a homorítást. Közben a talpát helyezze fel a válladhoz majd finom oldalra és hátra görgesse a vállakat. Ezzel elősegítve a mellkasnyitást.
    5. Fontos, hogy ezek finom mozdulatok legyenek, folyamatosan kommunikáljatok egymással, hogy meddig lehet mélyíteni a pózt.
    6. A segítő bontsa először a pozíciót és utána a homorítást végző.

Derékkímélő gyakorlat

Manapság gyakran fáj a derekunk a sok üléstől. Így a következő páros jógagyakorlatot mindig érdemes végezni, de a homorítást is nagyon jól kompenzálja.

1. A társad helyezkedjen el sarokülésben és onnan hajoljon előre. Ha kényelmesebb a térdeit egy kicsit távolíthatja egymástól, hogy a törzs jobban elférjen. Karjaival nyújtózzon előre.- Sasánkászana.
2. Az egyik lábfejedet helyezd a társad két kézfeje közé úgy, hogy a talpad merőleges legyen a talajra. A társad a sarkadnál fűzze össze az ujjat.
3. Másik lábaddal lépj a társad medencéje mellé. A hajlított lábad térde a boka fölött legyen, lábszárad merőleges a talajra.
4. A tenyeredet simítsd a társad keresztcsontjának két oldalára és finoman kezd el hátra-lefelé, a sarok irányába tolni a társad medencéjét.
5. Közben a sarkadat is told lefelé, amiben a társad kapaszkodik.
6. A társad a felkarcsontját igazítsa vissza a váll ízületbe, a vállat tartsa meg, miközben a háta jólesően nyújtózik két irányban.
7. A segítő bontsa először a pozícióját, a gyakorló pedig lassan, csigolyáról-csigolyára emelkedjen fel.

 

Jó szórakozást kívánok a páros jógához!

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok