Tényleg így kell éljek, hogy boldog legyek?

Nem az idő telik gyorsan, csak mi rohanunk állandóan. Szeretjük a megkönnyebbülésnek azt az érzetét, amikor épphogy csak le nem maradunk valamiről. Valami bombasztikus, egyedi és megismételhetetlen élményről.

Szinte megdöbbenten konstatáljuk sikerünket, amikor sorra az utolsó pillanatban oldjuk meg az égető problémákat: május 20-án éjfél előtt adjuk fel az adóbevallást, elcsípjük az utolsó villamost, épphogy beérünk a vizsgára, zárás előtt pár perccel esünk be a boltba, rendelőbe, vagy akárhová. Csak rohanjunk, mert akkor sokkal jobb, izgalmasabb. Sokkal több dolgot fogunk elintézni, megismerni, átélni, sokkal jobban ki fogjuk használni ezt az egy életet. De jó lenne sokat élni!

Bele akarjuk sűríteni rövidke életünkbe a lehető legtöbb teendőt és élményt, barátot-ismerőst, hőfürdőzést, focimeccset, kártyapartit, filmet, fesztivált, extrém sportokat, és ugye sok-sok munkát, hogy az előbbieket valahogy meg is tudjuk fizetni. És persze, ha nem lógunk megállás nélkül a mobilunkon, ha nem osztjuk meg az életünk minden apró rezdülését szimultán pár haverral, akkor minek is vagyunk?!

Fotó: vadymvdrobot

És tényleg, végigrángatjuk magunkat a sok élményen, egyikben sem túl mélyen elmerülve. Ritkán élünk a mának – még ha ez is van szépen felvarrva a mellkasunkra –, inkább mindig a következő lépésünket tervezzük lázasan. Hiszen bárhol is vagyunk, bármit is csinálunk, úgyis mindig másutt van a fergeteges buli! Nosza, induljunk, hátha tartani fog még akkor is, mikor odaérünk. Végső soron a boldogságot keressük, ami ott kellene, hogy várjon bennünket minden, az utolsó pillanatban bravúrosan letudott etap végén. De közben egy halk hang azért meg-megszólal bennünk: tényleg így kell éljek ahhoz, hogy valóban boldog legyek? Nem pótcselekvés ez a felpörgetett élet? Nem inkább csak kifogás arra, hogy ne kelljen gondolkodni, kérdéseket feltenni, válaszokat keresni: minek vagyunk, kik vagyunk, honnan származik a valódi boldogság?!

Idővel a legtöbb ember egy kicsit visszább vesz a tempóból. Néhány évtized elteltével már a testünk sem lesz alkalmas társ a pörgős életstílushoz. Előbb-utóbb elkezdenek fogyni mellőlünk a szeretteink, barátaink, és ez mélyebben is elgondolkoztatja az embert. Le kell egy kicsit lassítani, rá kell szánni az időt, hogy magunkba nézzünk és válaszokat keressünk. Aztán, útkeresésünk közben azt is el kell döntenünk, hogy megelégszünk-e a semmilyen gyakorlati hasznot nem hozó, ilyen-olyan érdekektől vezérelt állítólagos nagy gondolkodók által kínált, divatos, így mindig változó „igazsággal”.

Ha végül arra jutunk, hogy nem fogadjuk el a közhelyes válaszokat, és arra az igazságra vágyunk, ami képes megoldást, s nem csak tüneti kezelést nyújtani az élet valódi problémáira – mint amilyen az ismétlődő születés, öregkor, betegség és halál –, akkor igazán szerencsések vagyunk.

Elég csak elolvasni a Bhagavad-gítát, és nyilvánvalóvá válik számunkra, mi miért történik velünk. Sőt, a szentírás tanulmányozásával gyakorlati útmutatást is kaphatunk arra vonatkozóan, hogyan tudunk kilépni az életek hosszú során át megszokott üres rutinból, mit kell tegyünk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunk és a valódi boldogság végső forrása – Isten – megismeréséhez.

Az idő erős és szoros korlátok közé szorít minket, senki sem kap belőle egy perccel sem többet, mint amennyi erre az életre jár, és egyetlen elvesztegetett pillanatot sem nyerhetünk vissza, bármennyit is fizetnénk érte. Mi döntjük el, hogy egyik délibábtól a másikig futva rohanunk át az életünkön, vagy keresünk magunknak magasabb rendű célokat.

Az idő végül úgyis mindent elvesz tőlünk, semmit sem tudunk átvinni megszerzett anyagi javainkból a következő életünkbe. Egyedül lelki kincseink vannak tőle biztonságban, azokra nem hat mindent elpusztító ereje. Ideje elkezdenünk érdeklődni, hol is hagytuk ezeket, hogyan lehet visszaszerezni őket. De ne azért siessünk, mert annyira megszoktuk, hanem mert hátha még sincs már annyi időnk!

(Ha nem szeretnéd vesztegetni az időd, bármikor dönthetsz úgy, hogy nem fogadod el a közhelyes válaszokat… és, ha arra az igazságra vágysz, ami képes megoldást, s nem csak tüneti kezelést nyújtani az élet valódi problémáira, akkor várunk szeretettel a BHF-en, ez az iskola éppen ebben segít.)

Borítókép: leszekglasner
Cikk forrása: VIM magazin