Dobd a rossz szokásokat, figyelj erre az 5 dologra!

2023. 09. 29. | Az én jógám, Jóga gyakorlás

Szerző: Pinke Roland
 

A legtöbb jógagyakorló a kezdetekben – legalábbis a tapasztalataim alapján – azért kezd el jógázni, hogy rugalmasabbá tegye a testét, oldja a napi stresszt, egészségesebbé váljon, vagy növelje a fizikai erőnlétét. Viszont ez a hozzáállás a jógához gyakran megváltozik, és átfordul egy más irányba. A gyakorlók nagy része elkezd nyitni a spiritualitás felé, megismerkedik a jóga önismereti és önreflexiós oldalával, felfedezi az törődést, amit önmagára fordít a jógázás során. Mindemellett továbbra is élvezheti a jótékony hatásokat, amelyek miatt a kezdetben ezt a tevékenységet választotta. Így fejlődik az egyén kapcsolata, a jógával, miközben egyre mélyebb rétegeit ismeri meg.

Fontos azonban felismernünk, miközben a nyúlüreg mélységeit kutatjuk, hajlamosak vagyunk felvenni bizonyos rossz berögződéseket is a jóga során, amelyet gyakran a hétköznapok kényelméből hozunk magunkkal. Persze ez nem az egyén hibája, ezek a dolgok berögződhettek egy gyakorlótársadtól, egy oktatódtól, aki éppen rosszul magyarázott, vagy te értetted félre a dolgot, cikkekből, videókból, bármilyen behatástól, ami ért. Tehát miközben azon dolgozunk, hogy mélyítsük a kapcsolatunkat a jógával, figyelnünk kell önmagunk viselkedésére is, hogy tudatosan tudjuk alakítani a szokásainkat. Viszont ez nagyon nehéz, hihetetlen kihívás lehet egy már megszokott mozdulatot vagy magatartást egy másikra váltani vagy kivezetni az életünkből.

Lássuk mik azok, amik akadályozói lehetnek a fejlődésednek és a jógával való felhőtlen kapcsolatodnak, illetve hogyan javíthatsz rajtuk.
Ne tartsd vissza a légzésed az ászanák kitartása közben

Biztosan hallottad már az oktatótól, mestertől, hogy a „mozdulataidat a légzés irányítsa” vagy „folytasd a gyakorlatsort légzésszinkronban”. Nos ez egy nehéz feladat, de ez a jóga eszenciája, legalábbis az ászanázásé mindenképpen. A légzés és a mozgás szinkronját, ha meg tudod találni, egy új szintre tudod emelni a jógát, mert a tested megtanul „magától” mozogni, és minden könnyebbé válik. Ellenben a légzésvisszatartással pontosan az ellenkezőjét éred el. Megáll az energiaáramlás, oxigénhiányos állapot lép fel, és ahelyett, hogy a mozgásod könnyed lenne, darabossá válik. Mindemellett kockáztatod azt is, hogy a levegő beszoruljon, ami kellemetlen érzetekkel járhat.

Hagyd abba a viszonyítást

Először is ne mérd magad másokhoz a jógában. Nem vezet sehová, csak frusztrálttá tesz, vagy az egódat duzzasztja. Egyik állapot sem kívánatos, és meglehetősen toxikus helyzeteket szülhet, vagy a kedvedet szegheti. Egyszerűen nincs helye, hogy másokhoz mérd magad, mert semmilyen előnyöd nem származik belőle, amire a jógázás közben szükséged lenne. Amennyiben sikerül elérned erre a pontra, érdemes megfontolnod, hogy már magadhoz sem méred az aktuális teljesítményedet. A jóga nem a teljesítményről szól. Persze lehet figyelni a fejlődésed mértékét, de attól, hogy egy ászana tegnapelőtt simán ment, nem biztos, hogy ma is fog. Nem vagy ugyanabban az állapotban, lehet alacsony az energiaszinted, kedvetlen vagy a borús idő miatt, vagy éppen teszem azt, ma a csavarások mennek jobban és nem az egyensúlyi ászanák. Hogyha egyszerűen szeretném megfogalmazni, csak gyakorolj, és minden más jönni fog magától.


Fotó: Pexels – Yan Krukau

Ne legyél a szokások rabja

Ha már egyébként is erről van szó, kisebb léptékben is érdemes megtörni a szokásaidat. Amennyiben a teremben mindig ugyanazon a helyen teszed le a matracod, ha minden reggel benn jógázol, ha három éve ugyanarra az egyfajta órára jársz ugyanahhoz az oktatóhoz, lehet érdemes változtatni. Próbálj ki más irányzatokat, más oktatókat, más helyszíneket, ahol jógázhatsz (erdő, mező, park stb.). A fizikai nézőpont megváltoztatása revelációként is megnyilvánulhat az elmédben, rájöhetsz összefüggésekre, technikákra, lehetőségekre és ezáltal fejlődhetsz a jógában is.

Ne a végcélra fókuszálj

Sokfelől hallani olyan motivációs videókat, olvasni írásokat, ahol az a fő mozgatórugó, hogy amennyiben nincsenek céljaid, amit elérj, csak hánykolódsz az életben és nem jutsz egyről a kettőre. Az, hogy ez érvényes és fontos vagy sem, nem tisztem itt most megítélni, de a jóga gondolatisága biztosan nem ilyen. Maximum azt érdemes kitűzni célnak a jógával kapcsolatban, hogy milyen gyakran állok majd szőnyegre hetente. Minden más csak löket az egónak, amire a jógában nincs szükséged. Tanuld meg élvezni a jógát, leld benne örömöd, figyelj a testedre és gyakorolj rendszeresen. Amennyiben az elégedettség és a jókedv találkozni tud gyakorlás közben, nincs szükséged célok kitűzésére.

Fókuszálj a gyakorlásra, ne a gondolataidra

Némileg kapcsolódik a hasonlítgatás témájához. Gyakori, főleg kezdetekben, hogy a gyakorló nem önmagára, a mozgására, a légzésére koncentrál. Helyette inkább azon agyal, hogy ki nézi őt, ki figyeli az ászanáját, esetleg ő maga nézi a többieket, vagy azon agyal, hogy ítélkeznek e felette. Hidd el, mindenki igyekszik magával törődni, arra törekszenek, hogy ők maguk jól vegyék fel a pózt, és megfelelő ritmusban lélegezzenek. Lehet a fejedben még a munkahelyi gondok, az esti főzés terhe motoszkál, de próbáld meg ezeket elengedni és a pillanatban megélni a tested és a légzésed egyedi harmóniáját.


Fotó: Pexels – Vlada Karpovich

 A kapcsolatod a jógával

Az ászanázásod – otthoni vagy közösségben gyakorolt – legyen egy olyan képzeletbeli hely, ahol jól tudod érezni magad, ahol biztonságban vagy, és harmóniába tudsz kerülni. Az oktató legyen olyan, akiben meg tudsz bízni, akire lehet támaszkodni, akinek őszintén el tudod mondani a nehézségeid és azt is, ha épp úgy érzed nem vagy a legjobb formában.
Ha ezt az érzetet meg tudod kapni gyakorlás közben, akkor nagyszerű a kapcsolatod a jógával.

 

Borítókép: drobotdean on Freepik

 

Ajánlott cikkek

Ajánlott tanfolyamok

Kiadványok