Az aprónövésű indiai quados jógí igaz története 1.

Egy igaz történet tanulságai alapján, ami Dél-Indiában esett meg velünk.

Pár éve történt messze délen, India egy rejtett szegletében. Egy csupaszív, törpe növésű helyi lakos szegődött a csapatunk mellé, miközben Srí Rangam hatalmas templomvárosát fedeztük föl. Azzal kezdődött minden, hogy a modern kis quadjával elszáguldott mellettünk, miközben az egyik fő gópuram (bejárati templom torony) felé tartottunk. Széles, szívig ható mosollyal farolt be elénk, leszállt a járművéről és mintha mindig is ismertük volna egymást. Invitált, hogy menjünk vele, majd ő segít mindenben. Valahogy túl őszintének tűnt a mosolya, és tisztának a lényéből áradó baráti szándék, hogy csípőből elkönyveljük, hogy meg lesz ennek még a böjtje a végén: valaki tartani fogja a markát…

A két monszun közötti pár hét párás, fülledt lélegzetvételhez jutó ősi templomvárosban kissé szürreálisan hatott, ahogyan egy quados, törpe növésű indiai után vonult egy csapat nyugati ember.

De talán a könnyedség, talán a derű miatt, ami a kis növésű indiaiból áradt, úgy éreztük, hogy mi sem természetesebb ennél. Az első pillanattól kezdve éreztem valami különleges harmóniát  a jelenlétében. Egy titkos harmóniát, melynek jelentése csak lépésről lépésre kezdett kibontakozni előttem…

A kis barátunk minden mozdulata, minden cselekedete egy – akkor még előttünk ismeretlen – határozott célt szolgált.

Mindig ott bukkant föl, ahol kellett:

hol a jegyárusnál segített, hol a lemaradókat terelgette szélsebesen a quadjával, hol a titkos feljárót mutatta a lemaradóknak, hol cool-ban nyomta a fotózást a csapat tagjaival a templom tetején. Minden lazán és természetesen ment, mint egy igazi karma jógínál. Igen, kezdett kibontakozni előttem, hogy mit mutat mindez. Úgy láttam, hogy egy igazi karma jógát gyakorló személyről van szó, aki a cselekedetei által próbál közelebb jutni az isteni természethez. Azzal ahogyan él. Jónak tűnt a gondolat, de a kis ördög azért ott motoszkált bennem: mi van ha cél mégsem ez? Mi van, ha mégis tartani fogja a markát a végén? Amivel nincs semmi baj, hisz megérdemli, de mégis mindent más színben tűntetett volna fel…

A másik, ami nem engedte, hogy a cselekedetei alapján azonosítsam be, az az volt, hogy a cselekedeteit a tudása, vagyis az intelligenciája irányította. Hiszen hogyan lehetne ez máshogyan?

Pont mint egy igazi dzsnyána jógínál, aki a tudás, tudatosság útját járja.

Hiszen tudott mindent, mi merre található, miben szorulunk segítségre. Sőt, amikor visszafelé indultunk, és a lemaradó társak keresésére indultunk, pár perc után szembe találkoztunk vele, amint ő maga hozta a lemaradókat a quadján. Természetesen a széles, szívig ható, vagány quados mosolyával. A cselekedetei tehát az intelligenciájára és a tudására épültek. De vajon milyen hangulatban, és mi célt szolgált az egész?

Látszott tehát, hogy nem csak a cselekedetei, érzékei, illetve az intelligenciája dolgozott összhangban, hanem az elméjében is minden rendben volt vele. Hiszen még az intelligenciát is egy rejtett célnak rendelte alá. És ez volt az a cél, ami az elméjét egyhegyűvé tette, ami elmélyült figyelemmel tette barátjává az elméjét. Az érzései és gondolatai különös rendben, harmóniában sorakoztak föl a cél érdekében. A figyelme pedig olyan elmélyült volt, hogy nem is láttuk a távlatait annak, hogy mi mindent tud átfogni a valóságból a figyelme elmélyülésével.

Teljes nyugalom, és olyan derű hatotta át, amit mi, európaiak csak irigyelhettünk tőle.

Akkor ez azt jelenti, hogy egy igazi dhjána (astánga, hatha, kundaliní stb) jógí volt? Egy olyan jógí, akinek az elméje olyan békés volt, a jelenlétet olyan szintre fejlesztette, hogy a meditáció tökéletességbe kezdett merülni? A meditáció tökéletessége az elme tisztítása, áttetszővé tétele, hogy a valódi élet, a teljes, lelki valóság végül a szamádhiban ragyogjon át a tükörsimává, és kristálytisztán áttetszővé vált elmén. Hiszen ez a dhjána jóga, a meditáció tökéletessége…

De még nem tudjunk mi ez a cél. Hogy mindezt magáért csinálta, vagy részben Istenért, másokért, de részben azért, hogy mégis kapjon valamit? Vagy nem azért csinálta, de mégis rosszul esett volna, ha nem kap érte semmit? Vagy tényleg értünk, másokért, estleg Istenért csinálta (akinek mi is, mindannyian a részei vagyunk) és az sem érdekelte volna hogy semmit nem kap? Persze ez a végén ki is derült: Egyáltalán nem akart semmit elfogadni tőlünk. Szinte menekült az adomány elől. Őszintén és gyorsan menekült: quaddal… És ezzel el is dőlt minden.

Itt jött hozzá a bennem felépített szimbolikus történethez a “megvilágosodás”: hiszen önzetlenül/Istenért/értünk történt minden.

Na jó, lehetett a saját lelki üdvéért is, de ez most nem kérdés, és nem is láttuk ennek semmi nyomát. Ő csak a szívet melengető mosolyával, tiszta tekintetével, és az egész lényével mosolyogva elhajtott…

Azért írom, hogy ez egy kisebb “megvilágosodás” volt, mert ez tökéletesen mutatja, hogy mi a bhakti jóga. Ahogyan az élet természetes, amikor valóban megéljük, és nem kell rajta semmit gyakorolni, úgy nincs szükség gyakorlásra a “felébredett létünkben” sem. De amíg ébredezünk, addig a rendszeres gyakorlás szükséges, hogy valóban felébredjünk az anyagi lét álmából. Amikor felnő egy gyermek, akkor a járás, a gondolkodás és az érzelmek/figyelem természetesen, gyakorlás nélkül “történik meg” az életben. Illetve az ezeknek igazi értelmet adó odaadás is (remélhetőleg). De amíg kicsi a gyermek, meg kell tanulnia járni, gondolkodni, az érzelmi intelligenciát és a figyelmet kifejleszteni… és valóban szeretni.

A lélek eredendő állapota a szat (öröklét), csit (teljes tudatosság) és az ánanda (egyre mélyülő boldogság).

A három aspektus összefügg, de mindhárom teljes felébresztéséhez, kicsit eltérő hangsúly szükséges.

És most jön még csak a java! Ha érdekel hova vezet a sztori, mi a jógás konklúzió, 2 nap múlva jön a folytatás, izgalmas lesz, gyere, várunk!