Jógainterjú Budai Brigittával

2022. 04. 15. | Jógainterjúk

Szerző: Jógapont
 

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola idén hatodik alkalommal hirdette meg a példamutató jógaoktatók elismerésére alapított, országos Jógarádzsa Kiválósági Díjat, valamint a Jógarádzsa Közönség Díjat. A Jógarádzsa Közönség Díjának odaítélése még hátra van, a jelöltekre a jógás társadalom tagjai szavazhatnak 2022.04.02. és 2022. 06.18. között.
Ez alkalommal a Közönség Díjra jelöltek közül Budai Brigitta mesél egy kicsit magáról. Kérlek, fogadd szeretettel Brigi személyes jógatörténetét! 

– Mikor és hogyan találkoztál először a jógával?

2006-ban találkoztam először a jógával. Eleinte könyvből ismerkedtem az ászanákkal. Elolvastam minden instrukciót a felvételükre, kitartásukra vonatkozóan, illetve hogy,  milyen élettani hatásaik vannak. Majd azon kaptam magam, hogy minden nap gyakorlok.  Persze ez jóga tanár nélkül, nem volt az igazi, hiszen nem volt meg a tudásom ahhoz, hogy  kontrolláljam valóban helyesen végzem-e a gyakorlatokat. Ezért elkezdtem nézegetni a lehetőségeket, a csoportos jóga órák választékából.  Olvastam a különféle irányzatokról, mely alapján akkor (29 éves lányként) az astánga-vinyásza jóga vonzott legjobban. El is kezdtem astángázni, amit nagyon megszerettem.

Egy idő után viszont azt éreztem, hogy ennél többet szeretnék tudni erről a csodás tudományról, érdekelt a jóga filozófia, ájurvéda, anatómia is. 2009-ben jelentkeztem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán induló vaisnava jógamester szakra, ahol a Vrindávana-Gangótri jógarendszert tanítják. Átfogó képet kaptam tanáraimtól a jóga egészéről, a test, szellem és lélek összhangjáról. Csodás három év volt, mely az egész életemet, személyiségemet megváltoztatta.

–  Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy jógaoktató leszel?

Nem volt  ilyen konkrét pillanat, szép lassan alakult ki bennem. Amikor a Főiskolát elvégeztem, már éreztem, hogy szeretnék jóga oktató lenni, másokkal is megismertetni a jógát, és annak csodás hatásait.

–  Kit tekintesz mesterednek?

Az összes tanáromat akitől ezidáig lehetőségem volt tanulni, mesteremnek tekintem, és örökké hálás leszek tanításukért, példamutatásukért.

–  A jóga mely elemeit gyakorolod?

Az összes elemét: karma, dzsnyána, astánga, bhakti-jóga.

 

–  Hogyan tudod beépíteni a hétköznapjaidba a jógát?

Általánosságban: Hajnalban: mantra-meditáció, pránajáma, ászana gyakorlás, esti órákban: meditáció, Bhagavad-gítá, Jóga-szútra olvasás. Heti hét jóga órát tartok,  az ezekre való felkészülés, valamint a jógikus életmód, szemlélet is átszövi hétköznapjaimat. Persze minden nap más és más, van mikor kevesebb időm jut mindezekre, van amikor több.

–  Mit ad neked a jóga?

Teljességet minden téren. Fizikailag: egészséget, erőt, energiát. Mentálisan: nyugalmat, békét, örömöt, önelfogadást, önbizalmat. Mégis lelkileg ad számomra a legtöbbet: a Legfelsőbbel, Istennel való szeretetteljes kapcsolatot.
Hálás vagyok, hogy oktathatok, és a csodálatos tanítványaimért.

–  Melyik a kedvenc ászanád? És miért?

Sok kedvenc van, de ha nagyon kell választani, szeretem a csípőnyitó ászanákat, az Upavista-kónászanát, Hanumánászanát. A kor előrehaladtával pedig  egyre jobban esnek a yin pózok. Jól esik bennük ellazulni, tökéletesen kikapcsolni.

–  Van olyan ászana, ami nehézséget okoz?

Igen van, kartámaszosak közül pl. a majúrászana, pinycsa-majúrászana.

–  Mik a jövőbeni céljaid a jógaoktatással?

Minél több embert megismertetni a jógával, segítve ezáltal, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb , életet élhessenek. Célom továbbra is, segíteni a jógázóknak abban, hogy mindenki megtalálja saját maga részére, mit és mennyit szeretne befogadni a jóga rendszeréből. Lehet, hogy “csak” egészséges, energikus testre vágyik, de az is lehet, hogy ennél többre, stressz elengedésre,  békés, nyugodt elmére, elcsendesedésre, vagy akár mélyebb önismeretre, lelki önmegvalósításra.

–  A jóga mely területén szeretnél még fejlődni?

A célom, hogy a jóga valamennyi területén – oktatóként és gyakorlóként is –  folyamatosan fejlődjek. Igyekszem minden nap tenni ezért, folyamatosan képzem magam, de nagyon fontosnak tartom azt is, hogy tudatosan időt hagyjak arra, hogy  a tanultak leülepedjenek bennem, és a gyakorlatban is alkalmazzam azokat.
Jelenleg a yin jógában, és akupresszúrás yinben mélyedtem el, de nagyon érdekel  még a jógaterápia , a női jóga is, és a hangtál terápia is. Úgy érzem hangfürdőkkel csodálatosan ki tudnám még egészíteni az óráimat.

–  Mit üzennél azoknak, akik még soha nem próbálták ki a jógát?

Ha szeretnél feltöltődni energiával, elengedni a hétköznapi gondokat, teljesen kikapcsolni, gyere el, és próbáld ki a jógát! Csodás lesz.

 

Remélem téged is lelkesítettek Brigi szavai!

Jövőhéten folytatjuk az interjúsorozatot a következő Közönség Díj jelöltjével, tarts velünk!
A két kategória díjazottjával pedig az ünnepélyes átadón, a VI. Tradicionális Jógaiskolák Fesztiválján találkozhatsz majd 2022. június 19-én, Budapesten.

 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok