Mire jók a bandhák?

2023. 06. 12. | Ászana, Az én jógám

 

Előző cikkünkben a jóga aspektusai közül az ászanákról esett szó, most pedig folytatjuk tovább a bandhák fogalmának tanulmányozásával, ám előtte még egy gyors emlékeztető.

A jóga gyakorlatait nagyobb csoportokba sorolva a következő aspektusokat emelhetjük ki:

◦ jógaéletmód, amelynek irányát a szabályozó elvek jelölik ki, beleértve a megfelelő táplálkozást is,
◦ az āsana és prāṇāyāma gyakorlására ráhangoló, felkészítő relaxáció,
◦ az āsanák, bandhák, kriyāk (ászanák, bandhák, kriják) helyes gyakorlása,
◦ a légzés és a prāṇa (prána) szabályozása (prāṇāyāma – pránájáma),
◦ a meditáció és mantrázás, valamint
◦ az aktív szolgálat.

Folytatjuk a sort, így ezúttal az bandhákról (bandhákról) esik majd szó.

Mik is azok a bandhák?

A szanszkrit mudrā szó jelentése: „pecsét”, „zár”, és azokra a testtartásokra utal, amelyek elzárják a test nyílásait. A mudrāk felvételének helye lehet a kéz, a fej, a test; illetve léteznek záró mudrāk, vagyis bandhák és gáti mudrāk.

A bandha jelentése: „kötés”, „egybekapcsolódás”, „megbéklyózás”, „megfogás”.
Olyan testhelyzetre utal, amelyben bizonyos szervek vagy testrészek erős fogásban, összehúzott, szabályozott állapotban vannak. Amikor a prāṇāyāma a prāṇát áramlásba hozza a testben, ajánlatos bandhákat alkalmazni, mert ezzel megakadályozhatjuk az energia szétszóródását, és elősegíthetjük annak továbbítását a megfelelő helyre. A bandhák célja tehát az, hogy meghatározott területeken tartsák a prāṇát, s áramlásukat a megfelelő helyre irányítsák.

Jālandhara-bandha: torokzár

A jāla (dzsála) szó jelentése: „háló”, „szövedék”, a dhara pedig „megtartást” jelent, ami a torokzárra utal. A jālandhara-bandha felfogható úgy, hogy ez a bandha a nāḍīk teljes hálózatát lezárja a torok területén, és az energiaáramlást a suṣumnā-nāḍība (szusumná-nádí) irányítja.

Gyakorolható belégzés utáni, illetve kilégzés utáni légzésszünetben. Csak a bandha oldása után szabad ki-, illetve belélegezni. Ezt a bandhát a sarvāṅgāsana (szarvángászana) és annak gyakorlatai alatt sajátíthatjuk el a legkönnyebben, amikor a szegycsontot az állhoz szorítva tartjuk. A teljes bandha a légzőgyakorlatoknál légzésvisszatartáskor jön létre, részleges bandha az ujjāyīnál (udzsájí) (tudatosan) és az āsanáknál (spontán) alakul ki.

Hatások: Ez a gyakorlat enyhíti a stressz okozta feszültségeket. Csökkenti a szorongást, a dühöt, a haragot. Javítja a pajzsmirigy működését, kiegyensúlyozza azt. Segít az anyagcsere szabályozásában. Lelassul, csökken a légzésritmus, a szívritmus, és növekszik a légzésszünetek hossza. Tisztítja az orrjáratokat. Szabályozza a vérnek és a prāṇának a szívhez, a fejhez, a nyakban lévő belső elválasztású mirigyekhez való eljutását.
Ha a prāṇāyāmát jālandhara nélkül hajtjuk végre, a szívre, az agyra és a szemgolyókra nehezedő nyomás szédüléshez vezethet. Ugyanakkor a gyakorlat pihenteti az agyat, és segíti az alázat érzésének felébresztését a szívben. Növeli az egyhegyűséget.

Ellenjavallatok: Nyakcsigolya-gyulladás, szédülés, magas vérnyomás vagy szívbetegségek esetén ne gyakoroljuk. Kezdetben csökkenti a vérnyomást, de a légzés huzamosabb visszatartása megterhelheti a szívet.

Mikor gyakorolható: Ha magában gyakorlod, akkor az ászanák és a prānāyāma után, a meditáció előtt. Optimális a prānāyāmával és a mudrákkal együtt gyakorolni. Csak a torokzár oldása után, amikor a fej már függőleges helyzetben van szabad, ki- illetve belélegezni. Gyakorolható kilégzés utáni légzésszünetben is.

Uḍḍīyāna-bandha: hasi zár

Az uḍḍīyāna (uddíjána) jelentése: „felszállás”. Végzése a prāṇát felfelé, az alhastól a fej felé irányuló áramlásra készteti. A rekeszizom visszahúzódik az alhasból a mellkasba, hátra és felfelé húzva a hasi szerveket a gerincoszlop irányába. Csak üres gyomorral és üres belekkel végezzük a gyakorlatot. Ne szorítsuk össze a hasat, amíg el nem távolítottuk a levegőt. Ha túlzott terhelést érzünk a halántékon, vagy ha a légzésvisszatartás erőltetetté válik, hagyjuk abba a gyakorlást. Ne vegyünk addig levegőt, amíg az uḍḍīyāna szorítását fel nem oldottuk, és a hasi szervek vissza nem nyerték eredeti állapotukat. Csak kilégzés utáni légzésszünetben gyakoroljuk.

