Amikor a jóga az életed és lelked

Ajánlom Balogh Zitának, lelki tanítómnak és a tanítványi láncolat összes hitelt érdemlő gurujának.

A szakdolgozat “betrükkölt”

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán (továbbiakban: BHF) végző jógamesterem megkért, hogy segítsek neki formai szempontból helyrerakni a szakdolgozatát. A jógamesterem (és egyben lelki tanítóm) iránt érzett tiszteletem és hálám jeléül természetesen igent mondtam a felkérésére, hiszen azt gondoltam, nekem ez egyáltalán nem fog nehézséget okozni, mivel korábban már két szakdolgozatot is leadtam a Corvinus Egyetemen és viszonylag nagy gyakorlattal rendelkeztem a Word szövegszerkesztő használata terén. Azonban mikor Zita először átküldte nekem „lektorálásra” az irományát „A szakdolgozat és egyéb tudományos értekezések tartalmi és formai követelményei” című oktatási segédanyag kíséretében, először komolyan fontolóra vettem, hogy visszavonom a korábban felkínált segítséget. Ennyi rengeteg szigorú szabályt, bonyolult filozófiai okfejtést, hivatkozást, számomra teljesen érthetetlen szanszkrit kifejezést és Krisna nevét ennyiszer leírva még életemben nem láttam egy helyen. 

Az első sokk után viszont életem legjobb döntését hoztam meg azáltal, hogy nem riadtam vissza az elém táruló komoly felelősséggel teli feladattól, hanem nekiláttam a munkának. Először napokon, de talán heteken keresztül csak úgy foglalkoztam a szakdolgozattal, hogy bele sem olvastam. Kizárólag a betűket, vagyis a formázandó szövegtörzset láttam és azt formáztam, szépítgettem. Egy idő után azonban valamilyen furcsa kíváncsiság kerített hatalmába, melynek hatására elkezdtem olvasni az írást. Egyszerűen csak vonzottak, teljesen magukkal ragadtak a sorok között megbúvó mély gondolatok, lelki okfejtések, a gyönyörű képek, amik a Śrīmad-Bhāgavatamból (a védikus szentírások esszenciájából – szerk.megj.) származó egy-egy történetet ábrázoltak. Valahogy mindig is ilyennek képzeltem a tökéletességet, ahogyan az a szakdolgozatban került megfogalmazásra és ábrázolásra. Tudtam, hogy jót cselekszem, és ezt nem csak Zitáért, hanem valamilyen felsőbb ok miatt teszem. A szakdolgozat leadása előtti utolsó napokban már szinte több időt fordítottam a lektorálásra, mint az egyéb jellegű kötelességeim végzésére, de ennek ellenére is tudtam, hogy ez így van jól.

Zita a szakdolgozat leadás előtt már korábban is beszélt nekem a tanulmányairól, Krisnáról, a vallásról, a filozófiáról – majd’ 8 éven keresztül! bár akkor még csak nem is jógázni, hanem kozmetikázásra jártam hozzá –, de mindig csak legyintettem: „Áh, ez a felfogás nekem úgysem segíthet!”. Pontosan amiatt, hogy Zita sohasem volt erőszakos és nem fitogtatta a benne lévő hatalmas tudást, hanem mindig kitartóan táplálta belém ugyanazokat a transzcendentális tanításokat az aktuális élethelyzetemre tekintettel. Így természetes módon alakult ki a hitem Krisna és a tanításai iránt, amihez a szakdolgozatban való segítségnyújtás óriási löketet adott. Olyannyira, hogy 1-2 hónappal később be is iratkoztam a BHF-re.
Azonban mondanom sem kell, hogy nem volt mindig ennyire szépen kikövezve az életutam, mint amilyennek a fenti leírás alapján látszik.

Mélységektől a spirituális önismeretig

Egészen őszinte leszek most. Zita felkérésének időpontjában minősíthetetlen mélységeket éltem meg a viszonzatlan szerelem és illuzórikus boldogság utáni vágy hajtotta, mókuskerék-szerűen folytatott és a felszín alatt valójában tökéletesen unalmasan ismétlődő mindennapjaim során. El sem tudtam képzelni, hogy igazán van élet az irodán, a munkatársakon, a felszínes társalgásokon, a cigarettafüstön, az alkalmi randevúkon, a legkülönfélébb függéseken alapuló párkapcsolatokon, a már-már szinte kötelező hétvégi berúgásokon és az egyéb tudatmódosító szerektől mámoros állapotban való totális lealacsonyodáson kívül, amit abban az időben rendszerint megtapasztaltam. Olykor pedig még el is jártam Zitához jógázni. Ezeken az alkalmakon mintha mindig kaptam volna egy új lehetőséget, hogy a jógateremből kijőve valamit másképp csináljak, változtassak, új életet kezdhessek. Egy-egy erőteljes löket formájában a relaxációk során fel-felvillantak reménysugarak, hogy valóban lehetne másképp gondolkodni, cselekedni, de ennek ellenére mégsem léptem semmit. Megelégedtem a felszínes kis életemmel, a tudatlanságommal, a menetrendszerűen vissza-visszatérő szenvedéseimmel, miközben őszintén és vakon elhittem, hogy ennél több élvezetet már nem is nyújthat számomra az élet.

Ezt követően – nagyjából, mint a mesében – egy olyan sorsfordító csapás ért, ami után már elkerülhetetlenül el kellett gondolkoznom, mi is lehet az élet értelme. Éreztem, hogy annál jóval több kell, hogy legyen, mint amit addig sikerült kihoznom belőle. 2018 márciusában, 27 évesen, végtelen elkeseredésem közepette végre felfogtam, hogy nyitnom kell a világ, az egyetemes igazság és egy merőben másfajta út, egyféle spirituális önmegismerés irányába, hogy elérjem az általam oly régóta áhított, de korábban teljesen félreértelmezett tökéletességet. Hiszen – láthatóan – számomra nem bizonyult elegendőnek, hogy valaki (Zita) szüntelenül a helyes utat sugallta felém. A saját bőrömön kellett megtapasztalnom. Szörnyű volt átélni, hogy mennyi őszinte barátság, értékes emberi kapcsolat esett áldozatul vad csapongásaimnak, illetve, hogy a családommal sem tudtam megértetni magamat és inkább elfordultam tőlük, hogy teljes magányban folytassam örökös, saját magam által okozott szenvedéseim soha nem szűnő sorozatát, amelyen soha egyetlen pszichológus, pszichiáter sem tudott segíteni.

Ezért még márciusban hirtelen felindulásból – egy önismereti jóga workshopot követően – eldöntöttem, hogy egyik napról a másikra felhagyok a létező összes káros szenvedélyemmel és attól kezdve tudatos énem épülése lesz a legfőbb célom, a transzcendens megismerésén keresztül, aminek első lépéseként beadtam a felvételi jelentkezésemet a BHF levelező tagozatára.

Életem a BHF-en és az iskolán kívül

Amint elkezdtem közelebbi kapcsolatba kerülni a bhaktákkal (a szeretet és odaadás jógáját gyakorló személyek/Krisna-tudatú hívők – szerk.megj.) is, nagy örömmel tapasztaltam, hogy senki nem akarja siettetni az általam kitűzött cél elérését, és az ehhez vezető folyamatot, hiszen mindenki tudja, hiszi és vallja, hogy előbb vagy utóbb mindenkiben – így bennem is – felébred az Isten iránti szunnyadó szeretet. Az én szemszögemből ez adott megkérdőjelezhetetlen hitelességet a vallásnak és a filozófiának – vagyis az, hogy a követői éppen azzal a tisztasággal, önzetlen odaadással, szeretettel és türelemmel álltak hozzám is, mint magához Krisnához és a tanításaihoz. Egy percig sem éreztem semmiféle nyomást a részükről. Mindenkitől mindig csak pontosan annyi új információt kaptam – anélkül, hogy tisztában lettek volna azzal, hogy hol tartok a folyamatban –, amennyire éppen akkor szükségem volt a továbbhaladáshoz.

Majd, amikor már nagyon jól haladtam, nemcsak a lelki tanítómtól és a bhaktáktól kaptam a megerősítéseket, hanem Krisna támogatása is megérkezett. Semmilyen anyagi cél nem vezérelt, amikor Zita javaslatára elkezdtem a mahá-mantra napi szintű éneklését, mégis egyik napról a másikra elkezdtek az ölembe hullani a csodásabbnál csodásabb lehetőségek, mind a magánélet, mind a munka terén. Nem sokkal később a családommal újra fel tudtam venni a kapcsolatot, és nagy meglepetésemre, mindenki őszinte szeretettel és elfogadással viszonyult felém, pedig a múltbeli viselkedésemmel bőven adtam felmenőimnek okot a haragra és szomorúságra.

Ekkor már saját tapasztalatból tudtam, hogy minden, amit Krisnáról hallottam, olvastam, igaz. Felfigyelt rám, mert én is figyelmet és odaadást szenteltem Neki, habár a mahá-mantra éneklésénél és a hatha jóga gyakorlatok fegyelmezett módon történő végzésénél nem is tettem semmi többet. Nagy megnyugvással tölt el a gondolat, hogy a mai napig senki nem tart nyomás alatt abban a tekintetben, hogy a Krisna-tudat különböző szabályait és aspektusait követnem kellene.
Hálás vagyok azért, hogy a BHF végtelenül kedves közössége ilyen szeretetteljesen befogadott és minden nap érezhetem, hogy a közösség segítségével a helyes úton járhatok a tökéletesség felé.

Egy vaisnava jógamester hivatása, ahogyan én látom

Úgy gondolom, hogy egy vaisnava jógamester hivatásának – mint Zita esetében is – éppen abban rejlik a legnagyobb kihívása, hogy az anyagi világban céltalanul – és itt elsősorban a lelki célok hiányára gondolok – bolyongó és hánykolódó egyéni lelkeket kitűnő érzékkel az önmegvalósítás felé terelje, anélkül, hogy ezzel elviselhetetlen terhet helyezne az önmegvalósításra vágyók vállára. Még ma is ámulatba ejt, ahogyan Zita teljesen ösztönösen, minden anyagi céltól mentesen, csupán szeretetből rendelkezésemre bocsájtotta az iránytűt, amivel könnyedén megkezdhettem a karmám tisztítását és amivel egész világlátásomat megváltoztatta.

Ma már külön tudom választani szívem őszinte, tiszta vágyait az elmém szennyeződéseitől és ezt legfőképpen Krisna kegyének, lelki tanítómnak, a főiskola oktatóinak és az összes tiszta szívű bhaktának köszönhetem, akik folyamatosan segítenek az utamon, hogy egyszer felelősségteljes, tudatos, hiteles vaisnava jógamester válhasson belőlem. Hálásan köszönöm Nektek!

Írta: Nagy Alexandra