Hatások: Masszírozza a hasüregben lévő szerveket, ezáltal serkenti működésüket. Jó hatással van a szaporító, emésztő és kiválasztó szervekre, a nem krónikus emésztési problémákra, gyomor és bélbántalmakra. Csökkenti az aggódást, a szorongást, a feszültséget. Javul a vérkeringés a törzsben. Az adrenalint termelő mellékvesék működését kiegyensúlyozza. A létrejövő szívónyomás serkenti a maṇipūra (manipúra) csakra működését. A rekeszizom megemelése masszírozza a szívburkon keresztül a szív izmait.

Ellenjavallatok: Vastagbélgyulladás, gyomor- vagy nyombélfekély, rekeszizomsérv, magas vérnyomás, szívproblémák, magas koponyaűri nyomás, zöld hályog, menstruáció esetén nem szabad gyakorolni. Várandós nők sem végezhetik.

Mikor gyakorolható: Ez egy haladó szintű jógatechnika. Csak akkor kezd el gyakorolni, egy szakértő segítségével, ha már jól begyakoroltad a légzésvisszatartást, a jālandhara-bandhát és a mūla-bandhát. Ügyelj arra, hogy üres gyomorral és belekkel végezd, kilégzés utáni szünetben. Lehet önmagában is gyakorolni, vagy az ászanák és a prānāyāma után, a meditáció előtt.

Mūla-bandha: gátzár

A mūla (múla) jelentése „gyökér”, „forrás”, „eredet vagy ok”, „alap vagy alapzat”.

A mūla-bandha a medencefenék meghatározott izmainak, a végbélnyílás és a húgycsőnyílás közti területnek az összehúzása és felfelé emelése. Férfiaknál az összehúzás területe a végbél és a herék közti terület, a nőknél az összehúzás pontja (mintha ideemelnéd a gátat) a méhnyak mögött található, ahol a méh a hüvelybe torkollik.

Hatások: Jó hatással van a medence területén lévő szaporító, emésztő és kiválasztó szervekere, ezek beidegzésére, javítja a vérellátásukat. Jótékony aranyérprobléma, inkontinencia, prosztataproblémák, végbélfisszúrák esetén. Erősíti a medencefenék izmait, enyhíti a székrekedést. Csendesíti az elmét. A mūlādhāra-cakrát (múládhára-csakrát) tisztítja és serkenti a működését. A brahmacārya (brahmacsárja), a szexuális kontroll megteremtésének eszköze, mert képes lesz a gyakorló a szexuális energiát felfelé irányítani a spirituális fejlődés céljából.

Ellenjavallatok: Mivel gyorsan felébreszti az energiákat, csak tapasztalt jógaoktató irányításával gyakoroljuk! Menzesz, várandósság, méhszájseb esetén ne végezzük.

Mahā-bandha: nagy (teljes) zár

A mahā (mahá) szanszkrit szó, jelentése: „nagy”, „jelentős”.

Csakis kilégzés után, légzésszünetben vehető fel. A három bandhát egymás után felvéve és egyidejűleg megtartva jön létre. Addig érdemes megtartani, amíg kényelmes, és a kilégzés utáni légzésvisszatartás is komfortosan fenntartható.

A felvétel alulról felfelé vagy felülről lefelé történik, a lebontás, a bandhák oldása pedig fordított sorrendben. Amikor a felvétel sorrendje alulról fölfelé (mūla-bandha, uḍḍīyāna-bandha, jālandhara-bandha), és az oldás föntről lefelé történik, ez az energia fölfelé emelését, áramlását segíti. Amikor felülről lefelé halad a felvétel és lentről felfelé az oldás, akkor a bandha az energia koncentrálását segíti a testben.

Hatások: Magában foglalja a három bandha jótékony hatásait. Az egész endokrin rendszert szabályozza, kiegyensúlyozza. Gátolja az öregedést. Elcsendesíti az elmét, így kiváló előkészítője a meditációnak.

Ellenjavallatok: Magas vagy alacsony vérnyomás, szívproblémák, agyvérzés vagy más, agyi keringési problémák, gyomor- vagy bármilyen bélfekély, akut gyulladás, sérv, belgyógyászati betegségek; műtétek utáni lábadozás időszaka, várandósság, menstruáció, a nyaki gerincszakasz problémái esetén ne végezzük.

Mikor gyakorolható: Lehet önmagában is gyakorolni, vagy az ászanák és a prānāyāma után, a meditáció előtt.


Cikk forrása: Gaura Krisna Dásza (Dr. Tóth-Soma László), Ranginí Déví Dászí (Képes Andrea), Medvegy Gergely, Kapisinszky Judit: Jóga tiszta forrásból

Fotók, borítókép: selfnessyoga

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok